Naptárak, hónapok és elnevezések
https://www.tessloff-babilon.hu/naptarak--honapok-es-elnevezesek
Ma a világon mindenütt hasonló örömünneppel búcsúztatják az éppen véget érő év utolsó napját, vagyis december harmincegyedikét, és köszöntik az új év első napját, január elsejét. De ez nem volt mindig így, hiszen az emberi civilizáció kezdetén nemhogy a szilveszter, de még a hónapok és az évek fogalma sem létezett. Ezek megszületéséhez a letelepült, földművelésen alapuló életmód megjelenésére és a legalapvetőbb csillagászati ismeretekre volt szükség.
Miért pont a csillagászat?
Az első földművelő társadalmak az újkőkor idején jöttek létre. Az akkor élő emberek közös életének ritmusát ettől kezdve alapvetően az határozta meg, hogy mi történik a földbe került maggal. Ők azzal mérték az időt, hogy az elvetett mag mikor hajt ki, mennyi idő után szökken szárba, érlel kalászokat és újabb magokat. És miután ennek folyamatát többször is végignézték, tudatosították, hogy ez milyen kapcsolatban áll a hideg és meleg, száraz és esős, napfényesebb és sötétebb időszakok váltakozásával.
Ugyancsak egyértelművé vált a számukra, hogy ezek az ismétlődések még azzal is összefügghetnek, ahogyan a fejük fölött, az égbolton a Nap, a Hold és a csillagok elhelyezkednek, illetve változnak. Eközben azt is tapasztalták, hogy ha mindezeket nem rögzítik, ha nem igazodnak közösen a tapasztalt törvényszerűségekhez, akkor akár kevesebb is lehet a termés, amitől elszegényednek, és akár más népcsoportok prédájává válhatnak.
 |
| Ianus (későbbi írásmóddal: Janus) a római mitológiában az átjárások (iani) és a kapuk (ianuae) istene volt. Elvontabb szinten ez azt jelenti, hogy nemcsak a be- és kijárás, hanem általában is a kezdet és a vég védőszelleme. A rómaiak minden fontos lépésük előtt hozzá imádkoztak. Később kibővült a jelentése, így ma már a jól színészkedő, illetve a kétszínű embereket nevezzük Janus-arcúaknak nevezzük. De előfordul, hogy ellenmondásos történelmi korszakokra, vagy az időjárásra is alkalmazzuk ezt az elnevezést. A képen látható ókori szobrot a Vatikán Múzeumban őrzik. (Kép forrása) |
Az akkori társadalmaknak tehát fel kellett ismerniük, hogy számukra létkérdés valamiféle időbeosztási rendszer megalkotása és használata. Amit már biztosan tudtak, hogy ehhez az égboltot, ezen belül elsősorban a Nap és a Hold mozgását kell megfigyelniük. Ami persze az csillagászati eszközök híján a legkevésbé sem volt könnyű feladat, de annyit elértek, hogy a Nap kelési és nyugvási helyét és a Hold különböző fázisait pontosan rögzíteni tudták.
A Nap mozgását hosszú ideig karókkal, oszlopokkal, kőrakásokkal követték, így hamarosan meghatározták a napév két napéjegyenlőségi napját. Azt is észrevették, hogy az időjárás, és ezzel együtt a növények életének körforgása a napkelte és napnyugta irányával párhuzamosan változik. Minél több pontot tudtak rögzíteni a látóhatáron, annál pontosabb naptárakat tudtak készíteni.
Nem véletlen, hogy a legkifinomultabb naptár, amelyet egyébként ma is használunk, az ősi Babilóniában alakult ki, ahol igen magas szinten művelték a csillagászatot. Erre támaszkodva ott osztották fel elsőként az esztendőt 12 hónapra, a nappalt és az éjszakát pedig 12-12 órára.
Tőlük vették át ezt a fajta naptárt a görögök, akiknél így szintén 12 hónapból állt egy év. Ezeket kezdetben részben istenekről, részben a legkülönfélébb ünnepekről, fesztiválokról vagy istenségekről nevezték el.
Így például nagyjából a mai augusztusra esett Metageitnia hónapja, amely az azonos nevű fesztiválról kapta a nevét. Ezen az ünnepségen egyébként azt ünnepelték meg, hogy amikor Athén egyik legnagyobb királya, Thészeusz Melitéből Diomeiába vándorolt, melynek során jelentős belső változáson, megtisztuláson esett keresztül. (Az átalakulást a névben benne lévő „meta” szó is jelzi.) Emellett volt Boedromion, Pyanepsion és Anthesterion hónap is, az aratóünnepekre pedig az Eleusiniák, a Thesmophoriák és a Anthesterion hava elnevezések utaltak.
A világ pontjára azonban még jó ideig nem értek el ezek az ismeretek, ezért például a rómaiaknál is csupán tíz hónap alkotott egy évet. A római naptár annak idején márciussal kezdődött, és a hagyományok szerint a januárt és februárt (akkori nevükön: januarius, februarius) a második római király, a Romulus-t követő Numa Pompilius (uralkodott: i. e. 753-tól 672-ig) csatolta a többihez. (A római naptár, illetve általában a naptárak fejlődéstörténetéről részletesen itt olvashatsz.) Az a végleges naptár tehát, amelynek felosztása ma is érvényes, ebből az időszakból való. (Pompilius életéről itt olvashatsz.)
Honnan erednek a hónapok mai nevei?
