Kígyók a patikában

 

A történethez a görög mitológiáig kell visszamenni, éspedig ahhoz a pillanathoz, amelyben Apollón – aki a Nap, a rend és a művészetek istene, valamint a múzsák vezetője – elcsábított egy nimfát, Koróniszt. Korónisz azonban nem volt éppen a leghűségesebb természetű lány, s ráadásul a fenséges isten is már messzire járt. Így hiába, hogy a nimfa Apollón gyermekét hordta a szíve alatt, új partner után nézett.

Ezen a szobron a gyógyítás istenének botjára egy igen erőteljes kígyó tekeredik – lehet bízni a hatásában…

És mivel nimfa volt – vagyis a füvek, vizek és fák tündérlánya –, szerelmi légyottjai is a természetben zajlottak. Nem csoda, hogy randevúját meglátta egy gonoszkodásra hajlamos holló (más változatok szerint egy varjú), és azonnal beárulta Apollónnál. Az istenben akkora harag keletkezett, hogy azonnal halálra ítélte a nimfát.

Azt azonban semmiképp sem vállalta, hogy maga ölje meg, ezért ikertestvérét, Artemiszt kérte fel a meggyilkolására, aki eleget is tett a kérésnek. Szegény Korónisz már ott égett a halotti máglyán, amikor Apollónnak eszébe jutott, hogy hiszen a benne növekvő gyerek mégiscsak az ő fia, aki semmiről sem tehet. Ezért az utolsó pillanatban kikapta a magzatot az anyja hasából, majd rábízta egy kentaurra, Kheirónra, hogy nevelje föl.

Kheirón a gyógyításhoz értett a legjobban (másképp nem is igen lehetne megmagyarázni, hogy miként maradt életben egyáltalán a mai szóval koraszülöttnek nevezhető gyerek), ezért erre tanította a fiút, akinek az Aszklépiosz nevet adta. Az ifjú szert tett a sebészet tudományára, megtanulta, melyik növényből lehet gyógyhatású italt vagy kenőcsöt készíteni, sőt, még varázslatokat is tanult.

Egy idő után híre ment a tudásának, ezért egy másik isten, Pallasz Athéné úgy döntött, hogy segíti őt. Egy olyan italt ajándékozott neki, amely az egyik gorgó, Medúsza véréből készült. (A három gorgó az istenek világának legtaszítóbb alakja volt, akiket pikkelyes testű, kígyó hajú és gyilkos tekintetű szörnyekké varázsoltak.) Medúszának kétféle vére volt: ami a jobb oldalából eredt, az csodát tett, a bal oldalából vett vérrel azonban meg lehetett mérgezni azt, akivel megitatták. Aszklépioszt ettől kezdve ez az ajándék is hozzásegítette ahhoz, hogy tökélyre fejlessze a tudományát, hogy minden bajt le tudjon győzni, és még az egyik legfőbb istenen, Zeuszon is túltegyen azzal, hogy olykor a halottakat is visszahozta az életbe.

Az Élet csillaga, a közepében Aszklépiosz botjával.

Ez persze okozott némi gondot, mert Zeuszt éktelen haragra gerjesztette, hogy valaki olyasmit tegyen, amit senki, még ő sem tehet meg. Ezért egy villámsújtással megölte Aszklépioszt, ám hamar meg is sajnálta, hiszen ismerte a jóságát és gyógyító szándékait, ezért felemelte az Olümposzra, az istenek közé. A villámcsapás hatása azonban nem múlt el nyomtalanul, mert Aszklépiosz attól kezdve sántítva járt.

Aszklépiosz történetéhez még az is hozzá tartozik, hogy az Apollónnak árulkodó holló sem úszta meg az ügyet. Az addigi, tiszta fehér tollazatát a múzsák istene egyetlen kézmozdulattal koromfeketére változtatta. Az ifjú orvos életrajzában szereplő állatok közül azonban a kígyó sokkal jobban járt.

Így szokták érthetővé tenni, hogy miként áll össze egy csillagkép – esetünkben a Kígyótartó – az emberi képzeletben egy konkrét alakká. A Kígyótartó egyébként a Skorpió és a Nyilas csillagkép közé ékelődik be, és november 30 - december 17. között uralkodik az égen.

Miért éppen a kígyó?

A görög mitológia történetei szerint azért vált a kígyó Aszklépiosz állandó kísérőjegyévé, mert miközben áhítattal hallgatta a kentaur magyarázatait, Kheirón beszéd közben felemelt a földről egy botot, hogy megmutasson valamit, ám arra épp egy kígyó volt rátekeredve. A kígyó e szerint véletlenül került a képbe.

Ugyanakkor a kígyó sok egyéb közt mindig az életerőt is jelképezte, és, mint a vedlésével mindig újjászülető lény, általában is szimbolizálta a megújulásra kész, tehát gyógyulni képes testet. Ugyanígy a kakas is a legyőzhetetlen egészséget szimbolizálta, ezért a gyógyulásra vágyó emberek gyakran áldoztak kakast a hitük szerint istenként odafönn lebegő Aszklépiosznak. Aki egy idő után valóban fölkerült az égre, hiszen egy csillagkép – az Ophiuchus, vagyis Kígyótartó – az ő emlékét őrzi.