A szürke macskakő színes története

A hétköznapi életben a legkülönfélébb hangulatú dolgokra, cselekvésekre vagy állapotokra használunk olyan kifejezéseket, amelyeknek „macska” az előtagjuk. Például az idézetet macskakörömbe tesszük, a csúnya, olvashatatlan írást macskakaparásnak hívjuk.

– Mi ez a rémes macskazene?! – kérdezzük, ha valahonnan kellemetlen hangzású, összevissza szóló zenét hallunk. De megjelenhet a „macska” a fürdőszobánkban is, amikor csak egy gyors tisztálkodásra, macskamosdásra van időnk, miközben levesszük a macskanadrágunkat a szárítóról, és azután abban megyünk át a macskaugrásnyira lévő konyhánkba. Ahol esetleg egy finom, csokiból készült macskanyelvet is bekaphatunk. És még sorolhatnánk a macskás szavainkat a macskajajtól a macskaasztalon, macskaszemen vagy a macskajancsin át egészen a macskakőig.

Ez utóbbival utcákon-tereken találkozhatunk, igaz, ma már jóval ritkábban, mint a múlt században. Akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia számos városában, köztük Bécs és Budapest több utcáján is a szaknyelven somoskői bazaltkőnek nevezett burkolaton zajlott a forgalom. Azokon a helyeken, ahol a város egykori hangulatát akarják visszahozni, ott gyakran még most is kisméretű, szögletes és enyhén domború felületű elemekkel, szaknyelven bazalt-kockakövekkel burkolják a talajt.

A megdermedt vulkáni lávából kiformálódó, 16 méter hosszú képződmény a Somoskői vár bejáratának közelében emelkedik ki a tájból. A kép láttán könnyen elképzelhető, hogy miként lehet kivágni az oszlopokból az útburkolathoz felhasználható darabokat. (Kép forrása)

És hogy ezeket miért éppen macskaköveknek nevezték el, annak egyik oka nagy valószínűséggel az, hogy alapanyagukat, a bazaltot hosszú időn át egy Macskalyuk nevezetű, somoskői kőbányában termelték ki. Somoskő egyébként közvetlenül a szlovák-magyar határnál fekszik. Nevezetességei közül a vár és a bazaltorgona szlovák területen található. (A település ugyancsak izgalmas történetét részletesen itt tudod elolvasni.)

A macskakő tehát egy különlegesen szép, természeti képződménynek, a ma is látható somoskői bazaltorgonának köszönheti a létét.

Miért éppen a bazalt?

A bazalt a magmás, azon belül a kiömlési vulkanikus kőzetek közé tartozik, amely a vulkánkitörések során kerül a felszínre. A hígan folyó lávák viszonylag gyors lehűlése során képződik. Folyékony halmazállapota folytán szétterülő, nagy felületű lávatakarót is alkothat, máskor viszont hasadásos oszlopos formák jönnek létre belőle. A kontinenseken is gyakori, az óceánfenéknek pedig a fő alkotókőzete. Színe a szürkétől a feketéig terjed, típusait pedig a szilíciumtartalmuk alapján különítik el.

Az emberi felhasználás terén azért különösen hasznos, mert bár ez egy nehezen megmunkálható, igen kemény, nagy szilárdságú kőzet, nedves állapotában azonban jól hasítható és fényezhető. Törőszilárdsága esetenként elérheti az 5000 kg/cm2 értéket, ami a legmagasabb érték az összes kőzet között. Emellett nagy keménységű kőzetként a bazalt teljes egészében fagyálló. A mállásnak sem enged, és ha véletlenül olyan anyaggal érintkezne, amely koptató hatással rendelkezik, a felszíne mindig egyenletesen (tehát gödröcskék keletkezése nélkül) kopik. Nem csoda tehát, hogy az olyan utakhoz, feljárókhoz vagy parkolókhoz, amelyeknél várhatóan nagy terhelést kell majd károsodás nélkül elbírniuk a burkolatoknak, gyakran használták a bazaltot alapanyagként. (Forrás)

