Magazin

Isten éltessen sokáig!

idő, kultúrtörténet, ókor

2024. December 13., Friday

Jeles napjaink mellett, mint a karácsony, az újév és a nemzeti ünnepek, mindannyiunknak saját ünnepeink is vannak: születésnapok, névnapok, évfordulók. Ezek közül a születésnappal fogunk most foglalkozni.

A szürke macskakő színes története

kőzetek, úthálózat, város

2024. November 19., Tuesday

A hétköznapi életben a legkülönfélébb hangulatú dolgokra, cselekvésekre vagy állapotokra használunk olyan kifejezéseket, amelyeknek „macska” az előtagjuk. Például az idézetet macskakörömbe tesszük, a csúnya, olvashatatlan írást macskakaparásnak hívjuk.

Érdekeségek az óraátállítás történetéből

idő, óra

2024. November 14., Thursday

Mint az közismert, a Föld országainak jó részében tavasz végén átállnak a nyári időszámításra: hatvan perccel előbbre állítják az időmérő eszközöket. (A számítógépes órákat nem kell: azokat úgy programozzák, hogy maguktól átálljanak.) Vagyis ugyanabban az időpontban, amikor szombaton még csak 12 óra volt, vasárnap, az óraátállítás után már 13 órán állnak a mutatók, reggel 6-kor pedig 7 órát mutatnak.

Hol találkozunk a dilatációval és az ellenkezőjével?

fizika, vasút

2024. October 31., Thursday

Aki már ült vonaton, jól ismeri a vonatzakatolás hangját. Ezt a sínen futó kerekek adják ki. Aki pedig már figyelmesebben megnézett egy sínpályát, azt is tudja, hogy a kattogást az egyes sínszakaszok közti, keskeny rések okozzák. De vajon miért van szükség ezekre a résekre?

Bizánci tűz, lángoló üveg, Molotov-koktél

háború, kémia, ókor

2024. October 18., Friday

A Molotov-koktél az egyik legegyszerűbben előállítható, ugyanakkor legkíméletlenebb fegyverfajta, amely a nyílt tűz erejét használja fel. Jellemzően civilek használják, kisebb csoportokban vagy akár magányosan, többnyire rajtaütésszerű támadáshoz.

Címkék:

ajánló  állatkert  állatok  alvás  Antarktisz  aszteroida  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  bolt  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  császárság  csillagok  denevér  díj  divat  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  ember  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  étkezés  eukaliptusz  Európa  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyerekek  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hangsebesség  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  idő  időjárás  időszámítás  India  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  járművek  játék  jel  jelentés  jelrendszer  Jézus  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  könyv  kőzetek  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  lovagok  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  művészet  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyelv  nyomozás  óceán  ókor  ókori Görögország  oktatás  olimpia  olvasás  óra  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szavak  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  úthálózat  ünnep  vadnyugat  vallás  város  Városliget  vasút  védőoltás  Velence  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf  zene