A pogány istenek és a metamorfózis

A görög-római mitológia történetei ugyanolyan teljességgel tükrözik az emberi természetet, ahogyan majd később, az egyistenhit megjelenésétől a Biblia is. Fontos különbség azonban, hogy a pogány istenek gyakran a végletekig radikálisan avatkoztak az emberek életébe. Az istenek hol növényekké, hol állatokká változtatták át az embereket, de akár élettelen dolgokká, például kövekké vagy hegyekké is megdermeszthették őket. Ez a képesség azért lehetett meg bennük, mert hiszen ők maguk is a világ egy-egy jelenségét, tulajdonságát testesítették meg, ezért közvetlenül kapcsolódtak a földön létező dolgokhoz, nagyobb volt ezekre a befolyásuk. Az emberek megfigyelései szerint pedig a természet egyik legfeltűnőbb jelensége az átváltozás, görög nevén a metamorfózis (lásd a hernyó átalakulása lepkévé). Nem csoda, hogy az istenek is éltek ennek a lehetőségével.

Ki volt a metamorfózis „nagymestere”?

Az átalakulásokban illetve mások átváltoztatásban maga a főisten, Zeusz járt az élen. Őt elsősorban szerelmi vágya késztette arra, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. Már a saját, önálló életét is azzal kezdte, hogy mássá változott. Miután legyőzte az idő istenét, Kronoszt, találkozott Kronosz és Rheia lányával, Hérával, és azonnal bele is szeretett.

Az articsóka ma az egyik legnépszerűbb szívvédő étel, amelynek közepe, a „szíve” az örök szerelem jelképe. Ezt a jelentését annak is köszönheti, hogy a görögök főistene, Zeusz az egyik szerelmét, Cynarát mérgében articsókává változtatta.

Héra azonban nemigen figyelt rá, amire ő – számítva a lány mély anyai érzelmeire – egy hidegtől reszkető kismadárrá változott. A számítása be is vált: Héra megszánta, és magához ölelte, hogy felmelegítse. Ekkor Zeusz visszaváltozott férfivá, és immár ebben az eredeti alakjában igyekezett Héra partnerévé lenni, ami végül sikerült is neki, és Héra a felesége lett.

Ez azonban korántsem akadályozta meg abban, hogy további szerelmi kalandokba keveredjen. Egy alkalommal például az argoszi király lányába, Ióba szeretett bele, és hogy a kapcsolatuk titokban maradjon, magát az eget is átváltoztatta, sűrű és sötét felhőkbe burkolt paplanná. Hérát azonban nem lehetett becsapni, és üldözőbe vette Iót. Zeusz ekkor ismét elővette az átváltoztató tudományát, és szerelmét fehér tehénné változtatta.

Héra egy ideig azt hitte, hogy nyomot vesztett, ám később rájött, hogy a Zeusz mellett fehérlő üsző maga Ió. És hogy a végletekig feszítse a húrt, azt kérte Zeusztól, hogy adja neki a szép állatot. Zeusz nem utasíthatta vissza a felesége kérését, ezért Ió Héra tulajdona lett, az pedig ettől kezdve a százszemű Argosszal őriztette a tehenet. 

Csakhogy ezt Zeusz sem tűrhette sokáig, ezért megparancsolta Hermésznek, hogy ölje meg Argoszt és szöktesse meg Iót. Hermész ezt meg is tette, csakhogy Héra ezután is folyamatosan üldözte a szerencsétlen lányt, és még egy böglyöt is utána küldött, hogy csípje, amerre csak jár. Ió egész Hellászon végigmenekült, mégsem tudott megszabadulni a Héra által ráküldött bögölytől, amely azóta is a tehenek réme.

