Az érettségi vizsga születése

Az érettségi – latin eredetű, régies nevén matúra – a középiskolai tanulmányokat lezáró és a felsőoktatásba utat nyitó vizsga. Történetében fontos szerepet játszott a cseh származású pedagógus és író, Comenius (1592-1670), aki a sárospataki református kollégiumban is tanított.

Lassú formálódás

Comenius így írt a vizsga fontosságáról: „Tanácsos lenne tehát az, hogy a latin iskola végén nyilvános értelmességi vizsgát tartsanak az iskolák vezetői, és az ő véleményük alapján döntsék el azután, hogy mely ifjakat érdemes akadémiára küldeni és kiket jelöljenek más élethivatásra…” ¹

A cseh Jan Amos Komenský nevét Comeniusként ismeri a világ, és mint az első, modern gondolkodású pedagógust, a „nemzetek tanítója”-ként is szokták emlegetni.  (Fotó: Engraver George Glover, szkennelte: Csanády, Wikimedia)

Ő tehát elsősorban azt emelte ki, hogy ezzel a vizsgával mérhetőbbé lehetne tenni, melyik diák milyen pályára a legalkalmasabb. Úgy gondolta, hogy az érettségi típusú vizsgák mai kifejezéssel afféle tesztek lehetnének, amelyekből az állam, illetve az egyház is felmérhetné a „kínálatot” a különböző szakterületeken. Ezzel egyúttal azt is képviselte, hogy az államnak komoly szerepet kell vállalnia az oktatás formálásában.

Comenius után azonban még több mint száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a gyakorlatban is megszülessen az érettségi. Ez elsőként Poroszországban történt meg, ahol 1788-ban vezették be ezt a vizsgát, akkor még csak szóbeli formában. Bevezetésének az volt a célja, hogy ezzel mérjék a diákok alkalmasságát a továbbtanulásra, vagyis az érettségi eredményeik alapján válogattak az egyetemre jelentkezők között.  Ezután Franciaország következett, 1808-ban, majd Anglia 1838-ban. Ausztriában 1849 óta, Magyarország gimnáziumaiban pedig 1851-től érettségiztetnek. 1830-ban a franciák – elsőként a világon – az írásbeli érettségi vizsgát is bevezették.

Miért tiltakoztak Magyarországon az érettségi bevezetése ellen?

Ausztriában 1849-ben, tehát a forradalmak után jelent meg az az átfogó rendelet, amelyet a frissen kinevezett osztrák vallás- és közoktatásügyi miniszter, Leo Thun bocsátott ki az ausztriai gimnáziumok és reáliskolák működésének szabályozására. Ez a rendelet tartalmazta az érettségi vizsga kötelező bevezetését is, amelyet egyértelműen a poroszoktól vettek át. (Az osztrák tanügyi vezetés egy neves, porosz pedagógussal is konzultált annak érdekében, hogy pontosan megismerje a vizsgáztatás náluk rögzített gyakorlatát.)

Ezután Magyarországra is kiterjesztették a rendeletet, amelynek hivatalosan megfogalmazott célja a továbbtanulásra való alkalmasság vizsgálata volt, de itt, nem sokkal a szabadságharc leverése után érthetően a németesítés és az állami beavatkozás eszközét látták benne. Így kezdetben jelentős tiltakozási hullám követte az intézkedést. A Magyarországon hagyományosan legjelentősebb iskolafenntartó, a református egyház ugyanúgy ellenezte a vizsga bevezetését, ahogyan báró Eötvös József, vagy a kolozsvári tanáregylet elnöke, Schneller István is. Ők szintén azt a veszélyt látták benne, hogy ez az iskolák általános elnémetesítésével, illetve államosításával fognak járni.

A bécsi minisztériumot azonban nem érdekelték ezek az ellenvetések, és 1851-ben a fenntartóiktól függetlenül kötelezővé tették a gimnáziumokban az érettségit, majd szeptemberben meg is tartották az első vizsgákat.

Mivel a reáliskolák ekkor még csak hatosztályosak voltak, ahhoz, hogy a diákok 12 évnyi tanulás után érettségizzenek, jelentős reformra volt szükség. Ezért nem sokkal később, Trefort Ágoston miniszterségének első éveiben ezeket is nyolcosztályossá alakították, és így 1876-tól itt is bevezették az érettségit.

Ezután ismét egy olyan rendelkezés következett, amely tiltakozást váltott ki: 1883-ban a köztisztviselői törvény a köztisztviselővé válás feltételeként írta elő az érettségit. Mivel azonban a gyakorlat során beigazolódott, hogy ez csak javára vált a területnek, valamint az is kiderült, hogy az érettségi bevezetése nem hozta magával az iskolák állami kézbe vételét, ezért ezek a tiltakozások végül elhaltak.

