A sztrájkról

A sztrájk kifejezés az angol strike (eredetileg: ütés, csapás) szó magyar átírása. Általában véve azt jelenti, hogy több munkavállaló közös elhatározással meghatározott időben és meghatározott célból felfüggeszti a munkáját, hogy ezzel nyomást gyakoroljon a munkáltatóra vagy az a mögött álló politikai hatalomra. Egy munkafolyamat leállítása egyúttal jól érzékelteti, hogy mi történne a munkát végzők jelenléte nélkül, tehát kiemeli a munkájuk fontosságát. Mivel a sztrájknak mindig van kockázata – hiszen a kormányok még demokráciákban is kijátszhatják a törvényeket, sztrájktörőket fizethetnek le vagy időhúzó technikákat vethetnek be a tárgyalásokon – a munkavállalók csak olyankor nyúlnak a sztrájk eszközéhez, amikor már nem maradt más lehetőségük az érdekeik érvényesítésére.

Mióta léteznek sztrájkok?

A nehéz munkákat végző embereket már az ókorban is kihasználták és gyakran embertelen körülmények közé kényszerítették, ezért már akkor is voltak tiltakozások. Az első olyan sztrájk, amelyről feljegyzések is fennmaradtak, i.e. 1160 körül zajlott le Egyiptomban, III. Ramszesz fáraó idején.

Az ókori munkásoknak ilyen és ehhez hasonló, hatalmas homok- és sziklafalakból kellett kivájniuk a fáraók számára a temetkezési helyeket.

A munkások éppen a fáraók új ötletén, a hatalmas sziklasírok kialakításán dolgoztak, a később Királyok Völgyének elnevezett területen. Hatalmas munkástelepen éltek, vég nélkül dolgoztak és természetben (kenyérben, sörben, gabonában) fizettek nekik. A fáraók hosszú ideig viszonylag jó ellátást biztosítottak, de III. Ramszesz idején megváltozott a helyzet. Az ellátmány csökkent, és az azt kezelő hivatalnokok loptak belőle. Az emberek éheztek, ezért leálltak a munkával és hangoztatták a követeléseiket. Az eseményeket egy írnok örökítette meg. Följegyzéseiből a sztrájk pontos kimenetét sajnos nem tudjuk meg, de a helyzetről alapos leírásokat kapunk. (Részletesen itt olvashatsz erről.)

Később minden olyan ókori ipari műhelyben, amelyben tömegesen foglalkoztattak embereket, rendszeresen előfordult, hogy a rossz körülmények, a hatalmaskodó munkavezetők vagy az alacsony fizetségek miatt a munka leállításával figyelmeztették a tulajdonosokat arra, hogy hiszen a műhely léte rajtuk múlik.

A középkorban elsősorban a manufaktúrák végletekig kizsákmányolt dolgozói sztrájkoltak, de az egyébként fejlődést jelentő céhek hierarchikus rendszere, a vezetők uraskodásai ellen is rendre tiltakoztak. Ebből a korszakból számos olyan dal is fennmaradt, amely az összefogásra és a munkabeszüntetésre buzdítja az embereket.

A sztrájkok igazi jelentősége azonban majd a kapitalizmus korában, a gyárak megjelenése és a nagyüzemi proletariátus kialakulása során mutatkozik meg. Kezdetben még a gépek lerombolásával is tiltakoztak, de hamar rájöttek, hogy ezzel a saját esélyeiket is rontják. A 18-dik század végén és a 19. század elején már a tiltakozás többféle formája is kialakult és a helyzetnek megfelelően differenciálódtak a sztrájkok.

Mára a sztrájkok készletébe már sokféle módszer beletartozik: léteznek munkalassító, a folyamatot éppen az előírások merev betartásával ellehetetlenítő, teljes (tehát az adott szakterület egészére kiterjedő) vagy csak részleges sztrájkok, de ugyanígy lehetségesek ülősztrájkok, általános sztrájkok, vagy olyanok, amelyek csak figyelmeztető jellegűek (vagyis még bíznak a tárgyalás és a gyors megegyezés lehetőségében). A 19-dik századra azután kialakultak és megerősödtek a szakszervezetek, amelyek révén már jóval szervezettebben vihették végig a sztrájkokat.

