A fogadalmak történetéhez

A szilveszteri szokások jó része – mint például az ólomöntéses-kávézaccos-tealeveles jóslás, vagy a téltemetés – már elhalványult, és az ostorpattogtatással-kolompolással tarkított zajkeltés is a petárdázásra szűkült. Megmaradt azonban a fogadkozások szokása, vagyis annak ígérete, hogy a következő évben valamit, amit éppen fontosnak tartunk, mindenképpen jobban fogunk csinálni, mint eddig.

A mai kor embere ezeket a fogadalmakat alapvetően önmagának teszi, és talán ez is lehet az oka, hogy a többség végül ezeket nem is tudja betartani. A fogadkozások kezdetekor, az ókori társadalmakban azonban az ilyesfajta ígéreteket az embernél magasabb szférákba képzelt istenek színe előtt tették, amitől azok egyfajta szerződéskötésekként voltak jelen az életükben, és így erősebb elkötelezettséget is jelentettek.

Mióta létezik újévi fogadalomtétel?

A mai Irak középső és déli részének területén, Dél-Mezopotámiában az i.e. 21-dik századtól Babilónia volt az ókori világ egyik legjelentősebb birodalma. Ennek területe a Perzsa-öböltől az Eufrátesz és a Tigris alsó folyása mentén Máriig illetve Asszíriáig terjedt. Mivel a babilóniai csillagászok már igen sok mindent tudtak az égitestekről, az éveket és annak fordulópontjait is viszonylag nagy pontossággal rögzítették.

Ezen a babilóniai kőfaragványon azt ábrázolták, ahogy az emberek különféle ajándékokat visznek az isteneknek, hogy elnyerjék azok jószándékát. Az ajándékozást gyakran kötötték össze fogadalmakkal, amelyek középpontjában a hűségük állt. (Kép forrása)

Az évek kezdete akkor a tavaszi napéjegyenlőség idejére, tehát márciusra esett, és a beköszöntő új esztendő megérkeztét kiemelt eseményként ünnepelték, gyakran több napon át megszervezett szertartásokkal. Az ünnepek középpontjában természetesen csakis az istenek állhattak, hiszen a pogány vallásokban az élet minden egyes jelenségének illetve tevékenységének megvolt a maga istene, aki pedig mindent a kezében tartott. A dolgok és az emberek sorsáról végső soron mindig az istenek döntöttek. Természetes volt hát, hogy az embereknek jóban kellett lenniük az isteneikkel, és az ünnepeken sajátos cselekvésekkel, áldozathozatallal is meg kellett erősíteniük ezt a kapcsolatot.

Az újév alkalmával elsősorban Marduk főistennek szóltak a szertartások. A majdnem két hétig tartó ünnepség egyik legkiemelkedőbb eseménye az ötödik napon következett be, amikor az addigi imák és varázslatok után a megtisztulás rítusa következett. Ennek az éppen uralkodó király volt a főszereplője, aki egy pap kíséretében lépett be Marduk templomába, mint a nép képviselője. Itt azután levették róla kardját és minden királyi jelvényétől megfosztották, hogy egyszerű, hétköznapi emberként álljon az istenség elé. Ezután el kellett viselnie, hogy a pap pofon vágta őt, majd meghúzta a füleit, miközben megparancsolta neki, hogy boruljon le Marduk előtt és tegyen neki fogadalmat.

Ennek kétféle ígéretet kellett tartalmaznia: az egyik az volt, hogy sem a múltban, sem a jövőben soha nem feledkezik meg Marduk tiszteletéről, a másik pedig az, hogy Babilont mindig igazságosan kormányozza, hogy az jólétben éljen. A királynak ez a gesztusa egyszerre volt esküvés és fogadalom, amely után a pap megvigasztalta őt, ám még egyszer megpofozta, és csak azután adta vissza a ruháját és a jelvényeit. Ha a király ekkor sírva fakadt, az azt jelezte a többiek számára, hogy valóban átélte a megtisztulást – későbbi szóval a katarzist.

Ezután még további szertartások zajlottak le, majd a tizedik napon az istenek tonnányi arany és ezüst ajándékot kaptak a királytól, amellyel mintegy megpecsételték a barátságukat.

Az első újévi fogadalmaknak tehát igencsak nagy volt a súlyuk, és bármi is történt az év során, akár a terményekkel, akár a törvények terén, azt mindig összefüggésbe is hozták ezzel a rítussal. Később természetesen jelentősen könnyebbedtek, egyszerűsödtek ezek a szertartások, és az uralkodók számára sem jelentettek akkora próbatételt, mint Babilóniában.

Az ókori Rómában például a kétarcú istennek, Janusnak áldoztak, és ekkorra már a fogadkozások is egyszerűbbek voltak: arra tettek ígéretet, hogy mindenben jobban és erényesebben viselkednek majd, az elkövetkezendő évben. Ezek már sokkal inkább a mai fogadkozásokra hasonlítottak, és nem is követeltek annyi erőfeszítést a fogadkozóktól, mint az elődeiktől.

