Egy nyelvi kakukktojás, és a re-vel kezdődő jövevényszavaink

https://www.tessloff-babilon.hu/egy-nyelvi-kakukktojas--es-a-re-vel-kezdodo-jovevenyszavaink 2024. July 04., Thursday nyelv, szavak

Újabban sok rendezvényen találkozhatunk ún. repohárral. Aki valamilyen italt vesz, azt nem eldobható pohárban kapja, hanem repohárban, ami ugyanúgy műanyagból készült ugyan, de masszívabb. Miután kiürült, a pultban visszaveszik, elmossák, és újra lehet használni. Így kevesebb szemetet termelünk, és a szállítással is spórolunk.

A szó elején lévő „re” jelentése tehát „vissza”. Ezt a latin eredetű előtagot egyébként már jól ismerjük például az angol „recycling” – vagyis „újrahasznosítás” –, vagy a „renoválás” – „felújítás” – kifejezésekből is. A repohár azonban annyiban eltér ezektől, hogy ebben a kifejezésben egy latin és egy magyar szó kapcsolódik össze – ez tehát egy nyelvi kakukktojás. Egyébként a „pohár” szavunk sem épp a legrégebbi szókincsünk terméke: az óhorvát, illetve szlovén „pehár” szóból lett magyarrá, először „pahár”, majd „pohár” formában.

Amikor rögtön értjük, hogy miért éppen „re” van az elején

A „re” a latinban azt jelenti, hogy „vissza, újra, ismét”. Nem csoda, hogy meglehetősen sok szavunk kezdődik re-vel. A hétköznapokban viszonylag gyakran halljuk a már említett „renoválás” szót, amely felújítást jelent. Ebben a „re” az „új” jelentésű „novus” szóval kapcsolódott össze, és így lett belőle szó szerint „visszaújítás”.

Rokona a „restaurálás”, amely részben szintén felújítás, ám ebben inkább az eredeti állapot visszaállítása kap nagyobb hangsúlyt. Ezért a műemlékeken vagy műalkotásokon végzett, felújító munkára használt szóban a „re” mellé a „cölöpöt állít, bekerít” jelentésű, görög „sztauroó” szó társult.

A refektórium a régi egyházi épületek – például apátságok, kolostorok – étkezésre használt termének neve. A szóban a „re” előtag a „helyreállít, felüdít” jelentésű „reficere, refektum” kifejezéssel forrt össze. A rendszerint gyönyörűen megtervezett, reprezentatív termeket ma gyakran tárgyalótermeknek vagy kiállításokhoz is használják. A képen a francia Mont Saint Michel apátság refektóriumát látjuk. (Kép forrása)

Ugyanígy jól ismerjük a „repeta” kifejezést is, amely arra utal, hogy újabb ételadagot kérünk. Ennek az „újravenni” jelentésű „repetere” szó az alapja.

Szintén könnyen felismerhetjük a „re” jelentését az „újraszületés” jelentésű „reinkarnáció”, a „helyreállít” jelentésű „rekonstrukció”, a „gátol, késleltetett” jelentésű „retardál”, vagy a „meghátrál” jelentésű „retirál” szavakban. Amikor valaki külföldről hazatér, vagyis „repatriál”, hamar rájöhetünk, hogy itt a „re” és a „patria” („haza”) kapcsolódott össze. A művészetek világából ismert a „reneszánsz” szó is olyan, amelyről sokan tudják, hogy újjászületést, megújulást jelent. Vagyis egy olyan szellemi-művészi irányzatot, amely az antik műveltség eszményeinek, formáinak újraélesztését és továbbfejlesztését hozta magával.

Ám amikor a művészi élményeinktől esetleg megéhezve beülünk egy vendéglőbe, amelyre azt írták ki, hogy „restaurant” (ejtsd: resztoran), korántsem biztos, hogy eszünkbe fog jutni, ennek a szónak az elején is ugyanaz a „re” található, mint a reneszánsznál és a repohárnál is.

Szavak, amelyeknél nem könnyű rájönni az összefüggésre

Bármennyire is meglepő: a „restaurant” szóban a „re” ugyanahhoz a görög eredetű „sztauroó”-val kapcsolódott össze, amellyel a restaurálásban is. Itt azonban közbeszólt a francia nyelv, amelyben az ebből eredő „restaurer” (resztorőr) jelentése a „felfrissít” hangulatával gazdagodott, így a restaurant olyasmit jelent, hogy „visszaadni a felfrissülést”. Ami érthető is, hiszen egy étteremben az ember – ha csak nem ette túl magát – az esetek többségében valóban felfrissül a finom ételektől. Ehhez pedig hozzákapcsolhatjuk a vasúti pályaudvarokról ismert „resti” szót is, amely a „restaurant” becézése, rövidítése.

Ha valaki viszont felfrissülés helyett beszerzett egy alapos gyomorrontást, annak akár orvosi receptre is szüksége lehet. Vajon ennek a szónak az elején miféle „re” található? Ez bizony ugyanaz az előtag, csak a szó jelentése meglehetősen csavaros módon alakult ki.

Mint tudjuk, a recept azt jelenti, hogy „orvosi gyógyszer-vény”. Ez tehát egy olyan papír, amelyre az orvos felírja a szükséges gyógyszer nevét, amit a beteg a patikában ezzel a papírral válthat ki. De hol van itt szükség a „vissza, újra, ismét” jelentésekre?

Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy az orvosok hosszú ideig latinul írták fel a gyógyszerészeknek a szükséges orvosság nevét, pontosabban sokáig a gyógyszerek összetételét körmölték a receptre, hiszen a gyógyszergyárak csak a 19-dik századtól jelentek meg, akkortól látták el a lakosságot előre elkészített, komplett készítményekkel. Amikor tehát egy orvos nekilátott a rendelése megírásának, azt ezzel a latin szóval kezdte: „Recipe…”.

Ez pedig azt jelentette, hogy „végy, vegyél”, és azt vezette fel, hogy ebből és ebből az anyagból ennyi és ennyi grammot vagy millilitert kell felhasználni az adott keverékhez. Pontosan úgy, ahogyan a szakácskönyvekben is kezdődnek a receptek. A „recipe” szó eredeti jelentése pedig nem egyéb, mint a „felvenni, újrafogni” – és már meg is van, hogy ez mitől ugyanaz a „re”, mint amiről eddig is beszéltünk.

De vajon mi köze a „reklám” szavunknak a visszafelé irányhoz vagy az újrázáshoz? És ez hogyan függ össze a „reklamálás” kifejezéssel?

A két szóban az a közös, hogy mindkettőnek a latin „reclamare”, vagyis „újrakiáltani” volt a kiindulópontja. Ebből a „reklamálni” született meg egyszerűbben, mert ez azt tartalmazza, hogy valaki újra és újra panaszt tesz, „kiabál” valamely sérelme miatt – ebben tehát érthető az ismétlődés. A „reklám” szónál már kissé bonyolultabb a dolog, mert ebben már nincs ott a méltatlankodás, sértettség gesztusa, és csak az maradt meg belőle, hogy itt most valamit követelnek (ez esetben a nézők-hallgatók figyelmét), és ezért gyakran elismétlik, újramondják az üzeneteket. Ugyanakkor az eredeti szóból a „kiáltani” jelentés erőteljesebben érvényesül, miközben ezt csak ritkán kell szó szerint venni. Ettől függetlenül a reklám első szótagja mégis ugyanaz a „re”.

Szintén nem könnyű rátalálni a „vissza, újra, ismét” jelentésre a „renitens” szónál, amelyet arra használunk, ha valaki kilóg a sorból, megszegi a fennálló rendet. A kifejezés eredete az „ellenkezik” jelentésű „reniti”, amelyben a „niti” jelentése az, hogy „megveti a lábát”. A megvetett láb képe pedig könnyen összeköthető azzal a makacssággal, amelyet az él át, aki szeret szembehelyezkedni a szabályokkal. A „renitens” szó mögött tehát úgy van ott a „re” szócska, hogy a „niti”-vel együtt látványossá teszi a szándékot, vagyis egy érzékletes testi képpel jeleníti meg a makacsságot.

És mi a helyzet a „jó hír, tekintély” jelentésű „renomé” kifejezéssel? Ennek a latin gyökere, a „renommer” szó eredeti jelentése: „dicsérőleg újra említeni”. Itt tehát az ismétlés egyszerűen nagyobb nyomatékot ad annak, hogy az illetőt megemlítették.

Érdekesség, hogy a „nyugalom” jelentésű „rekviem” (eredetileg: „requiem”) kifejezésben ugyancsak a nyomatékadás kedvéért jelenik meg a „re” szócska. A „nyugalom” fogalmát jelölendő ugyanis a „pihenés” jelentésű „quies” elé megerősítésképpen odatették a „re” előtagot. A szóval a zenében találkozunk a leggyakrabban nagyszabású gyászmisék műfajmegjelöléseként. A zeneirodalom két leghíresebb rekviemje Mozart, illetve Verdi nevéhez kötődik.

A zenében egyébként még a „rezonancia” kifejezésben is visszaköszön a „re” szócska. Itt azt jelzi, hogy a rezgés, a hang „visszahangzik”. A szó igéje a „hangzás” jelentésű „sonare”, amelynek a „hang” jelentésű „sonus” a gyökere. De vannak további zenei szakkifejezések is, amelyekben ott rejtőzik a „re”, csakhogy ezeknél i-vé változott magánhangzóval. Ilyen a „ritornell”, a „ritenuto” és a „ritardando” is. A ritornell az olasz „visszatérni” jelentésű szóból ered, és olyan kisebb zenei egységek neve, amelyek a további, változó részek között állandókként térnek vissza. A „ritenutó” azt jelenti, hogy fokozatosan visszatartva (halkítva és lassítva) kell előadni a megjelölt részt. A ritardando jelentése is hasonló, csak ennél a késleltetés kap nagyobb hangsúlyt.

Az -e más kifejezések esetében is i-vé változott. Ilyenek a „ribillió” és a „riposzt”. A „ribillió” eredetileg „rebellió” volt, amelynél a „re” a „háború” jelentésű „bellum” szóhoz kapcsolódik, vagyis szó szerint „visszatérő háború” a jelentése. Elvontabban pedig „felfordulás”, „lázadás”, „zendülés”.  A „riposzt” jelenthet pergő szóbeli visszavágást és egy vívó mozdulatot is. Ebben a kifejezésben a „respondere” ige van benne, amelynek „válaszol” a jelentése. Mindkettőnél későbbi fejlemény a hangzó megváltozása. (Forrás: Tótfalusi István Idegen szavaink etimológiai szótára, ANNO kiadó, 1991.)

Ezekhez hasonló szavakat még hosszasan sorolhatnánk, és még mindig maradna „restanciánk”, vagyis „hátramaradó” munkánk. De az, aki a fenti kifejezések kialakulását megértette, annak már könnyen rá fog állni az agya, hogy más esetekben is felismerje a re- előtagot, és esetleg le is vezesse az adott kifejezés jelentésének kialakulását.

Lévai Júlia