Magyar neve: matató ménkű

Viharok idején gyakran csapkodnak villámok az égen, amelyekre nem véletlenül használjuk a „mennykő” szót is. A villámok nagy energiájú elektromos kisülések, amelyek áramerőssége általában 20-30 000 amper, de olykor meghaladhatja a 300 000 ampert is. És mivel hatalmas dörgésektől kísérve gyakran bele is csapnak valamibe, nem csoda, hogy azt az érzetet keltik, mintha hatalmas kövek érkeznének odafentről.

A látványuk persze inkább ellentmond ennek, hiszen a legtöbbjük vonalakat rajzol az égre, hol elágazó mintázattal, hogy nyílegyenes lefutással. Ezért is nevezzük cikázásnak a mozgásukat. Van azonban egy villámfajta, amely nem cikázik és nem is fut le gyorsan az égből, hanem gömb alakban jelenik meg, majd szokatlan lassúsággal vonulgat a földfelszín közelében, ide-oda. Ez a gömbvillám, amelyet nálunk éppen a jellegzetes mozgása miatt évszázadokon át matató ménkűnek hívtak.

Mitől más a gömbvillám?

A gömbvillám szintén a viharok idején vagy közvetlenül azokat követően jön létre, az esetek többségében egy-egy szokványos villámbecsapódás után. Ugyanakkor eddig még nem sikerült eldönteni, hogy vajon a szokványos villámot követve ereszkedik-e le a földre, vagy már itt lenn keletkezett, a másik becsapódásának helyén.

Több dologban is különbözik a szokványos villámoktól. Az alakja mellett már abban is eltér, hogy számtalan színváltozata van. Egy gömbvillám lehet fehér, sárga, narancssárga, de akár vörös vagy kék is. A fényereje is jóval gyengébb, mint a cikázó villámoké, a teste pedig gyakran áttetsző. Ez utóbbi tulajdonsága akár arra is utalhat, hogy jóval többször van jelen, mint ahányszor látjuk, ami sajnos azt is jelenti, hogy nehéz pontosan felmérni a gyakoriságát.

Egy 19-dik századi metszet azt örökítette meg, ahogy egy ablakon át érkező gömbvillám éppen alaposan megrémíti a szobában ülő férfiakat. (Kép: Wikipedia)

Leglátványosabb sajátossága, hogy nem egyszerűen belecsap valamibe és ezáltal kisül, hanem hosszasan tartózkodik a föld közelében, ahol lassú mozgásokkal halad egyik helyről a másikra. Vagyis olyan, mintha egy élőlény kutakodna a dolgok között. Aztán egy idő után vagy felrobban, vagy egyszerűen elhalványul és eltűnik.

Megfigyelések szerint a szél egyáltalán nem befolyásolja a mozgását, az elektromos terek azonban annál inkább. A szilárd tárgyakat általában kikerüli, ám láttak már olyat is, hogy ha egy szűk rés került az útjába, azon minden további nélkül átpréselte magát, vagy a vékonyabb felületeket át is égethette. Ilyenkor az akciója végén mindig visszanyerte az eredeti alakját, és így lebegett tovább.

Mintha csak egy különleges, plazmaszerű anyagból készült játéklabda érkezett volna meg, valahonnan a magasból. A plazma képzetét erősíti az is, hogy a gömbvillámok olykor csoportosan is együttmozoghatnak, és ilyenkor akár egymásba is olvadnak, majd utána ismét szét tudnak válni. A gömbvillám anyagáról a mai napig nem túl sokat lehet tudni, de abban nagyjából egyetértenek a kutatók, hogy halmazállapota a plazma.

Mikortól ismerik a gömbvillámot?

A Wikipedia leírása szerint az első írásos emlékek a kínaiaktól származnak, akik kb. i. e. 500 körül jegyezték le a jelenséget, amelyet sárkánytűznek neveztek el. Európában az ókori görögök írtak elsőként a gömbvillámról. De mivel nem túl gyakori, vagy egyesek szerint nem is számít villámnak, jó ideig kétségbevonták a létezését, a kutatását pedig áltudománynak tekintették.

Sokan gondolják úgy, hogy a gömbvillámok különleges plazmaképződmények lehetnek. Ezt az egybeolvadási képességük mellett az is alátámasztja, hogy a plazma vezeti az elektromosságot. Ezen alapul a plazmalámpák működése is. És mivel ezekben csak 12V a feszültség, a veszélyességük össze sem hasonlítható a gömbvillámokéval. (Kép: Luc Viatour)

A tudósok közül az egyébként is vállalkozó kedvű Nikola Tesla (1856−1943) volt az első, akit kiemelten érdekelt a jelenség. Miközben az elektromos energia és információ vezeték nélküli továbbításán dolgozott, voltaképpen a kísérletei melléktermékeiként hozott létre gömbvillámokat, a Colorado Springs-i laboratóriumában, 1899. december 17-én. Ezek 3,8 cm átmérőjűek voltak, tehát jóval kisebbek, mint amekkorákkal a természetben találkozhatunk. Tesla végül arra a következtetésre jutott, hogy a gömbvillámot a levegőn vagy valamilyen gázon áthaladó erős elektromos kisülés hozza létre.

