Guruk, régen és ma

Hallottad már a médiaguru kifejezést? Arra szoktuk mondani, aki gyakran szerepel a médiában és ott bölcs dolgokat mond. De másféle guruk is vannak. A nemrég elhunyt amerikai rapper, Keith Edward Elam művészeve is Guru volt. Egy édességgyártó cég ugyancsak Guru névre keresztelte népszerű termékcsaládja újdonságát. De vajon honnan ered a guru kifejezés?

A szanszkrit nyelv, és ami ráépült

A guru kifejezés Indiából ered. Szanszkrit szó, jelentése „tanító”. Egyébként még más szavaink is származnak a szanszkrit nyelvből, ilyen például az avatár, amely eredetileg Isten vagy képviselője földi megtestesülésére utalt, de amelyet ma az internetes képmásokra használunk, de ilyen a „jóga” („egyesülés Istennel”) is, amelyet szintén tágabb értelemben használunk, vagy a „bódiszattva” („megvilágosult ember”) kifejezés. Az irodalomban jártasak közül pedig sokan ismerik a „szútra” („aforizma-gyűjtemény”) és a „véda” („tudás”) szavakat.

A szanszkrit nyelv, illetve korábbi formája, a védikus óind az indoeurópai nyelvcsalád indo-iráni csoportjába tartozik, és az egyik legősibb indoeurópai nyelv. Indiában nemcsak az ókorban beszélték, de ma is használják a hindu vallásban, az igényes irodalmi és a tudományos nyelvben egyaránt. Ezekben hasonló szerepet tölt be, mint amit a latin és az ógörög nyelv jelent az európai kultúrában. (A latinnal ráadásul még a nevében lévő „kri” hangalak is összeköti, amely a latin creare (teremteni) ige tövével azonos. Ezt mi például a „kreatív” vagy a „kreatúra” szavunkból ismerhetjük.)

A szanszkrit nyelv tehát ősi volta ellenére sem holt nyelv, és egyes számítások szerint több ezren vannak, akik anyanyelvükként beszélik. Abban, hogy évszázadokon át fennmaradhatott, kiemelkedő szerepük volt a guruknak is. Igaz, ők kezdetben ugyanúgy a világi tudás átadásán dolgoztak, ahogyan az általunk is ismert tanítók-tanárok, később azonban elsősorban a vallási, spirituális tudás közvetítőiként kaptak kiemelt szerepet, vagyis az indiai vallások – tehát a hinduizmus, és mellette és a szikhizmus, a dzsainizmus és a buddhizmus – őrzőivé váltak.

Mivel mára jelentősen csökkent az írástudatlanság (analfabetizmus), természetesen az indiai guruk feladatai is jelentősen megváltoztak. Ugyanakkor megtartották azt az alapvető hagyományukat, amely szerint a legfőbb feladatuk a meggyőzés, a szép, jó és igaz dolgok terjesztése minél szélesebb körben. A The Guardian adott hírt arról, hogy India egyik leghíresebb spirituális vezetője, jógaguruja és természetvédője, Sadhguru is ezt a hagyományt követi. Ő 2022-ben 100 napos motoros küldetésre indult, hogy felhívja a figyelmet a talajvédelem fontosságára. 30 000 kilométert tett meg Európán és a Közel-Keleten keresztül, azzal a céllal, hogy környezetvédőket és más befolyásos személyeket győzzön meg az ügy fontosságáról. Ha semmi mást nem ért el ezzel, mint azt, hogy az eddiginél többen figyeljenek a talajvédelemre, már nem volt hiábavaló az útja. (Kép forrása: The Times of India via AFP/Copyright © Bennett, Coleman & Co. Ltd 2021. All rights reserved/Chetan Shivakumar)

Működésükre azért is szükség volt, mert sokáig az emberek többsége sem írni, sem olvasni nem tudott. Ugyanakkor természetesen mindenki igényelte, hogy részese legyen tágabb közössége kultúrájának, ismerje a mondákat, költeményeket, egyéb szövegeket, és persze a vallási tanításokat, normákat is. Attól még, hogy valaki nem tudott írni, még ugyanúgy elgondolkodott a világ dolgain és azok összefüggésein, és azt is tudni akarta, hogy mások, akikkel ő nem feltétlenül tudott személyesen beszélni, mit gondolnak ugyanezekről. Emellett az is érdekelte, hogy az általa ismert vallás hogyan fogalmazza meg az erkölcsről, a bűnöktől való megszabadulásról, a megváltásról vagy az üdvözülésről alkotható gondolatokat. És mivel mindezeket csak a gurukon keresztül ismerhette meg, ezért azoknak szinte elképzelhetetlenül nagy tudással, műveltséget kellett szerezniük a feladat teljesítéséhez. Mindezek mellett még kellő fizikai állóképességgel is kellett rendelkezniük, hiszen faluról falura, városról városra járva kellett elvinniük az emberek számára a tudást.

Mi mindent kellett ismerniük az indiai guruknak?

