Saint-Exupéry és a repülés

Antoine de Saint-Exupéry a második világháború idején, 1943-ban írta A kis herceg című meseregényét, amelynek az illusztrációit szintén az író készítette. Mivel a könyv elsőként az USA-ban jelent meg, a rajzok eredeti példányai a New York-i Morgan könyvtárhoz kerültek, és ma is ott őrzik őket. Nemrég azonban kiderült, hogy a rajzok vázlatai is fennmaradtak. Ám mivel ezek egy svájci műgyűjtő raktárának mélyén feküdtek, a világ csupán a gyűjtő halála után értesült a létükről.

Nem szokványos papírra rajzolt

Hogy ki ajánlotta fel a rajzok vázlatait licitálásra, azt egyelőre még nem kutatta fel senki, de tény, hogy ott voltak egy 1968-as árverés listáján. Ekkor egy svájci műgyűjtő, Bruno Stefanini vásárolta meg a rajzokat az író egy személyes levelével együtt. A későbbi események arra utalnak, hogy Stefaninit egy műtárgy megszerzése után már nem feltétlenül érdekelte annak a sorsa, csak az, hogy az ő birtokában legyen. És mivel meglehetősen gazdag ember volt, bármikor győzhetett egy licitáláson. A készlete egy idő után akkorára nőtt, hogy Winterthurban külön alapítványt hozott létre a kezelésére. A megszerzett tárgyak tömegének feldolgozása azonban alighanem meghaladta a munkatársak erejét, ezért például az a dohos láda, amelyben Saint- Exupéry becses vázlatai is lapulnak, csupán Stefanini halála után, 2019 elején került elő. A hagyaték feldolgozásában részt vevő művészettörténész, Elisabeth Grossmann elmondása szerint a rajzok meglepően jó állapotban maradtak meg.

„Az egyik rajz a jóllakott kígyót ábrázolja, amely felfalt egy elefántot, ám az a felnőtt szemével csupán egy kalapnak látszik. A dohos szagú irattartóban megtalált vázlatokon látható a kis herceg a rókával, valamint az iszákos, aki mindig asztalánál ücsörög és teljesen közönyös a külvilág történésire. A mappában rábukkantak egy szerelmes levélre is, amelyet Saint-Exupéry a feleségének írt” – idézi a fidelio.hu a szakember beszámolóját. Grossmann szavaiból az is kiderül, hogy Saint-Exupéry nem szokványos papírt használt a vázlataihoz, hanem a légipostán feladott levelek finom lapjaira rajzolt. Ami most már a nagyobb nyilvánosság előtt is szimbolizálja, hogy az író-pilóta életében milyen szorosan összefonódott a repülés és az alkotás.

Kaland kaland hátán

Saint-Exupéry számára egész életében a repülés volt a legfontosabb. Igaz, először építészetet tanult, de amikor 1921-től megkezdte a katonai szolgálatot és ennek során pilótakiképzésre küldték, úgy érezte, most találta meg az igazi hivatását. Sikeresen meg is szerezte a pilótaengedélyt, majd azt kérte, hogy helyezzék át a légierőhöz.

A kis herceg írója a legotthonosabban a pilótafülkében érezte magát.

Először az akkor francia gyarmati státusban lévő Marokkóba irányították, majd Párizs mellett szolgált hadnagyként, egy repülőezredben. 1923-ban azonban véget ért a szolgálata, és leszerelték. Ebben az időben a polgári repülés még a kezdet kezdetén járt, így nemigen volt kereslet pilótákra. Saint-Exupéry egy ideig kénytelen volt hivatalnokként dolgozni és megalkudni egy gépjármű-kereskedői állással. Ám hamar egyértelművé vált: semmi olyan munka nem való neki, amely nem függ össze a repüléssel. Másfél éves – bizonyára kitartó – ügynöki tevékenysége alatt összesen egyetlenegy teherautót tudott eladni! Ismét kényszerhelyzetbe került: ha meg akart élni, testhezállóbb munka után kellett néznie. Ekkor viszont kapóra jött annak híre, hogy Franciaországban belekezdenek a polgári légiposta-szolgáltatás kiépítésébe. Ennek hallatán Saint-Exupéry azonnal kilépett a munkahelyéről és felajánlotta a szolgálatait az új légi programhoz. Akkoriban még meglehetősen kezdetleges volt a repülők műszeres felszereltsége, és a pilóták ügyességén, koncentrálási képességén múlt, hogy a gépek szerencsésen végig is repüljék az utat. Saint-Exupéry viszont kiváló pilóta volt, így hamarosan a nemzetközi postajáratok kiemelkedő alakjává vált.

