A tengeri tehenek akár a mesékből is előléphettek volna

A világirodalom egyik ismert alkotása Christian Morgenstern (1871-1914) német költő groteszk verse, amelynek főszereplője a kihalt tengeri tehén. Ismered?

A kihalt tengeri tehén

A kihalt tengeri tehén
Egy este
A Müllerné őnagyságát kereste.
Felírta egy cédulára halkan:
Én már régesrég kihaltam.
Ezt körbeadták szépen a terembe’,
S a tengeri tehén elment merengve.

(Fordította Szabó Lőrinc)

A Guinness rekorder tengeri tehén, Snooty hosszú ideig élt a Dél-floridai Múzeum akváriumában, ahol barátságos természete és kíváncsisága okán a látogatók egyik legnagyobb kedvence volt.  (Forrás: LIVE SCIENCE /ALDIAZ/AL DIAZ)

Sokan talán csak Morgensterntől értesültek arról, hogy létezik egy ilyen állat, amely a költeményben a lét és nemlét melankóliáját testesíti meg, miközben vicces módon nem egy fejőnőt (ez németül Melkerin lenne), hanem egy molnárnét („madam Müller”) tisztel meg, a halála utáni megjelenésével. Valójában a tengeri teheneknek csak néhány fajuk halt ki, és bár a veszélyeztetett emlősök közé tartoznak, azért ma is találkozhatunk jó néhány példányukkal. De nézzük, milyen állatokról is van szó!

Vajon meddig élnek?

A legizgalmasabb hír legutóbb az volt a tengeri tehenekkel kapcsolatban, hogy egy Snooty nevű manátusz még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült. Snooty a Dél-floridai Múzeum akváriumának karibi származású lakója volt, aki 2016-ban attól vált érdekessé, hogy szokatlan módon betöltötte a 68-dik évét. (Erről itt olvashatsz.) Sajnos nem sokkal később egy baleset miatt elpusztult, így azt az ő példájából már nem tudjuk meg, hogy mennyit élt volna, amíg természetes halállal hal meg. A tengeri tehenekről azonban azt tudjuk, hogy természetes körülmények között az életidejük nagyjából az emberéhez hasonló, talán egy picivel rövidebb.

A tengeri tehenek a gerinchúrosok osztályába, a gerincesek altörzsébe, és azon belül az emlősök osztályába tartoznak, a saját nevük rendjeként. Több módon is szokták őket emlegetni. Latin elnevezésük Sirenia, magyarul „szirének”, ami egy hasonló nevű sziget miatt ragadt rájuk. Emellett közismert nevük még a „lamantin” is. A tengeri tehén nevet a koponyájuk formája alapján kapták. (A szót egybe és külön egyaránt láthatjuk: egybeírva a szabályosabb, de különírva sem zavarja a megértést, ezért úgy is lehet.)

Tengerpartok sekély vizeiben, folyamtorkolatokban és folyamokban élnek. Emberi szemmel azért is lehetnek izgalmasak, mert olyanok, mintha egy karikaturista rajzolta volna őket. Ahogy a hatalmas orrukat kiemelik a vízből, és élénken megmozgatják, azt gondolhatnánk, hogy mindjárt megszólalnak. Valóban igaz, hogy sok fajuk társas lény, és valamiféle kapcsolatteremtésre az emberekkel is képesek.

Rendszerezés éstestfelépítés

A Wikipedia leírása szerint (Tengeritehenek) első ránézésre ugyan a cetekre emlékeztetnek, ez azonban csak az ún. konvergens evolúció (összetartó egyenes fejlődés) következménye. Ez azt jelenti, hogy a hasonló életkörülmények közt élő, egymással távoli rokonságban lévő állatoknak a testalkatuk hasonlóvá válik.

A Müncheni Palaeontológiai Múzeumban egy 30 millió éves tengeri tehén csontvázát őrzik. Ezen tökéletesen látható az állat testének felépítése. (Fotó: Szilas in Paläontologisches Museum, München)

Emiatt a sziréneket a korai rendszerek (18-19-dik század eleje) a cetek rendjeként írták le, „növényevő cetek” néven. Csak az anatómiai vizsgálatok (és főképp a csontváz felépítésének vizsgálatai) igazolták, hogy a tengeri tehenek az ormányosok (köztük az elefántok) és a szirtiborz-félék rokonai.

A tengeri tehenek a földtörténeti eocén időszakban (ez a kb. 40-45 millió évvel ezelőtti korszak) az ormányosokkal rokon szárazföldi, négy lábon járó emlősökből alakultak ki. Testük vagy hengeres, vagy orsó alakú, és bár vannak mozgatható nyakcsigolyáik és külön mozgatható nyaki részük is van, de a vastag zsírréteg miatt ez külsőleg nem különül el a törzstől. Szőrzetük meglehetősen gyér, és a bőrük alatt vastag zsírréteg van.

