Vallás és tudomány találkozása egy szobor történetében
https://www.tessloff-babilon.hu/vallas-es-tudomany-talalkozasa-egy-szobor-torteneteben
A világ egyik legismertebb szobra Rio de Janeiro egy magaslatán áll, és a karját éppen széttáró Megváltó Krisztust ábrázolja. Az art deco stílusú alkotás egyúttal Brazília jelképe is. 1931. október 12-én adták át, és azóta vonzza a turisták tömegét is a városba.
A szobor több szálon is kötődik az egyházhoz, ám legalább ennyire fontos a tudományhoz való kapcsolódása is. A felavatásában ugyanis kiemelt szerepet játszott a rádiózás egyik megalapozója, az olasz Guglielmo Marconi is. És bár ő az átadás napján csaknem tízezer kilométerre volt a várostól – Rómában ült, a feleségével és Brazília római nagykövetével, a lakásukban –, mégis aktívan részt vett az ünnepségen.
Adakozással kezdődött
Elsőként egy katolikus pap, Pedro Maria Boss vetette fel az 1850-es évek vége felé, hogy készüljön egy jelentős Krisztus-szobor Brazília fővárosában, ahol nem nehéz ehhez alkalmas kiemelkedő hegycsúcsot találni. 1921-ben az ország függetlenségének századik évfordulójára a riói katolikus közösség felfrissítette a gondolatot, majd a tagok aláírásokat és adományokat is gyűjtöttek, hogy meg tudják valósítani a tervet. Végül a város vezetése is támogatta az ötletet, így megkezdődhetett a munka.
A beérkezett tervek között sokféle elképzelés is volt (az egyiken például Krisztus a földgömböt tartotta a kezében), s a bizottság végül a lengyel származású francia műemlékszobrász, Paul Maximilien Landowski (1875-1961) tervét választotta. Ezen Krisztus egész teste a keresztet formázza, miközben széttárt keze a mindenkire vonatkozó ölelés, az átkarolás békés gesztusát fejezi ki.
A hatalmas Krisztus szobrot Heitor da Silva Costa építőmérnökkel és Gheorghe Leonida építésszel közösen készítette, és szoros együttműködésük miatt olykor Heitor da Silva Costát is a szobor tervezőjeként szokták említeni, de ez nem felel meg a valóságnak.
 |
|
Krisztus széttárt keze sok mindent elmond arról, amit a személye szimbolizál. Azoknak is, akik nem feltétlenül vallásosak. |
A szobor létrehozásához azért volt szükség építészekre, mert a súlya és a méretei speciális, a statikára kiemelten figyelő számolásokat is igényeltek. Az 1145 tonna súlyú szobornak már a talapzata is 9 és fél méter magas, és így 445 tonna, Krisztus 30 méter magas és ugyanilyen széles alakja pedig 700 tonna. A szobrot tehát csak körültekintő munkával lehetett biztonságosan felállítani Rio de Janeiro Corcovado (magyarul: Cukorsüveg) nevű hegyén.
A Vatican News cikke szerint az 1926-ban megindult munkálatok során igen sok nehézséget kellett leküzdeni. A fő elemeket a kereszt alakú szerkezet miatt az acélnál statikailag biztosabb vasbetonból készítették, a külső rétegét pedig zsírkőből, amely nemcsak könnyebben faragható, de mivel jól taszítja a vizet, jobban ellen is áll az időjárási hatásoknak, mint az egyéb kőfajták. Megkönnyítette viszont a munkálatokat, hogy akkor már létezett fogaskerekű vasút, és ez leegyszerűsítette a nehéz szerkezeti elemek odaszállítását. Az elemenként felvitt szobrot a helyszínen állították össze. Amikor már minden készen állt, akkor kapcsolódott be a munkába a neves fizikus, Marconi is.
Miért éppen Marconi?
Marconit azért hívták meg, mert ő volt az, aki nyolc hónappal korábban, XI. Piusz pápa felkérésére Rómában létrehozta a Vatikáni Rádiót, és ezzel Vatikán várost bekapcsolta a világ információs vérkeringésébe. (A Vatikáni Rádió a világ első rádióállomásai közé tartozott.)
Piusz, világi nevén Achille (ejstd: ákille) Ratti maga is tudós volt, aki három doktorátust is megszerzett Rómában, mielőtt a papi pályát választotta volna. Nem csoda, hogy egész életében támogatta a tudományokat, a társadalomtudományokat is beleértve, de általában is a kereszténység társadalmi aktivitását szorgalmazta.
|
A humanizmus szép példája, ahogyan Rio de Janeiróban a szolidaritás kifejezéséhez használták fel a Krisztus szobor ismertségét: fényfestéssel vetítették ki rá először a különböző térségek nevét, majd az egyes országok zászlaját is, hogy ezzel is emlékezzenek a koronavírusban elhunyt, különféle nemzetiségű áldozatokról. |
Ezért kérték fel tehát Marconit, hogy a szobor felavatására készítsen egy különleges világítási rendszert a szoborhoz, hogy ezzel is emeljék a felavatási ünnepség fényét. Ez meg is történt. Az ünnepséget este tartották, és így a különféle színekkel megvilágított szobor azzal kápráztatta el a közönséget, hogy szinte égi látomásként gyúlt ki a szemük előtt. Marconi ezt még azzal is megtetézte, hogy ő maga a munkája végeztével hazament, és azt beszélte meg a szervezőkkel, hogy Rómából, a rádióhullámok segítségével fogja bekapcsolni a kellő pillanatban a világítást.
Így történt, hogy amikor eljött a pillanat, akkor Marconi, a felesége és a hozzájuk meghívott brazil nagykövet az olasz főváros egyik pontjáról, a Marconi családnak a Spanyol lépcsőhöz közeli lakásában nyomták meg azt a gombot, amely jeleket indított egy rövidhullámú frekvencián a levegőben. Ezek azután elértek egy riói antennát, amelyből továbbvezették a jelzéseket a megfelelő kapcsolókhoz, és így végül kigyulladtak a fények.
A szoboravatásnak ez a mozzanata annyira fontossá vált, hogy 1965-ben VI. Pál pápa jelenlétében megismételték az avatási szertartást. Akkorra persze némileg már elavult a berendezés, de az újabb alkalomra korszerűsítették, ahogyan a szobrot más szempontból is meg kellett újítani, hiszen bármennyire is jó anyagból készült, az eső, a villámok és a szél nyomot hagytak rajta. Ezután, 1981. október 12-én II. János Pál pápa jelenlétében is fényes ünnepséget tartottak, a szobor 50-dik születésnapja alkalmából. Később pedig, a 75-dik évfordulón, 2006 októberében Rio de Janeiro püspöke egy kápolnát szentelt fel a szobor tövében, az ország védőszentje Nossa Senhora Aparecida tiszteletére. Ez azóta az egyik legkedveltebb helyszíne a keresztelőknek és az esküvőknek.
A Megváltó Krisztus szobra 2007-ben, egy Lisszabonban megtartott nemzetközi szavazáson az egyetlen 20-dik századi építményként bekerült a világ hét új csodája közé.
Lévai Júlia