Az első időszakban, 1926-tól a francia légiflotta Toulouse és Dakar közötti postajáratán repült. Ez akkora örömöt jelentett számára, hogy mindenképp másokkal is meg akarta osztani, ezért amikor épp nem a levegőben volt, az élményei és az azokkal kapcsolatos fantáziái leírásával foglalkozott. Ez idő alatt írta első meséjét, A pilóta című elbeszélést, amely mindjárt meg is jelent egy repülős témájú lapban. Hamarosan a marokkói Cap Juby légitámaszpont parancsnoka lett, és ekkor kezdett dolgozni A déli futárgép - Postajárat délről című könyvén. Parancsnokként azonban súlyosabb katonai helyzeteket is kezelnie kellett, amelyekben a későbbi írásaiból jól ismert, humanista álláspontját igyekezett érvényesíteni: megpróbált közvetíteni a berber felkelők és a franciák között, és ezzel több elfogott pilóta életét is megmentette.

1929-ben Dél-Amerikába költözött, ahol az argentínai légiposta-társaság igazgatójává nevezték ki. Mivel a repülőgépen tömegével szállított levelek súlya nem lehetett korlátlanul nagy (hiszen az veszélyeztette volna az utat), különlegesen finom levélpapírt és borítékot gyártottak a légipostai küldeményekhez. Az ekkor megszületett levélpapírt használta fel azután később Saint-Exupéry, amikor az űrben játszódó meséjéhez készített vázlatokat.

1931-ben házasodott össze Consuelo Suncín Zeceña salvadori írónővel, aki többek szerint A kis herceg rózsájának ihletője volt. Neki írta azt a levelet, amely szintén előkerült a svájci gyűjtő hagyatékából.

Drámai események

Saint-Exupéry életében először 1935-ben következett be olyan drámai esemény, amely kis híján az életébe került. Néhány társával együtt megkísérelte megdönteni a Párizs-Saigon légi út rekordját, a gépük azonban lezuhant a Líbiai-sivatagban. Öt napig gyalogoltak étlen-szomjan a homokban, de végül szerencsére rájuk találtak. Saint-Exupéry természetesen ezt az élményét is megosztotta az ekkor már jelentős olvasótáborával: ebből született 1939-ben Az ember földje című regénye, amely a Francia Akadémia Regény Nagydíját is elnyerte.

Ahhoz, hogy tömegesen szállíthassanak leveleket a repülőgépeken, a szokványosnál jóval vékonyabb és könnyebb papírt kellett gyártani. Ennek gyakorlatát azután minden légitársaság átvette. Az azóta megszüntetett magyar MALÉV ugyancsak finom és elegáns borítékot-levélpapírt gyártatott, a saját emblémájával.

A második világháború kitörése után felderítő pilótaként dolgozott a francia légierőnél. A német légierő azonban egy időre szétzúzta a franciákét, és ő az összeomlás után Portugálián át az Egyesült Államokba menekült. Először New Yorkban, majd egy ideig a kanadai Québecben élt. Itt jelent meg a Levél egy túszhoz című írása, amely ahhoz a negyvenmillió emberhez szólt, aki a megszállás idején is Franciaországban élt. Ezután következett A kis herceg, amely szinte egyszerre jelent meg az USA-ban és Párizsban.  

1943 márciusában ismét Észak-Afrikába ment, hogy csatlakozzon a de Gaulle vezette szabad francia haderőhöz. (Ezt annak ellenére tette, hogy személyesen egyáltalán nem kedvelte de Gaulle-t, ám ezt ebben a helyzetben másodrendűnek tekintette.) 1944 után azonban a kora miatt már nem repülhetett volna (a nagy megterhelés miatt negyven évnél húzták meg a határt). Ám mivel ő minden követ megmozgatott, hogy ezt nála ne érvényesítsék, és ebben még Roosevelt elnök fia is segítette őt, végül mégis engedélyt kapott: először öt, majd végül nyolc felszállásra. A nyolcadik felszállása azonban végzetesnek bizonyult.