Az első hónapja, a január Janus (eredeti írásmóddal: Ianus) isten nevét viseli, aki a kezdet és a vég ura volt. I. e. 153-tól kezdődött ezzel a hónapban az év a Római Birodalomban, ekkor döntöttek ugyanis a konzulok addig bizonytalan hivatalba lépési napjáról. Az pedig akkor január 1-re esett, így ettől kezdve lett január 1. az esztendő első napja.
Február: a hónap neve abból ered, hogy erre a hónapra estek a megtisztulási és bűnbánó ünnepek, amelyeknek „februa” volt a nevük (a szó a „láz” jelentésű febris szóból ered).
A harmadik hónapot, a márciust Marsról (Martius), a hadistenről nevezték el.
Április: Mars kedvese, Venus ősibb (etruszk) elnevezése, az Aperiré alapján lett április. Ez a latin aperire szóból származik, amelynek jelentése: "megnyitni". Kiválóan illik ahhoz az időszakhoz, amikor beindul a fák lombosodása s a virágok nyílni kezdenek.
 |
| Vicces kedvű maszk-készítők olykor azzal igyekeznek játékosabb hangulatot csempészni a járványos időszakokba, hogy Janus-arcú – vagyis két színben pompázó – maszkokat gyártanak. Ezzel lehetőséget kínálnak ahhoz is, hogy az emberek elviccelődjenek egymással, és feltegyék azt a kérdést, hogy amit a másikon látnak, az vajon csupán a színek kétféleségét, vagy az ember kétszínűségét is jelzi-e. (Kép forrása) |
A május elnevezés mögött a termékenység-istennő, Maia alakja áll. Ő itáliai istennő, a szaporodás és a sarjadó növényzet védnöke, valamint Vulcanus felesége volt. Egyúttal a földistennőt, Tellust is megtestesítette.
A júniust Jupiter főisten feleségéről, Junóról (eredeti írásmóddal: Iuno) nevezték el, aki a házasságot, a családot, a gyermekágyas asszonyokat, és általában az otthon tüzét óvta. (A görögöknél Héra volt a megfelelője.) Ugyanakkor később a „fiatalság” szót is gyakran hozzákötötték a hónap nevéhez, ezt azonban csak a szavak hasonló hangzása indokolja (az ifjúság szó latinul iuventus, ahogy azt a „Iuventus ventus”, magyarul „Az ifjúság szél” szólásmondásból is ismerhetjük).
Júliustól kezdődően a hónapok a sorszámuk alapján kapták a nevüket, de még a régi (tehát csak tíz hónapot tartalmazó) naptár alapján. Tehát quintilis, sextilis, september, october, november, december, vagyis ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik, kilencedik és tizedik. Ebből a sorból azonban egy idő után kiemelték a quintilis és a sextilis elnevezéseket, amelyeket végül Julius Caesarról (július) és Augustus Octavianusról (augusztus) neveztek el.
Hányféle hónapnév létezik a magyar nyelvben?
Mivel a Kárpát-medencében élő emberek életét jellemzően az olyan természetközeli munkák határozták meg, mint amilyen a földművelés és növénytermesztés, így természetesen ez tükröződött a hónapok elnevezésében. Így lett a január Fergeteg hava, a február Jégbontó hava, a március Kikelet hava, az április Szelek hava, a május Ígéret hava, a június Napisten hava, a július Áldás hava, az augusztus Újkenyér hava, a szeptember Földanya hava, az október Magvető hava, a november Enyészet hava, és végül a december Álom hava.
A hónapok elnevezéseiben természetesen az is szerepet játszott, hogy melyikhez mi fűződött az itt hosszú ideig egyeduralkodóként jelen lévő keresztény, azon belül a katolikus egyházat illetően. Hamarosan az egyház névadásaiból is összeállt egy ugyancsak költői hangulatú névsor:
Január Boldogasszony hava, február Böjtelő hava (az „elő” itt az előkészületre utal), március Böjtmás hava, április Szent György hava, május Pünkösd hava, június Szent Iván hava, július Szent Jakab hava, augusztus Kisasszony hava, szeptember Szent Mihály hava, október Mindszent hava, november Szent András hava, december Karácsony hava.
A névadásból természetesen nem maradhatott ki a nyelvújítás kora sem, amelynek sok, azóta is használatban lévő szavunkat köszönhetjük. Érthető okokból a hónapok idegen eredetű neveit is szerették volna magyarosakra cserélni.
A feladatot az egyik legaktívabb nyelvújító, Barczafalvi Szabó Dávid végezte el, aki a következő javaslattal állt elő: a január neve legyen zúzoros, a február enyheges, a március olvanos, az április nyilonos, a május zöldönös, a június termenes, a július kalászonos, az augusztus hévenes, a szeptember gyümölcsönös, az október mustonos, a november gémberes és a december fagyláros.
Mint látható, Barczafalvi mindegyiknél az adott hónap hőmérsékletét és a növények-emberek ahhoz való viszonyát vette alapul a névadáshoz, ami akár tetszést arathatott volna, hiszen ez mindenki számára átélhető. Csakhogy a kifejezések túlságosan régiesek és többnyire mesterkéltek is voltak, hogy az emberek magukénak érezzék. Emellett a 18-19-dik század fordulóján a hónapok latin eredetű nevei már korántsem hangzottak idegenül. Ezért a hónapnevek magyarításának ötlete a gyakorlatban nem arathatott sikert.
Lévai Júlia