Egy másik alkalommal Zeusz ismét egy földi lányba szeretett bele: ezúttal a Zinari szigetén élő Cynarába. Kettejük történetét egy latin költő, Quintus Horatius Flaccus énekelte meg. E szerint Zeusz azonnal beleszeretett a lányba, és mivel a lány viszonozta az érzelmeit, magával vitte őt az istenek hegyére, az Olümposzra, ahol valódi istennek is tekintette. Cynarát azonban hamarosan honvágy kezdte gyötörni, az édesanyja is hiányzott neki, ezért egy rövid időre visszatért a szigetre.

Zeusz azonban ezen nagyon felháborodott, mert nem tartotta istennőhöz méltónak az effajta elgyengülést. Mérgében a földre taszította Cynarát és növénnyé változtatta. Így született meg az articsóka, melynek latin neve a lány neve után cynara scolymus lett. A növény közepén, a keményebb levelek alatt rejlik az articsóka legfinomabb része, a szíve, amely azóta is az olthatatlan szerelem jelképe.

Zeusz leghíresebb kalandja azonban Thesztiosz király lányához, Spárta legendás királynéjához, Lédához kötötte őt. Léda egyúttal Tündareósz király felesége is volt. Szépsége azonban annyira elkápráztatta Zeuszt, hogy egy napon hattyú alakjában repült be hozzá, és úgy csábította őt el. Léda azonban félt a férje haragjától, és hogy ezt elkerülje, aznap éjjel visszament őhozzá is, és vele is együtt hált. Hamarosan négy gyermeket szült, akik közül kettő hattyútojásból kelt ki, kettő viszont Tündareósztól származott.

Zeusz gyermekei, Helené (Szép Heléna) és Polüdeukész természetesen halhatatlanok lettek, míg a királyé, Klütaimnésztra és Kasztór halandók voltak. Zeusz tehát a maga átváltoztató tudásával maradandó módon is be tudott avatkozni mások életébe. A „Léda és a hattyú” téma pedig ugyanúgy hosszú időn át jelen volt a világ művészetében. Ahogyan Zeusznak az a kalandja is, amelynek során a föníciai Türosz királya, Agénór lányát, Europét bika képében elrabolta, és a tengeren át egészen Krétáig vitte a hátán. Ott született meg azután a nászukból Minósz, a krétai civilizáció ősatyja.

Danaé és az aranyeső

Még bonyolultabb módon avatkozott be a világ folyásába Zeusz akkor, amikor az argoszi királylány, Danaé tetszett meg neki. Danaét az apja, Akrisziosz egy ércszobába zárva őriztette, nehogy egyetlen férfi is megközelíthesse. Egy delphoi jóslat szerint ugyanis Danaé gyermeke meg fogja őt ölni. Zeusz számára azonban a szoba falai nem jelenthettek akadályt: aranyesővé változott, amely a tetőn át be tudott hajolni a szobába, és ennek képében termékenyítette meg Danaét. A lány ezután egy fiút szült: Perszeuszt. Akrisziosz félelmében és haragjában egy ládába záratta a lányát és az unokáját, majd a tengerbe dobatta.

A Meduszát (másik nevén: Gorgót) legyőző Perszeuszról Benvenuto Cellini készítette a legmegkapóbb szobrot. Ez Firenzében áll, a  piazza della Signorián. A hős még mindig nem néz fel, nehogy szembekerüljön áldozata még mindig veszélyes tekintetével, de ettől egyúttal végtelenül szomorú is lesz az arca – mint aki meg is rendült a halál puszta tényétől.

 Csakhogy a ládát a szirének úgy irányították, hogy Szeriphosz szigetén érjen partot, ahol az ottani király jó lelkű testvére, Diktüsz találta meg, és segített a lánynak és csecsemőjének. A király, Polüdektész udvarába kísérte őket, ahol azután háborítatlanul élhettek. A király szintén beleszeretett Danaéba, aki azonban elutasította őt.

