Az örök fa: a vörösfenyő

Sokféle fából készítenek használati tárgyakat, de a vörösfenyő kiemelkedik közülük, mert az anyaga igen tartós, ezért is szokták „örök fa” néven is emlegetni. Ezt már a legrégebbi korokban is tudták, mert 2500 évnél régebbi vörösfenyő gerendákat és egyéb tárgyakat is találtak már a régészek. Rómában az amfiteátrumok és a hidak építésénél is vörösfenyőt használtak. Az építészek később is gyakran nyúltak ehhez a fához, így például a budapesti Országház alapjait is ebből készítették. Sőt! Két város is vörösfenyőből készült, víz alatti cölöpökön nyugszik.

Milyen és hol terem vörösfenyő?

Az észak-olaszországi Velence és az oroszországi Szentpétervár (ez utóbbit egyébként Észak Velencéjének is szokták hívni) egyaránt vörösfenyő oszlopokra épült, amelyekben egyáltalán nem tett kárt a víz. De vajon miért nem korhadnak el a víz alatt ezek a cölöpök?

Egyrészt azért, mert a cölöpöket vastag iszapréteg veszi körül, amely nem engedi át az oxigént, így a fa felületén nem indulhat meg az égési folyamat, amelyet a korhadás, mint a szerves anyagok lebomlása jelent.

A vörösfenyő virágzásakor szinte az egész erdő vörösben pompázik. (Kép)

Másrészt azért, mert a vörösfenyőben sokkal sűrűbbek a gyantajáratok, mint a többi fenyőfélében, vagyis több benne a gyanta. Emiatt általában is jól tűri az időjárás viszontagságait, és ezért rugalmasabb, szívósabb. Egyúttal saválló is a fája, ezért a vegyiparban szintén jól tudják hasznosítani: olyan kádakat, hordókat is készítenek belőle, amelyekben maró hatású folyadékokat lehet tárolni. A fák törzsének átmérője akár 1,75 méter is lehet, az életkoruk pedig elérheti a 300–500 évet. Mivel jól hasznosítja a napenergiát, sok szerves anyagot termel, aminek köszönhetően a fiatal fák évente 1–1,5 métert is nőnek.  Később ugyan a növekedésük lelassul, de kedvező feltételek mellett a százéves egyedek akár 30–40 méterre is megnőhetnek. A gyors növekedéshez nagyon sok fényre van szükségük, ezért előfordul, hogy elnyomják az egyéb fafajokat.

Nevét vöröses színű kérgéről és virágai színéről kapta. Kérge jellegzetesen vastag és pikkelyes. Puha és világoszöld tűlevelei a rövidhajtásokból nőnek ki; egy-egy csomó 20–60 lombhullató tűlevelet tartalmaz. Termős virágzatai, vagyis a tobozai felfelé állnak és aprók (2–5 centiméteresek), a színük vörösesbarna. Jellemző, hogy a toboza évekig a fán marad, mielőtt lehullana.

A legfeltűnőbb tulajdonsága azonban az, hogy a többi fenyőfélétől eltérően az idősebb fák ősszel lehullajtják a tűleveleiket. Csak a fiatal vörösfenyőkön láthatunk télen is leveleket, ami feltehetően arra utal, hogy őseik még örökzöldek voltak.

A vörösfenyő rendszertanilag a tűlevelűek osztályában a fenyőalakúak rendjébe és a fenyőfélék családjába tartozik, és az eurázsiai–boreális flóraterület egyik meghatározó növénye. A szibériai tajga faállományának csaknem fele vörösfenyő. Ezek nyugati fajtája a szibériai, a keleti pedig a dauriai vörösfenyő. A Wikipédia szerint a Bajkál-tótól nyugatra elterülő Szajánokban 800–900 éves egyedeket is találtak. Emellett még Észak-Amerikában, egészen az északi sarkkörig jelentős területeken nő az amerikai vörösfenyő, de ugyanígy Kínában is őshonos faként van jelen a kínai vörösfenyő vagy aranyfenyő és a kínai mamutfenyő. Európában, így hazánkban is gyakran találkozhatunk vele, és mivel viszonylag kevés a természetes ellensége, az erdészeknek könnyű a dolguk a szaporításával.

Hol használták még a vörösfenyőt?

A hétköznapi életben használt tárgyak közül elsősorban bútorok, koporsók és padok, tetőszerkezetek készültek vörösfenyőkből. A városokban gyakran használták hidak építéséhez is. Például egy Traianus császár idején készült híd maradványai, amelyeket a Dunában találták meg, több évszázaddal az elkészültük után is jó állapotban voltak.

Vörösfenyő tavasszal (Kép)

Oroszországban a vörösfenyőt tartották a legalkalmasabbnak a hajók építésére: I. Péter orosz cár idején a teljes orosz hadiflotta ebből épült. De ugyanígy vörösfenyőből készült a moszkvai Kreml temploma és a Vaszilij Blazsennij székesegyház belső szerkezete is. Sok helyen a bányákban is vörösfenyőkből ácsolták a különféle tartószerkezeteket. A modern építmények közül az oroszországi Krilatszkojéban a világ egyik legjobb kerékpárpályája készült vörösfenyőből.

Mindezek mellett még rontás ellen is gyakran bevetették. A vörösfenyő több nép hiedelemvilágában is úgy szerepel, mint amely védőerővel rendelkezik a boszorkányokkal szemben. Német nyelvterületen például április 30-án hagyományosan vörösfenyőgallyakkal, úgynevezett boszorkányseprűkkel díszítették fel az ajtókat és az ablakokat, hogy ne tudjanak bejönni a házba a rossz szándékú boszorkányok. Szláv országokban vörösfenyőkérget akasztottak a gyermekek nyakába, hogy az megvédje őket a szemmelveréstől. Tirolban ennél prózaibb célra használták: amikor valakinek ki kellett húzni egy fogát, azt gyorsan elásták egy vörösfenyő árnyékos oldalán, hogy ezzel megakadályozzák a még ép fogak romlását. Hogy ezt mivel tudták elérni a vörösfenyő gyökerei, arról nem szól a fáma – talán azzal, hogy a fenyő általában is a hosszú életet szimbolizálja, és így azt remélték, hogy ez majd a fogak hosszú életére is kihat. Mindenesetre a vörösfenyő egy dolgot feltétlenül bizonyított: azok a városok és épületek, amelyek rá illetve belőle épültek, valóban hosszú életűek lettek.

Lévai Júlia