A KÖRINFÓ oldalán, illetve az Érdekes Világunk blogon is olvashatunk róla, hogy napjainkban hogyan állítanak elő laboratóriumi körülmények között gömbvillámot, például a németországi Max Planck intézetben. Az alapkellék egy vödör víz, amelynek aljára gyűrű alakú elektródát helyeznek. Egy másik, fémből készült és majdnem végig szigetelt elektróda végét a víz felszínére vezetik, majd egy kondenzátorteleppel 5000 voltos feszültséget generálnak, amivel kisülést hoznak létre. Ekkor rövid időre egy kb. 20 cm nagyságú, világító gömb keletkezik a vödör felett.

Mivel az már több megfigyelésből is kiderült, hogy a gömbvillám-szerű plazma létrejöttéhez egyfajta szilíciumdioxid-szén arányra is szükség van, ezért szilikát-lapokkal is kísérleteztek. Ennek során a szilikát-lapot nagy erősségű áramütésnek teszik ki, amitől a szilikát elpárolog, a gőze oxidálódik, és kis fényes gömbök keletkeznek, amelyek lassan mozognak a felületen. Ebből a tudósok arra következtettek, hogy a gömbvillám valójában oxidált szilícium-gőz. Mindezektől függetlenül ma még az az általános vélemény, hogy az így létrehozott jelenségekről sem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy azok egészen biztosan gömbvillámok. Mi több, még az sem biztos, hogy a természetben ekként beazonosított jelenségek is mind azok.

Az Időkép munkatársainak 2011 januárjában sikerült egy gömbvillámot lefényképezniük, Budapest határában. Elsőre ők sem lehettek biztosak abban, hogy ez valóban gömbvillám, de jól tudták, hogy ha az, akkor egy különleges ritkasággal gazdagították a tudományt. Ezért, ahogyan jó szakemberekhez illik, minden dilemmát végigjártak, és ennek folyamatát közzé is tették.

Ami a gömbvillám veszélyességét illeti, nagyon eltérőek a tapasztalatok. Volt olyan eset, hogy valaki egyszerűen a nyitott tenyerével kitolta a helyiségből az oda betolakodó gömbvillámot, míg mások egy pillanat alatt belehaltak a találkozásba. A már említett Érdekes Világunk blog cikke több, eltérő kimenetelű esetet is említ ezzel kapcsolatban.

Csak néhány, ezek közül: „John Stowe, régiségkereskedő és történetíró, arról számolt be krónikájában, hogy 1596-ban Angliában, Somerset templomában, mise közben egy fényes tűzgömb repült be az egyik ablakon vihar közben. A gömbvillám óriási pánikot keltett, mindenki a földre vetette magát. Néhány kőszobor ledőlt és a templom órájának vasalkatrészei megolvadtak, de senki sem sérült meg. 1638. október 21-én óriási vihar tombolt az angliai Devonban. Egy hatalmas tűzgolyó hatolt be a helyi templomba, négy ember meghalt, hatvanan megsebesültek. Mivel a jelenség furcsa kénes szagot hagyott maga után, úgy vélték ez az ördög műve volt. Később két embert vádoltak az esettel, mert úgy gondolták, Isten haragját váltották ki azzal, hogy a pad alatt kártyáztak a mise közben. A második világháború folyamán gyakori eset volt, hogy tengeralattjárók fedélzetén jelent meg gömbvillám. A jelenséget az elektromos berendezések meghibásodásával magyarázták. 1963. márciusában Roger Clifton Jennison rádiócsillagász egy repülőgépen volt tanúja egy gömbvillámnak. A látottak nagy hatással voltak rá, később egy tudományos magazinnak számolt be, hogy mi történt vele.”

A cikk azt is említi, hogy a magyarok közül például Mikes Kelemen is látott egy gömbvillámot a száműzetésében, Törökországban. Jókai Mór viszont az istenhegyi villájának teraszáról csodálhatott meg egy repülő tűzgömböt. Ő, ahogyan íróhoz illik, rögtön egy lángoló csillaghoz hasonlította.

Mindent összevetve a gömbvillám még mindig az a jelenség, amelyről érdemben nem túl sokat tudunk, de kétségtelenül sokféle élményt kínál nekünk, ha sikerül a kellő távolságot megtartani vele.

Lévai Júlia