Mi minden kerülhet elő a barlangokból?

A 2019-es év különösen sikeres volt a régészet területén. Több helyen, így Magyarországon is olyan leletegyüttesekre bukkantak, amelyek egyszerre árnyalták és ki is egészítették azt a képet, amelyet eddig megismertünk a legrégebbi korokról.

Maradt nyomuk bennünk a neandervölgyieknek is

Az izraeli Galileában, a Manot-barlangban olyan emberi fogakra bukkantak a régészek, amelyek gazdái negyvenezer évvel ezelőtt éltek. Az ilyen leleteket ma már a legkorszerűbb eszközökkel lehet megvizsgálni. A tudósok éltek is a lehetőséggel, s a fogakat a laboratóriumi genetikai tesztek, a mikro-CT szkennelés és a 3D-s képalkotási módszer felhasználásával elemezték. És mivel a fogak a bennük lévő zománc miatt jóval ellenállóbbak, mint az emberi test többi része, a vizsgálatuk is több és megbízhatóbb adatot tartalmazhat azokénál. Így az egykor élő emberek genetikai állományáról, eredetéről is sok minden kiderülhet a fogak révén, és valóban ki is derült.

A galileai Manot-barlang lenyűgöző terében olyan emberi fogmaradványokat találtak, amelyek ismeretében több elméletet is át kellett írni. (Kép: https://www.timesofisrael.com/40000-year-old-teeth-found-in-israel-show-europeans-brought-art-to-mideast/)

Az osztrák tudósokkal közösen végzett vizsgálatok eredménye többféle szempontból is fontos tanulságokkal szolgált. A fogak szerkezete, alakja és felszíni dudorai például azt bizonyították, hogy egykori tulajdonosaik részben a neandervölgyiekhez, részben a Homo sapiensekhez tartoztak. Ez pedig azért fontos, mert hosszú ideig úgy tudták: a neandervölgyi emberek anélkül tűntek el a Földről, hogy nyomot hagytak volna maguk után. Az utóbbi időkben azonban egyre több adat mutat arra, hogy ez nem teljesen igaz. A Tel-avivi Egyetem, az Izraeli Régészeti Hatóság és a Ben Gurion Egyetem közös kutatásának eredményei azt támasztják alá, hogy a neandervölgyi embereknek legalább egy része keveredett a mai emberek elődeivel, a Homo sapienssel, amiért is az emberiség génállományában az ő génjeik is benne vannak. A kutatást vezető Rachel Sarig antropológus egy interjúban a következőket mondta el a kutatásukról: a barlangban talált néhány fog alapján olyan emberek éltek a mai Izrael egykori területén, akik az aurignaci (orinyaki) kultúrához tartoztak, és Európából érkeztek oda 40 ezer évvel ezelőtt. (Erről itt olvastunk.). Az aurignaci kultúra egyébként Európa és Délnyugat-Ázsia meghatározó kultúrája. Nevét első lelőhelyéről, a dél-franciaországi Aurignac település mellett feltárt leletegyüttesről kapta. A Wikipedia leírása szerint a kultúrához besorolt leletek legkorábbi képviselői 40–36 000 évvel ezelőttiek, az utolsó ilyen jellegű leletek pedig 28–26 000 évesek. Az aurignaci kultúra az őskőkorszak utolsó periódusa, a felső paleolitikum kezdeti szakaszában, egyúttal a neandervölgyi ember létének utolsó korszakban jött létre. Jellemzői a pengeszerű kőeszközök: kések, kaparók, szilánkeszközök és a vésett-faragott csonteszközök, kő- és csonthegyű lándzsák, amelyek mellett ékszereket és hangszereket is találtak. A leghíresebb barlangfestmények is ebből a kultúrából maradtak fenn: például a Chauvet-, az Altamira- vagy a Lascaux-i barlang falain. (A legkorábbi ilyen jellegű barlangrajzok Észak-Spanyolországból és Dél-Franciaországból származnak.) Az, hogy Európából érkező embercsoportot találtak Galileában, önmagában is meglepő volt. Eddig ugyanis azt gondolták, hogy a Földközi-tengernek ez a térsége csak egy irányban teremtett kapcsolatot Afrikával, vagyis hogy csak onnan érkeztek emberek Galilea felé. Most azonban ez az elképzelés is megdőlt. A néhány megtalált fogból azt is megtudták, hogy az aurignaci kultúra tagjai részben neandervölgyiek, részben Homo sapiensek voltak, és hogy egy csoportjuk negyvenezer évvel ezelőtt a mai Izrael területére vándorolt Európából. Ott azután két-háromezer évig éltek, majd eddig még nem ismert okból minden rájuk utaló nyom eltűnt. Mindez azonban nem zárja ki, hogy egyszer még a térség egy másik pontján a régészek további leletekre is rátaláljanak.