Indiában a hinduizmus a legelterjedtebb vallás, amelynek alapelve, hogy az ember kettős feladattal rendelkezik: fenn kell tartania az életét, és meg kell ismernie önmagát. Az élete fenntartásához dolgoznia kell, az önismerethez pedig különféle szolgálatokat kell elvégeznie, meg kell tanulnia szeretni és a meditációk révén el kell tudnia mélyedni, önmagában. (Erről részletesebben itt olvashatsz.) Utóbbi esetében fontos, hogy mások gondolatait, rögzített, letisztult megfogalmazásait, azok különféle lehetőségeit is megismerje.

A guruk mindezekben segítettek: a siksā guruk a világi tudnivalók ismeretét hozták el, a díksā guruk pedig a lelki segítők voltak, akik jelenléte egyre fontosabbá vált az indiai kultúrában. Ők végül olyan spirituális tanítómesterekké váltak, akik egyfajta transzcendentális (a tapasztalaton túli) tudást adtak át a tanítványaiknak.

Ehhez a hinduk szent iratait, köztük a Védákat, valamint a társadalmukhoz ezer szállal kötődő, ősi költeményeit, a Rámájánát és a Mahábháratát is tanulmányozniuk kellett. (Magyarországon mindkét mű jól ismert: több színpadi feldolgozásban is láthattuk.) A Védák négy nagy gyűjteményben (szamhitában) foglalták össze a szent szövegeket: a Rigvéda-szamhita a himnuszokat, a Számavéda-szamhita az egyéb, szent dalokat, a Jadzsurvéda-szamhita az áldozati formulákat és az Atharvavéda-szamhita a mágikus cselekvésekhez szükséges formulákat tartalmazza. A négy Védához a papok később további részeket illesztettek hozzá.

A Rámájána – szó szerinti fordításban: Ráma utazása – egy 24 000 versből álló, 500 éneket tartalmazó eposz, amelynek állítólagos szerzője egy Válmíki nevű indiai bölcs volt. A mű főhőse, Ráma, a hindu „megtartó” isten. Ő Visnu hetedik földi reinkarnációja, vagyis avatárja. Ő a történet elején a testvérével és a feleségével, Szítával együtt önkéntes száműzetésben él egy őserdőben, és igyekszik a dharma, vagyis az igazság és jóság legfőbb törvényein alapuló rend jegyében élni, miközben ott őket a bölcsek mellett gonosz a démonok, a ráksaszák is körülveszik.

Egy alkalommal azonban a ráksaszák királya, Rávana elrabolja Szítát, és egy távoli szigetre viszi magával. Ráma tehát emiatt kel útra a testvérével, hogy azután az útjukba kerülő misztikus lények, farkasok, majmok és medvék segítségével megtalálja Szítát, majd különböző varázslatos trükkökkel és az isteni erők segítségével sikeresen legyőzze a gonoszt. Amivel nemcsak Szítát szabadítja ki, hanem az egész emberiséget megmenti a démoni erőktől. Az ő személyes történetük azonban ezzel még nem ér véget: az eposz a hűség próbatételéről és a bizalmatlanságból eredő megpróbáltatásokkal folytatódik, hogy Ráma történetén keresztül az emberek szűkebb világa terén is kínáljon tanulságokat. Hogy pontosan milyeneket, azt itt tudod elolvasni.

Ennek elmesélése, megértetése volt tehát a guruk egyik feladata, amely mellett hasonló súllyal jelent meg a másik nagy eposz, a Mahábhárata is. Ez azonban sokkal közvetlenebb módon oktat és nevel.

Rögtön egy kinyilatkoztatással kezdődik, amely az áldozat szükségességét hangsúlyozza, annak érdekében, hogy a jólét és az erkölcsösség uralkodjon a földi világban. Visszatérő elem a démonok és a gonoszok jelenléte, ám ezek itt most nem pusztán egy erdőben garázdálkodnak, hanem az egész világot uralják. Nemcsak Visnu, hanem más istenek is leereszkednek az emberi világba, hogy a démonoktól megszállt Földistennő segítségére siessenek. A földön hatalmas, mindent elsöprő konfliktus bontakozik ki, amelynek nagyságát az istenek mellett csak a látók (rísik) képesek felmérni. Az eposz rengeteg szereplőn és számtalan konfliktuson keresztül, a krimik izgalmával mutatja be, hogy mi minden történhet az emberi és az isteni világ közti kapcsolatban, ha valahol felborul az egyensúly. Ennek részleteit itt lehet elolvasni.

A Mahábhárata tehát sokféle szereplő különböző konfliktusain keresztül igyekszik eligazítást adni arról, hogy mikor milyen viselkedést erkölcsös követni, és hogy miben áll például a „látók” feladata. Az egykori guruknak az ilyen szerteágazó kérdések megértésében is segíteniük kellett a hallgatóságukat, ezért is társult hozzá a szó alapjelentéséhez még az is, hogy „súlyos, tiszteletreméltó, fontos, nagy, vesződséges, fényes”. Ami jól kifejezi, hogy a gurunak a lehető legnagyobb komolysággal kell képviselnie a szakterülete ügyét.

A mai gurukat ekkora felelősség semmiképp sem terheli, már csak azért sem, mert nem analfabétákhoz beszélnek: amit mondanak, azt ellenőrizni tudjuk más forrásokból. Ami viszont ma is elengedhetetlen, hogy becsületesen felkészüljenek abból, amiről beszélnek, hogy hozzásegíthessék hallgatóikat a dolgok elfogulatlan és reális megítéléséhez.

Lévai Júlia