Az érettségi kezdett megszokottá válni, és egy újabb jelentéssel is gazdagodott. Mégpedig azzal, hogy a diákok a tinédzserkor lezárásaként az érettségi révén újra végig gondolhatják és összegezhetik, amit addig megtanultak.

Azonban a lányok számára csak több lépcsőben vált elérhetővé az érettségi: ők először a kereskedelmi iskolákban, majd 1895-től a fiúgimnáziumokban tehettek magánérettségit. Márpedig erre szükség volt ahhoz, ha jelentkezni akartak például az orvosi egyetemre vagy a bölcsészkarokra, ami ekkor még forradalmi cselekedetnek számított. 1915-ben engedélyezték, hogy ahol nincs leánygimnázium, ott a lányok ugyancsak nyilvános tanulóként beiratkozhassanak a fiúgimnáziumokba, miközben az osztályteremben szigorúan el kellett különülniük a fiúktól. További diszkriminációt jelentett, hogy miközben az első leánygimnáziumi érettségit már1900-ban tartották, a lányok érettségije csak 1935-ben vált egyenértékűvé a fiúkéval.

A későbbiek során megerősítette az érettségi rangját, hogy aki emellett elvégzett egy katonai tanfolyamot, az a bizonyítvány birtokában tartalékos tiszti rendfokozatot ért el, ami egyúttal azt is jelentette, hogy őt már a középosztály tagjának lehetett tekinteni. Ez pedig a múlt század elejének rangkórsággal telített társadalmában sokak számára fontos lehetett.

A továbbiakban az érettségi csak egy rövid időszakra tűnt el az iskolák életéből: 1919-ben, amikor a Tanácsköztársaság kormánya eltörölte. A Tanácsköztársaság bukása után azonban ismét alkalmazták, s a későbbiek során gyakran fontos módosításokat is hajtottak végre a rendszerén. Erről részletesen itt olvashatsz.

Megbukni az érettségin?

A tapasztalatok szerint a legnagyobb „mumus” az érettségin a matematika, és valószínűleg ebből buktak meg a legtöbben, amióta létezik ez a fajta vizsga. Emiatt esett el például az érettségitől az egyik legnagyobb francia író, Émile Zola (1840–1902) is. Ő kiemelkedően jó tanuló volt a középiskolában, műveltsége később messze meghaladta a kortársaiét, ám a matematikával valami okból sehogy sem tudott megbirkózni, úgyhogy a vizsgán megbuktatták.

Az érettséginél fontos, hogy a diákok elkülönülve üljenek a teremben, hogy ne zavarják, de ne is segítsék egymást. A képen egy szczecini iskola érettségizői láthatók, 2005-ből. (Fotó: Marcin Otorowski, Wikipedia)

És mivel úgy érezte, hogy nem a felkészülés, hanem a megfelelő képességei hiányoznak a matematikához, úgy döntött, hogy nem próbálkozik tovább. Így viszont egyetemre sem tudott menni. Ám mivel az irodalom terén enélkül is jelentős tudással és tehetséggel rendelkezett, emellett az elhivatottsága is megingathatatlan volt, a további, szervezett tanulás hiánya már nem akadályozta meg őt abban, hogy máig jelentős hatású regényekkel gazdagítsa a világirodalmat.

Ugyancsak érettségi nélkül lett nagy – sőt: Nobel-díjas – íróvá a szintén francia Anatole France (1844–1927) is, igaz, őt nem a matematika érettségin buktatták meg, hanem, bizarr módon, az irodalmin. Ő ugyanis hiába olvasott már hétéves korától folyékonyan, és ráadásul rengeteget: a helyesírást nem tudta megtanulni, és emiatt az érettségi vizsgán kétszer is megbukott.

Természetesen a művészek között is sokan voltak és vannak, akiknek szintén nem sikerült az érettségijük, de ettől még kiemelkedőt alkottak a maguk területén. Ilyen volt például a múltban Lugosi Béla, Jávor Pál, Kassák Lajos és Feleki Kamill, ilyen Korda György, és ilyen az amerikai színésznő, Whoopi Goldberg is. Az ő sorsuk természetesen nem azt példázza, hogy az érettségi fölösleges dolog, csupán arra bizonyíték, hogy ha valaki egyvalamiben kiugróan tehetséges, emellett nagyon kitartó és elhivatott, akkor mellőzheti azokat a hivatalos formákat, amelyekre azonban a többségnek szüksége van.

Lévai Júlia

^{1. Comenius Á. J. Nagy Oktatástana, Akadémiai Kiadó, Bp.1953 XXXI. Fejezet, 368.l.}