A Baradla-barlang kultuszhely lehetett

Másféle izgalmakat jelentett 2019 júliusában az a felfedezés, amelyet egy amatőr segítőnek is köszönhetnek az ELTE régészei. Ők az Aggtelekhez tartozó Baradla-barlangban végeztek megelőző feltárásokat egy ide tervezett gyógyászati központ megépítéséhez. (A barlangban olyan tereket alakítanak majd ki, amelyekben légúti betegségeket tudnak gyógyítani, hiszen az itteni levegő közismerten jó hatással van például az asztmás betegekre.) A szlovák oldalra is átnyúló cseppkőbarlangot vagy százötven éve kutatják rendszeresen, ezért a régészek nemigen számítottak különlegesebb felfedezésekre. Ezért is keltett izgalmat, amikor júliusban az egyikük kezében hangosan csipogni kezdett a fémkereső műszer, ráadásul egy olyan helyen, ahol előtte már többször is vizsgálódtak, de nem találtak semmit. Ez a rész ugyanis már régóta le volt betonozva, s a beton alatt az őskori rétegeket – a patak építő munkájának köszönhetően – 20-30 centiméteres mészkőréteg is védte. Mint azt az ásatásvezető régész, dr. Szabó Gábor elmondta az Indexnek, valójában ennek köszönhető, hogy megmaradtak a mélyben azok a kincsek, amelyekre most a kereső jelzése nyomán rátaláltak. Hiszen a beton védte meg ezeket attól, hogy a rendszeresen arra járó turisták esetleg kárt tegyenek bennük. (Az Index cikk itt olvasható.)

Az aggteleki Baradla-barlang izgalmas leletei arra utalnak, hogy a cseppkőbarlang a bronzkorban kultuszhely volt, ahol állatáldozatokat is bemutattak a pogány isteneknek. (Fotó: Komka Péter / MTI)

A kincsnek pedig úgy jutottak a nyomára, hogy a régészekkel együttműködő, amatőr fémkereső, Sándor Lajos nem nyugodott bele abba, hogy semmit nem talált. Ezért sokadszorra is bejárta a szóban forgó helyet a barlangban, amikor egyszer csak egy szinte észrevehetetlen résnél, a szilák mögött valóban jelzett a műszere. A hírre azonnal odasereglettek a régészek, akik rögtön megállapították, hogy egészen biztosan nem fiatal leletről van szó, amely esetleg a szemetelő turisták révén került a földbe. Hiszen a hely csak nagyon nehezen hozzáférhető és láthatóan régóta nincs megbolygatva. Vagyis biztosak lehettek abban, hogy bronzkori lelettel állnak szemben. Másnap már kora reggel ott voltak a megfelelő, speciális fa bontóeszközök is, amelyeket a bronzkori tárgyak feltárásánál szoktak alkalmazni, majd a régészek óvatosan nekiláttak, hogy lehántsák a leletről a rárakódott földet és törmeléket. A munka az egész napot igénybe vette, de éjfélre végre feltárult előttük a páratlan kincs, amely a föld alatt rejtőzött.  

A sziklák alatt valóban bronzkori tárgyakra, köztük egy ceremoniális ruházat vereteire találtak rá, egy olyan térben, amely láthatóan kultuszhelyként szolgált. A leletek egy csoportja 5000, egy másik együttese kb. 3200 éves. A legjelentősebb tárgyak a felvidéki Kiéte faluról elnevezett, bronzkori Kyjatice-kultúrából valók, az abban élők ősi rítusaihoz kapcsolódhatott. Ezt a kultúrát valószínűleg összetett hiedelemvilág jellemezte, amelyről azonban írott források híján a kutatók is csak keveset tudnak. Mindenesetre sámánisztikus jellegű, a természetfeletti lényekkel bonyolult kapcsolatot ápoló hiedelemrendszert képzelhetünk, amelynek színességét, az áldozatok gazdagságát a mostani leletek mindenképp bizonyítják.

 Az 59 tárgyból álló, 3200 éves leletegyüttesben nagyrészt kerek, díszített bronzveretek és fecskefarok alakú csüngők vannak. A régészek szerint ezek a már említett ceremoniális (papi) ruha tartozékai lehettek. A ruha maga azonban teljesen szétfoszlott, szerves anyagok sem maradtak utána. Az ELTE régészei emellett szépen díszített kerámiákat, emberi maradványokat és rituális áldozati állatcsontokat is találtak (ez utóbbiak olykor nagy halmokba összerakva kerültek elő). Mindez egyértelműen arra mutat, hogy a Baradla-barlang néhány ezer éve fontos kultuszhely lehetett. „Azt gondoljuk, hogy ez a barlang úgy működhetett, mint egy búcsújáró hely. Áldozatokat mutattak be, kultuszhelyeket alakítottak ki, beavatási szertartásokat tartottak – erre bizonyítékok az ép és jó minőségű kerámiák, a hatalmas mennyiségben, néhol kupacokban elhelyezett állatcsontok, az áldozati ételek maradványai” – mondta a kutató, aki nem tartja valószínűnek, hogy a barlang tereit állandó lakóhelyként használták volna, hiszen a százszázalékos páratartalom miatt erre nem alkalmasak. Átmeneti menedékhelyként és szentélyként azonban rendszeresen látogathatták a bronzkorban a cseppkőbarlangot, amelynek most megtalált kincsei a jövőben a Nemzeti Múzeumban lesznek láthatóak.

Lévai Júlia