A lávaömlés során nemcsak oszlopok keletkeztek, hanem egyenként is szétszóródtak kövek a területen. Így a bazaltorgona mellett egy hatalmas, szürke kőtenger is fekszik, amelynek készletét ugyancsak ki tudták használni az útépítő mérnökök, például a vár és a vasút építésekor. (Kép forrása)

Ráadásul a somoskői bazaltömlés formái még meg is könnyítik azok munkáját, akik kifejezetten kocka alakú kövek megformálásához szeretnék felhasználni az ott található anyagot. Mint az a mellékelt fotón is látszik: a több millió évvel ezelőtti vulkánkitörés lávája a lassú kihűlése során íves, oszlopos formában szilárdult meg. Ezért is kapta a „bazaltorgona” nevet, hiszen ezek az oszlopok az orgonasípokhoz hasonlítanak. Ez a forma meglehetősen ritka a természetben, és nagy szerencséjük volt az itt élőknek, hogy a somoskői láva ezt vette föl. Hiszen a bazaltoszlopokból szinte már készen ki lehet vágni a hatszögletű kockákat, amelyeket majd az utak-terek burkolásához felhasználnak.

Miért kellett mégis háttérbe szorulniuk a macskaköveknek?

A macskakő-burkolat nagy előnye, hogy elemei a szilárdságuk révén hosszú ideig megőrzik a formájukat, s a burkolat az egyes kockák közti, keskeny hézagoknak (dilatációs réseknek) köszönhetően a legnagyobb hőségben sem tágul ki és púposodik fel. Ráadásul a kopásállósága miatt az egész felület többször is átrakható. (Ez utóbbi olyankor fontos, amikor csőrepedés vagy egyéb okok miatt fel kell törni az utat.)

Hátránya azonban, hogy a kisebb autókban jelentős károkat is előidézhet a kövek okozta folyamatos rázkódás. Emellett a kövek felülete esős időben igencsak csúszóssá válhat, ami megnöveli a féktávolságot, és így a balesetek lehetőségét is. Ugyanígy a csúszósság a járdán is balesetveszélyes a gyalogosok számára. A magas sarkú cipőt viselő nőknek egyébként is megnehezíti a dolgát, hiszen a rések komoly csapdát is jelentenek a sarkakra nézve.

Mindezek miatt mára háttérbe szorult a macskakő, teljesen azonban nem tűnt el: szegélyezéshez, padkának, építészeti elemeknek ma is használják őket.

Teljes felületen azonban inkább csak az olyan, kiemelt tereknél, hangulatos utcáknál raknak le macskakövet, ahol nincs gépkocsiforgalom, és ahová az emberek inkább sétálásra, andalgásra alkalmas cipőkben mennek. És persze olyasmire sem készülnek, mint ami lázadások, forradalmak idején megesett néhányszor, amikor a forradalmárok a fölszedett utcakövekből építettek maguknak barikádot, vagy macskakőzáporral kergették el az ellenségeiket.

Az ötvenes évek végének egyik ismert, magyar slágerében a macskakő már szelídebb hangulatú. Ezen a felvételen G. Dénes György–Horváth Jenő: Járom az utam című dalát Vámosi János énekli. „Járom az utam a macskaköves úton, / A léptem kopog esős éjszakán…”

Ez a dal sokak számára örökre összekötötte a macskaköves utcák képét azzal az otthonossággal, amelyet a városuk nyújtott és nyújt ma is nekik. Így az emberek közös emlékei közt kikerülhetetlenül ott van, és a fénye megtörhetetlen. Jó hírét legfeljebb az ronthatná, ha valakinek egyszer csak az jutna eszébe, hogy a főváros XI. kerületéből induló Egér utat is macskakővel rakassa ki. Ám ilyesmi remélhetőleg csak a filmekben fordulhat majd elő, és így a macskakő megmarad annak, ami: a régebbi korok hangulatát idéző, ma már csupán alkalmanként előbukkanó burkolatnak.

Lévai Júlia