Ezért amikor Perszeusz már ifjúvá vált, Polüdektész bosszúból azt a feladatot adta neki, hogy ölje meg a kígyó hajú Meduszát, akinek a tekintete mindenkit megdermeszt, aki a szemébe néz. Azt gondolta, hogy így a biztos halálba küldi a fiút. Csakhogy az istenek minden módon segítették őt: Athéné például egy tükröt adott neki, hogy ne kelljen közvetlenül Medusza szemébe néznie, Hermész pedig egy kardot vitt neki. Még egy zsákot is kapott, hogy biztonságban haza tudja vinni Medusza fejét, amivel bizonyítja, hogy végrehajtotta a feladatot.

Így azután Perszeusz sikerrel járt és visszatért Szeriphoszra. Amikor azonban ott megmutatta Polüdektésznek Medusza levágott fejét, az uralkodó azonnal kővé dermedt. És hogy a delphoi jóslat is beteljesedjen, Perszeusz véletlenül egy diszkosszal úgy eltalálta Akrisziosz fejét, hogy az azonnal meghalt.

Apollón és a babér meg a ciprus

Zeusz és Létó gyermeke, Apollón sem maradt le nagyon az apja mögött, ám egy alkalommal épp hogy ő vált egy átalakulás áldozatává. Apollón egyébként a  költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, az íjászat és a gyógyítás istene is volt. A legenda szerint a tél beálltával elköltözött az Olümposzról, és hattyúk vontatta szekerén a hüperboreaszok földjére vonult vissza, ahol örök tavasz uralkodik.

Mint a legszebb férfi isten, Apollón igen sok szerelmi kalandba bonyolódott. Ám mivel egyszer kigúnyolta a szerelem istenét, Erószt, aki nála gyengébb volt az íjászatban, az a reménytelen szerelem nyilával lőtte meg őt. Ezért történt, hogy hiába szeretett bele olthatatlanul Ladón folyamisten lányába, Daphnéba, az nem viszonozta a szerelmét, sőt, a hegyekbe menekült előle. Apollón azonban még oda is követte és egy pillanatig sem hagyta békén. Daphné ezért megkérte Péneusz folyamistent, hogy segítsen rajta. Péneusz pedig azzal segített neki, hogy amikor Apollón megközelítette Daphnét és meg akarta őt ölelni, ahogy kitárta a karját, Daphnét szúrós babérfává változtatta.

Apollónnak ezután a babér is hozzá tartozott a jellemző jegyeihez. Egy másik növény, a ciprus is az ő egyik, szomorú történetét őrzi.  Apollón olykor férfiakba is beleszeretett, s ezek közé tartozott Héraklész leszármazottjába, Küparisszoszba is. Szerelme zálogául Apollón egy őzet ajándékozott neki, amely azután hűséges háziállata lett a fiúnak, ám egy alkalommal Küparisszosz véletlenül megsebezte a fegyverével a bozót alatt pihenő őzet, és az belepusztult a sebbe.

A fiú arra kérte, hogy örökké sirathassa a könnyeivel a szeretett állatot. Apollón megértette a bánatát és ciprusfává változtatta őt, amelynek törzséből könnycseppszerű nedv folyik. Azóta is ez a fa a bánat jelképe.

A görög mitológiában még az ő történetükön kívül is akadnak olyanok, amelyben hol maguk az istenek, hol az emberek változnak át valamilyen növénnyé vagy állattá. Ezek az átváltozások azonban egyszer s mindenkorra megmaradtak a pogány istenek jellemzőinek.

A későbbi, egyetlen Isten ennél más elvontabb fogalom, így az isteni beavatkozás sem kötődhetett ennyire az élővilág anyagához. A zsidó-keresztény hit istenének átalakító képessége alapvetően az anyagtalannak hitt lelket célozhatja csak meg. Az emberi testet csak annyiban, amennyiben az ember porból lesz és a halála után porrá válik. Az élete során azonban az emberi test már nem változhat át másféle létformává.

Lévai Júlia