Nyolcadik alkalommal 1944. július 31-én reggel szállt fel a korzikai támaszpontról, egy P-38-as géppel. Célja az volt, hogy adatokat gyűjtsön egy Rhône-völgyi német alakulatról. Ezekkel az adatokkal azonban már nem érkezett vissza a támaszpontra, de hogy pontosan mi történt vele, arról ellentmondásos információk érkeztek.

Elsőként egy nő mondta el, hogy augusztus 1-jén délben egy zuhanó repülőgépet látott a Carqueiranne-öböl közelében. Néhány nappal később valóban találtak is ott egy francia egyenruhát viselő holttestet, amelyet azután eltemettek. Több évtizeddel később, 1998-ban egy halász jelentette, hogy Marseille-től délre egy fém tárgy akadt a hálójába. Azt feltételezték, hogy a lelet Saint-Exupéry ezüst karlánca lehet, és a megtisztítása során be is bizonyosodott, hogy valóban az: a rajta lévő lapocskára az író feleségének és a kiadójának neve volt rávésve. 2008 márciusában pedig egy búvár, Luc Vanrell tett közzé egy izgalmas felfedezést. Ő 2000-ben megtalálta a víz alatt Saint-Exupéry gépének roncsait, majd hosszas nyomozásba kezdett az ügyben. Hatévi kutatómunkával arra jutott, hogy a repülőt a ZDF (Zweite Deutsche Fernsehen = Második Német Televízió; a német közszolgálati csatorna) népszerű sportriportere, Horst Rippert lőtte le, aki 1944-ben vadászpilóta volt. Az akkor 88 éves egykori újságíró ekkor azt nyilatkozta, hogy valóban pilótaként szolgált abban az időben, és rendkívül sajnálja, ha a tudtán kívül a nagy író halálát okozta. Ennek azonban ellentmondtak a német légierő kikutatott feljegyzései, amelyek szerint 1944. július 31-én a mediterrán térségben semmilyen repülőgépet nem lőttek le. Ugyanakkor jelentkezett egy másik német veterán, Robert Heichele, aki határozottan vállalta, hogy ő lőtte le Saint-Exupéry repülőgépét.

A gépen nem találtak lövésnyomokat

Saint-Exupéry gépének maradványait 2003 októberében emelték ki Marseille partjainál, majd egy kutatócsoport azonnal végigvizsgálta a roncsokat. A vizsgálatok igazolták, hogy a gép azonos azzal a Lockheed P–38-assal, amellyel az író repült, ám egyáltalán nem találtak rajta fegyver által okozott sérülést, és így továbbra sem tudták tisztázni a baleset okát. Egyedül azt állíthatták teljes bizonysággal, hogy annak idején az öbölhöz közeli, carqueiranne-i temetőben valóban az író holttestét helyezték örök nyugalomra. Az általános vélekedés szerint a szerencsétlenséget ugyanúgy okozhatta műszaki hiba, mint maga a pilóta. Mivel Saint-Exupéry ebben az időszakban súlyos válságba került, amit alkohollal is próbált enyhíteni, lehetséges, hogy végül nem látott kiutat, és öngyilkosságot követett el. Ez utóbbi föltevést az is alátámasztotta, hogy miután Saint-Exupéry 1944-ben több vonatkozásban is bírálta az ellenállás vezetőjét, Charles de Gaulle-t, válaszképp a de Gaulle-pártiak német kollaborációval gyanúsították, és ezzel többeket szembefordítottak vele. Az árulás nyilvánvalóan hamis, de nehezen visszaverhető vádja természetesen súlyos teherként nehezedett az íróra. Emellett még az is elképzelhető, hogy mivel a dohányzás már többször okozott nála szívproblémákat, repülés közben rosszul lett, esetleg el is ájult, és egyszerűen a tengerbe zuhant. Azt tehát, hogy miképp halt meg a világ egyik legsikeresebb könyvének írója, nem tudhatjuk. De azt láthatjuk, hogy az élete gazdag volt, és ezzel másokét is gazdagította.

Lévai Júlia