Ugyanebben az időszakban a követelések témája is kibővült: míg eddig a gazdasági-szociális jellegű követeléseket érdekében szervezték ezeket a megmozdulásokat, ettől kezdve a választójog is megjelent a célok között. E miatt elsőként Nagy-Britanniában álltak le a munkával az emberek. A szakszervezetek után pedig a modern baloldali pártok (szociáldemokraták illetve szocialisták) is részt vettek a sztrájkok szervezésében.

Oroszországban, az első világháború idején, az 1916-os és 1917 eleji nagy sztrájkok a fegyverkezés és a háború ellen irányultak. 1917 nyarán pedig az élhetőbb jövő képét ígérő kommunisták politikáját támogatták hatalmas sztrájkoló tömegek, az Ideiglenes Kormánnyal szemben. A huszadik század elejének legnagyobb sztrájkjait az Októberi Szocialista Forradalom hatására szervezték meg, és ezek már nem pusztán egy-egy csoport jobb helyzetéért, hanem az egész társadalmi rendszer megváltoztatásáért harcoltak.

Ausztriában és Magyarországon, Németországban és Olaszországban is jelentős általános sztrájkok törtek ki, Franciaországban pedig a vasutas sztrájk bénította meg az országot 1920-ban. Ebben az időszakban a munkáspártok is átalakultak. Jóval harcosabbakká váltak, s ezért a két világháború közötti időszakban jelentős gazdasági sztrájkok szervezésében vettek részt.

Ilyen volt például Nagy-Britanniában az 1926-os általános-, az 1925-1926-os hongkongi illetve az 1934-es franciaországi sztrájkok sora is. A fasizmus-nácizmus térnyerése idején az európai államokban korlátozták vagy meg is szüntették a munkások sztrájkhoz való jogát, ám ennek ellenére például Hollandiában hatalmas, antifasiszta, Hitler-ellenes tömegsztrájkok zajlottak le.

Munkácsy Mihály mozgalmas festményben örökítette meg, ahogyan az emberek egy gyűlésen éppen sztrájkra készülnek.

A második világháború után a vezető kapitalista országokban ismét inkább a gazdasági célokra került a hangsúly. Ebben az időszakban főként az USA-ban (például az acéliparban) és Nagy-Britanniában voltak jelentős munkabeszüntetések. A politikai kérdések azután a hatvanas években kerültek ismét a középpontba. Az idők során az egyes államok kénytelenek voltak kidolgozott jogi szabályozással biztosítani, hogy egyfelől a sztrájkok ne jelentsenek aránytalanul nagy megrázkódtatásokat a társadalmak számára, másfelől pedig a jogos igényeket törvényes keretek között lehessen érvényesíteni.

Mióta létezik jogi szabályozás?

Kezdetben a hatalmon lévők tiltották és szigorú büntetésekkel sújtották a sztrájkok szervezőit. A sztrájkban való részvétel elbocsátással, de olykor halálbüntetéssel is járt. Mivel a királyok Istentől eredeztették a hatalmukat, úgy gondolták, hogy az uralmuk fellebbezhetetlen és megkérdőjelezhetetlen, ezért föl sem merült, hogy ami azt korlátozni szeretné, az jogos lehetne egyáltalán.

A humanizmus majd a felvilágosodás kora azonban ebben is változást hozott. A sztrájk egyre inkább jogi kérdéssé is vált, de így is nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy önálló jogként is elismerjék, más szóval hogy a sztrájk alkotmányos alapjog legyen. Ez nagyjából a huszadik század eredménye volt. Ezen belül a  sztrájk szabályozása az adott ország történelmi, politikai, ideológiai és gazdasági viszonyaitól függött. Ahhoz, hogy bekerülhessen az alkotmányba, ezt a jogot meg kellett előznie például  az általános szabadságjogok, a gyülekezési és egyesülési jogok elismerésének. A sztrájkot ma minden demokratikus jogállam elismeri és jogként illetve szabadságként garantálja.

Sztrájkoló munkások 1905-ben. (Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény) A munkások közt a közlekedési dolgozók hosszú ideig viszonylag jobban éltek, a század elején azonban jelentősen romlott a helyzetük. Ezért sztrájkot szerveztek, amelynek vezetői 1906. október 25-én délelőtt tíz órakor az alábbi kiáltványt osztották szét, a villamosvezetőknek: „Villamosok! Testvérek ! Kartársak ! Elnyomóink évtizedes könyörtelenséget, lelketlenségét tovább nem tűrhetjük. Nyomorúságunkon, rabszolgasorsunkon segíteni nem akarnak. Az éhenhalásba kényszerítenek bennünket és családunkat.” És mivel akkorra már minden okuk megvolt a tiltakozásra, a vezetők hallgattak a sztrájk szervezőire, és leállították a város villamosforgalmát. (A történteket elolvashatod itt)

