A bagoly, mint szimbólum

Gyakori, hogy egy-egy emberi tulajdonságot, képességet vagy szakmát állatok jelképeznek. Ilyen állat a bagoly is, amelyről általában a bölcsesség jut az eszünkbe, hiszen az európai kultúrában nagy szerepet játszó görög mitológiában, Pallasz Athéné szent állataként a tudás és bölcsesség szimbóluma volt.

Jót is, rosszat is?

A bagoly éjszakai állat, és gyakran hordozója mindannak, amit sokak számára az éjszaka jelent, például veszély, ijesztő hangok, szellemek, lidércek, boszorkányok, és persze általában a titokzatosság. Ezért a bagoly ugyanúgy lehet a rossz, gonosz és démonikus erők megtestesítője, mint a jóságé, okosságé és a gyógyító erőké. A negatív jelentések általában inkább a kisebb testű kuvikfélékhez, míg a pozitívak a nagyobb fülesbaglyokhoz kapcsolódnak.

A Pallasz Athénét ábrázoló szobrokról nem maradhatott el a bagoly.

Miféle bajt, gondot hozhat a bagoly?

A kora-keresztény mítoszok hite szerint bizonyos természeti jelenségek mögött gyakran egy-egy rossz cselekedet áll, ami miatt a bűnöst megbüntették. Egy tizenkettedik századi prédikátor szerint például már a baglyok őse is bűnt követett el: ellopta azt a rózsát, amely a szépség jutalma lett volna. Szegény baglyot azonban nem valamiféle legfelsőbb lény, hanem a többi madár büntette meg, és ítélte arra, hogy csak éjszaka lehessen aktív, hiszen ez valóban nagyobb erőfeszítést igényel.

Az még a jobbik eset, ha a hangjából csak a rossz idő közeledtére következtettek, mint például Angliában, ahol ha egy jó időben rikoltó baglyot hallottak, arra gondoltak, hogy ez a hideg vagy vihar közeledtét jelzi. (Ha rossz időben rikoltott, akkor természetesen a meleg hírnöke is lehetett.) Az esetek többségében azonban inkább halálmadárként tekintettek rá Európától Afrikáig, sőt helyenként kifejezetten az alvilág madara volt a bagoly.

Már a római néphitben is a halál hírnökeként jelent meg: a leírások szerint például Julius Caesar, Augustus vagy Menenius Agrippa halálát előre jelezte egy bagoly rémséges huhogása. Ha pedig egy halott baglyot szegeztek ki a ház ajtajára, ez az Európában még sokáig élő hiedelmek szerint elűzte a gonoszt.

A magyar hiedelemvilágban is halált kiáltó madárként szerepel, de később a költészetben is gyakran felbukkant vészmadárként a bagoly. A babona szerint ha valakinek a házára rászáll a kuvik és ott megszólal, ott hamarosan megérkezik a halál. Erre épült például Tompa Mihály Kuvik című verse is, amely ezt a képet állítja elénk:

Csillagtalan, sötét az ég,
Az óra már éjfélt ütött;
Kiabál a halálmadár
Rozzant, szegény viskó fölött;
Benn a kínok végharca közt
Vergődik a halálra-vált,
És minden hang fülébe hat,
Hogy a rémes hírnök kiált:
Kuvik, kuvik!

És bár Arany János ennyire konkrétan nem említi a halált, a híres Családi kör című költeményében ugyancsak a rossz érzetek előidézőjeként jelenik meg ez a madár:

Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Az ó-itáliai népeknél (szabinoknál, etruszkoknál és latinoknál) Minerva volt az, aki a görög Pallasz Athénéhez hasonlóan a kézművesség, az ipar, a művészetek, a hajózás, az igazság és a városok védője volt. Mivel Minerva okos volt és jó stratégiai érzékkel rendelkezett, őt is a bölcsességet szimbolizáló bagollyal ábrázolták. Neve a továbbiakban szintén az elmélyült gondolkodással kapcsolódott össze, amit csak megerősített a híres filozófus, Hegel mondása: „Minerva baglya csak a beálló alkonnyal kezdi meg röptét.”

A denevér és a bagoly egymás mellé állítása szintén ősrégi babona: ugyancsak római elképzelés volt, hogy a boszorkányok bagollyá változva szívják ki a csecsemők vérét, ahogyan azt a denevérekről is hitték. Más népek folklórjában inkább a tojásból indultak ki: egy indián törzs hiedelme szerint a bagolytojás betegséget és rontást hoz arra, aki eszik belőle. Természetesen ugyanez a tojás épp az ellenkezőjét is hozhatja: sok népnél épp hogy a gyógyító erejével tűnik ki. Az arab térségben viszont bölcs, kompromisszumos megoldás született: ott a nőstény bagoly két tojást tojik, és ezek közül az egyik kárt okoz – például hajhullást idéz elő –, a másik viszont képes megállítani a rontást – visszanöveszti a hajat!

Szent állat is lehet a bagoly?

Az ausztráliai hiedelemvilág szerint a denevérek a férfiak, a baglyok a nők lelkei, ezért szent állatok. A tudás szentjeként pedig a görög mitológia egyik legkiemelkedőbb istennője, Pallasz Athéné mellett kapott szerepet: ott a bölcsesség megtestesítője. Athénének magának is a „bagolyszemű” jelzőt adták, hogy ezzel is kifejezzék: a bagoly hatalmas szeme a dolgokba való belelátás kifejezője.

Ettől kezdve pedig az európai kultúrkörben az egyéb babonák ellenére is az vált meghatározóvá, hogy a bagoly a bölcsesség kifejezője. Ekként került be például az olyan híres mesékbe is, mint amilyen például a Micimackó, vagy az ennél is humorosabb, ironikusabb rajzfilm, a Doktor Bubó. A 21-dik század egyik legnagyobb sikerében, a Harry Potterben pedig ha nem is a bölcsességük, de mindenképp a segítőkészségük, a jókkal szövetkező hajlamuk révén kerültek be a baglyok: Potter Hedvigje és Roné Pulipintye egyaránt hűségesen és kitartóan hozzák-viszik a főhősök számára fontos leveleket.
De vajon az éjszakai rejtélyességük mellett mi lehetett az, ami miatt épp a bölcsesség jutott eszükbe az embereknek a baglyokról? Nincs kizárva, hogy egy jellegzetes mozdulatuk: a fejbólintásuk, a folyamatos bólogatásuk volt az.

Lévai Júlia