A zsidó-keresztény kultúra fogadalmai

Az egyistenhit megszületésekor természetesen az új vallás szertartásaiban is megmaradtak a fogadalmak, ám ahogyan formálódtak az egyházi szervezetek, úgy változtak meg a fogadalomtétel körülményei is. Ezek immár kevésbé a kiemelt napokhoz, mint inkább a vallási közösségekhez, illetve az egyes tisztségekhez vagy az egyházi eseményekhez kötődtek. Így alakultak ki azok a fogadalmi formák, amelyekkel a mai napig találkozhatunk, az egyházi élet több területén is.

Néhány város kiemelkedő temploma a fogadalmi templom, amely onnan kapta a nevét, hogy az itt élők valamilyen veszélyhelyzetben megfogadták, hogy ha Isten átsegíti őket a nehéz időszakon, akkor hálából hatalmas házat építenek neki. (A vallásban a templom „Isten háza”.) Ilyen például Székesfehérváron Szent Sebestyén vértanú temploma, amelyet az 1738–1739-es pestisjárvány után építettek a felsővárosiak. De ilyen a képen látható Szegedi dóm is (hivatalos nevén a Magyarok Nagyasszonya-székesegyház), amely egyébként Magyarország egyetlen 20-dik században épült székesegyháza. Ezt az 1879-es szegedi „nagy” árvíz túlélésének emlékére építették. (Kép forrása: toldym, Wikimedia)

A teológia eközben azt is kidolgozta, hogy melyek legyenek a fogadalom kötelezettségének határai, hogy miként lehessen fölcserélni másra a fogadalmat, ha az eredeti valamilyen, nyomós okból nem volt végrehajtható, illetve mikor lehet végső felmentést adni a fogadalom alól. Mindezek rendje fölött mindig az egyház őrködik.

A fogadalmak legfontosabb szava pedig a hűség. Mindez egyúttal egy új életforma: a keresztény szerzetesi élet vállalásának lehetőségét is megteremtette. Ennek során az Istennek elkötelezett személy azt fogadta meg, hogy egész életét a vallásos értékek és eszmények szolgálatának szenteli. És bár ennek az életformának a vállalását nem kötötték mindig a nyilvános fogadalomtételhez, de a szerzetesrendbe való belépés a legtöbb esetben ennek ünnepélyes eseményével kezdődött.

A 12-dik századtól a szerzetesek az evangéliumi tanácsokat tartalmazó hármas fogadalom elfogadásával léptek be a rendjükbe. A vallásos hit követésén túl az engedelmesség, a tisztaság és a szegénység mellett kötelezték el magukat, a fogadalmukkal. Közismert, hogy a szerzeteseket három csomó emlékeztette erre, a csuhájukat deréknál összefogó kötéljükön.

Néhány rendnél egy negyedik kötelezettséget is beiktattak, ami a jezsuitáknál pl. a pápa iránti, feltétlen engedelmességet jelentette. A bencés szerzetesek pedig egész életükre kiemelten egyetlen közösség mellett kötelezték el magukat, az állhatatosság fogadalmával.

Mindezek mellett a kereszténységen belül egy időben ismét felbukkant az újévi fogadalom fogalma is. Az anglikán metodista mozgalom alapítója, John Wesley (1703 -1791) vezette be azt az új szertartást, amelynek keretén belül december 31-én vagy január 1-én, mintegy az olykor túlságosan kicsapongóvá vált újévi ünneplések ellensúlyaként az emberek összegyűltek, és közösen imádkoztak, himnuszokat énekeltek, valamint a múltbéli hibáikra emlékeztek vissza. Az összejövetelük végén pedig megfogadták, hogy a jövőben jobbakká, becsületesebbekké és megértőbbekké válnak.

A világi életben a fogadalmak többsége ugyancsak a kisebb-nagyobb közösségekhez, intézményekhez kötődik, a házasságtól kezdve a klubokon, csapatokon, iskolákon, illetve hivatásokon át a politikai közösségekig vagy az egész nemzetig bezáróan. A diploma átvétele is gyakran jár fogadalomtétellel. Az ilyenkor tett fogadalmak betartását azután már természetesen kevésbé az intézmények ellenőrzik, mint inkább az egyének életpályái, cselekedetei igazolják vissza.

Az, hogy valaki betartja-e egy fogadalmát, valamennyire jellemezheti őt, de ebből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Az akaraterőnknek lehet ez próbatétele, de egy ember jelleme mégsem azon múlik, hogy mindent betartott-e, amit megfogadott. Az újévi fogadalmak tehát inkább a játékosság területére tartoznak, ám ha valaki mégis komolyan veszi a fogadalmait, csak nyerhet vele.

Lévai Júlia