Csontvázuk a szárazföldi emlősökéhez képest erősen módosult a vízi életmód következtében. Csontjaik belső szerkezetét a tömörség és a velőállomány teljes hiánya jellemzi. Erre azért volt szükség, hogy ki tudják egyenlíteni a víz felhajtó erejét, amely laza és levegős csontozat esetén állandóan a felszínre dobná fel őket.

Mellső végtagjaik uszonyokká (úszókká) alakultak, a hátsók pedig teljesen visszafejlődtek. Farkukon széles, vízszintesen álló úszó alakult ki. Ezeken külsőleg már nem kivehetők az eredeti kéztőcsontok és ujjpercek, de az úszók belsejében jól elkülönülve megtalálhatók. Egyes szirénfajok úszóin még karommaradványokat is találunk.

Az úszójuk a cetekétől eltérően könyökben mozgatható. A farokúszójuk vízszintesen áll, és az állatok ezzel hajtják magukat előre a vízben. Olykor azonban fegyverként is használják: erőseket tudnak ütni vele, ha támadást érzékelnek, és akár a szárazföldön is képesek ilyesmire.

Viszonylag jó a szaglásuk, a fogazatuk azonban meglehetősen szabálytalan. A látásuk és a hallásuk gyenge. A szemük apró, és a fülük leegyszerűsödött. A párzási időszakuk nincs meghatározott évszakhoz kötve. Vemhességi idejük 12−13 hónap körül van, és egyszerre csak egy borjút hoznak a világra, szigorúan csak a vízben. Egy-egy borjú a születésekor kb. 28−36 kg tömegű, és nagyjából két évig szopik.  

A tengeri emlősök közül csak a szirének táplálkoznak növényekkel, és egyedül azzal. Ez pedig azért fontos, mert olykor ezért válnak veszélyeztetett élőlényekké. A sekély part menti vizek, tengeröblök, lagúnák, folyók és mocsarak, amelyekben tanyáznak, általában gazdagok növényi eredetű táplálékban: ezekben moszatokat, különféle füveket és hínárnövényeket is találnak, amelyekből igen nagy mennyiségre van szükségük.

A képen látható tengeri tehenet akár egy jó kedvű grafikus is rajzolhatta volna. Ám nem ez történt: ezt a sajátos bumfordiságot, amely ezeket a lényeket mesebelivé teszi, a természet hozta létre. (Kép forrása)

Ugyanakkor a vizek szennyezése miatt a növények egy része kihalhat. Nemrég a The Guardian c. brit napilap adott hírt róla, hogy Floridában több száz lamantin hullott el mert az Indian River lagúna környékén a vízszennyezés miatt kipusztult a tengeri fű. A kínai vizekben pedig a helyi természetvédő szervek erőfeszítései ellenére valószínűleg teljesen kipusztultak az addig ott élő dugongok. Olykor az ember közreműködése nélkül is előfordulnak katasztrófák: egy alkalommal például egy mérgező vörös alga elterjedése okozta 830 lamantin pusztulását.

Emellett a nagyobb léptékű földrajzi változások is megritkíthatják az állatokat. Ez történt például az egykor a Kárpát-medence területén élő szirénekkel is. A területet sokáig nagy felületen víz borította, amely összeköttetésben állt a Földközi-tengerrel. A lagúnaszerű környezetben valószínűleg jelentős létszámú tengeri tehén lehetett, amit az bizonyít, hogy a Tatabánya melletti mészkőbányákból jellegzetes, tengeri tehenektől való koponya- és állkapocsdarabok kerültek elő, az Eger környéki Várkút közelében pedig állkapocs-, csigolya, borda-, valamint medence- és combcsont maradványokat találtak.

Ám mivel mindez még az írásbeliség megjelenése előtt történt, nem lehet tudni, hogy az állatok természetes módon hullottak el, esetleg a vizek visszahúzódása során még el tudtak úszni a tengerhez, vagy ennél drámaibb körülmények közt veszítették el az életüket. Az viszont biztos, hogy jelen voltak ezen a területen, ahol ma már legfeljebb a természettudományi múzeumban találkozhatunk velük. Szerencsére a világnak több részén még élőben is jelen vannak, és mivel több fajuk is megkapta a „veszélyeztetett élőlény” besorolást, remélhetőleg hosszú időre sikerül megőrizni őket.

Lévai Júlia