Fontos eleme, hogy a sztrájkolók munkaviszonyát tilos megszüntetni a sztrájk miatt, az tehát a sztrájk ideje alatt is fennáll. Ugyanakkor munkabér erre az időre nem illeti meg a munkavállalókat, miközben a munkáltatónak ugyanúgy fizetnie kell a munkavállalók után az államnak járó, különféle járulékokat. A jogszerű sztrájk időtartamát szolgálati időként kell figyelembe venni. Mindezek mellett bizonyos területeken (rendőrség, egészségügy, oktatás, média stb.), ahol emberek élete, illetve biztonsága függhet az intézmények működésétől, szabályozzák, hogy a sztrájk idején mit jelent a még elégséges szolgáltatás, vagyis hogy a dolgozóknak milyen tevékenységeket kötelező biztosítaniuk a munkabeszüntetés ideje alatt.  A magyar sztrájkjogi szabályozásnak összhangban kell lennie a nemzetközi európai, illetve uniós követelményekkel.

Melyik volt az első sztrájk Magyarországon?

Az első, és végül véres harcokba torkolló sztrájk nem sokkal a mohácsi vész előtt, 1525-ben tört ki Besztercebányán. A rezet és ezüstöt termelő bánya akkor a német-magyar Fugger-Thurzó bányavállalat tulajdonában volt. (Ez az a Fugger-család, amelynek nevéből a „fukar” szavunk is ered.)

A bánya dolgozói nemcsak nagyon rossz körülmények között dolgoztak, szabályozatlan (és ezért végenincs) munkaidővel, hanem ebben az időben még kifejezetten meg is fosztották őket a legalapvetőbb jogaiktól.

Így például akadályozták a polgárokat az erdő használatában, de a városi kiváltságaikat is semmibe vették, emellett egyedül ők uralták a bányászok élelmiszerrel való ellátását és az abból keletkező hasznot. Az önsegélyezésre, illetve a munka nélkül maradók, betegek, öregek, özvegyek és árvák megsegítésére létrehozott, ún. társládakat is kivették a kezükből: az ebbe betett pénzeket is a vállalat tisztjei kezelték. (A társládák a későbbi szociális rendszerek ill. nyugdíjrendszerek előfutárai voltak: a dolgozók havonta befizettek egy összeget, amelyet azután igyekeztek méltányosan elosztani a rászorultaknak.)

És ha már a kezükben lehetett, mindjárt ki is loptak belőle, amennyit tudtak. De még ennél is fontosabb, hogy a cég egyszer csak hamis, értéktelen pénzben kezdte el kifizetni a bányászok bérét. Ez pedig a szó szoros értelmében az éhhalállal fenyegette őket, ezért is tört ki a sztrájk, amely azonban csak kevés eredménnyel járt, ezért több évig is elhúzódott. 1526-ban fegyveres harcokat is jelentett, amelyek során a nemesség komoly haderőt állított fel a bányászokkal szemben és le is verte őket.

A harcok során a hírhedt Hármaskönyv szerzője, Werbőczy István nádorispán is megérkezett, hogy „rendet tegyen”. Besztercebányán Zólyom megye nemeseiből rendkívüli törvényszéket hívott össze, és bár a bíróság a munkások panaszainak jó­ részét indokoltnak találta, hogy példát statuáljon, vezetőit halálra ítélte és kivégeztette. Emellett elvette és többé nem is adta vissza a bányászok 1496 óta fenntartott társládáját, megfosztva ettől a legelesettebbeket (tehát a rokkantakat és a kiöregedetteket) is attól, hogy bármiféle támogatásban részesüljenek. (A sztrájk részletes történetéről itt olvashatsz.)

Természetesen ez a sztrájk sem volt eredménytelen: a nemesek az újabb bányászfölkelések elkerülésének érdekében több méltányos intézkedést is hoztak. A felkelés leverése után ha lassan is, de javult a helyzet. 1535-re kivonták a hamis pénzeket és a bányászoknak a kor színvonalához képest tűrhető fizetéseket adtak. Maga a felkelés pedig mindenképp példát adott a következő nemzedékeknek arra, hogy ki lehet, és ki is kell állni a jogos érdekeikért, még ha olykor ez aránytalanul nagy áldozatokkal is járhat.

Lévai Júlia