Ég és föld közt lebegő koporsók

Amikor valakinek vagy valaminek még nem dőlt el a sorsa, gyakran idézik a szólást: „Lebeg, mint Mohamed koporsója”. Hosszabb változatában: „Ég és föld közt lebeg, mint Mohamed koporsója Mekkában”. Vajon honnan ered ez a szólás, amit a muszlimok egyébként nem ismernek?

Összeköttetés az emberi és az isteni világ között

Egyébként tényszerűen semmi sem igaz belőle: Mohamed koporsója nem a föld felett lebeg, hanem a föld alatt fekszik, és nem Mekkában, hanem Medinában. Mindez azonban nem kisebbíti a kép erejét.

Hogy miért éppen Mohamed koporsójával kötötték össze a lebegést, annak egyszerű a magyarázata: azért, mert ő volt az, aki a 600-as évek elején, az iszlám vallás megalapítójaként, annak prófétájaként a kereszténység legfontosabb alapelveiből is építkezett. (Mohamedről részletesen itt is olvashatsz.) Ezek egyike, hogy az élet nem ér véget a halál után, illetve, hogy annak igazi értéke a földi létnél magasabb szintet képviselő mennyei szférában, Isten (itt Allah) színe előtt ismerszik meg.

Mohamed maga is mindig az ember és az Isten közötti közvetlen kapcsolatot hangoztatta. A két világ között pedig az ember halála után a testét rejtő koporsó teremti meg az összeköttetést. A halott helyzetét ilyenkor úgy is felfoghatjuk, hogy ilyenkor ő ebben utazik az egyik létből a másikba.

Ha pedig a koporsója ott marad lebegve a kettő között, az jelentheti például azt, hogy az illető képes a két szféra közti kapcsolat megteremtésére, sőt most már örökké összeköti a kettőt. Ez a képzet fűződött például Mózes testvére, Áron koporsójához is. Az i. sz. 3-dik század körüli hiedelem szerint az ő koporsója is lebegett a levegőben. Ennek az lehetett az alapja, hogy Áronnak a Bibliában valóban közvetítői szerepe volt.

Az egyiptomi fogság idején Mózes azt a parancsot kapta Jahvétól (Istentől), hogy vezesse ki a népét Egyiptomból. Mózes azonban félt attól, hogy ezt majd a dadogása miatt nem tudja kellő erővel képviselni a fáraó előtt, ezért Jahve Áront állította oda mellé, hogy az tolmácsolja a szavait. És bár a beszélgetésük ekkor nem volt sikeres, hiszen a fáraó nem engedte ki a zsidókat az országból, Áron a nép szemében továbbra is a jó közvetítő maradt.

Másfelől viszont a lebegés arra is utalhat, hogy a koporsó „lakójának” egyik világban sincs helye, mert valami okból mindkettőre méltatlanná vált. A két világ között megrekedt koporsó ebben az esetben nem az illető kiemelt voltát jelzi, hanem büntetését. Amelyet azok szabtak ki rá, akik őt az utolsó útjára elkísérték, és akiknek elvileg el kellett volna temetniük. Ám nem ezt tették, hanem ott hagyták a koporsóját az ég és a föld között, ha nem is lebegve (hiszen az fizikai képtelenség).

Ilyen esetet az európai történelemben egyet ismerünk, és az épp a magyar történelem egyik legkedveltebb alakjához: a lengyel származású Bem apóhoz fűződik.

Út egy katonai vereségtől a tarnówi tóig

Mint az közismert, 1849 augusztusában a magyar seregek egyre rosszabb helyzetbe kerültek, amit a cári Oroszország belépése is mind reménytelenebbé tett. Kossuth ekkor, a szabadságharc legkiválóbb stratégájának tudásában reménykedve augusztus 9-diként Bem Józsefet tette meg az összevont magyar seregek fővezérévé. Ám a Haynau vezette császári haderőt ekkor már az ő csapatai sem tudták legyőzni: még aznap vereséget szenvedtek a temesvári csatában, ahol maga Bem is megsebesült. 

A világ számtalan helyét bejáró Bem apó teste végül mégis visszakerült szülővárosába, és ott most egy víz fölé helyezett szarkofágban, vagyis kőkoporsóban nyugszik. Szép időben, amikor a tükörképe is megjelenik a vízen, az emlékmű olyan, mintha egy láthatatlan erő fölfelé húzná, az égbe. (Kép: Bagyinszki Zoltán)

Ezután már csak a világosi fegyverletétel következhetett, de addigra mind Kossuth, mind Bem Törökországba emigrált további menekülőkkel együtt. Ott természetesen szívesen fogadták őket, és persze azt is szívesen vették volna, ha mindannyian felveszik a muszlim vallást. Kossuth és mellette még mások ezt nem tették meg, Bem József azonban igen. Így ő, további 74 tiszttel együtt áttért a muszlim vallásra, amelynek alapjai egyébként azonosak a kereszténységével. Bem ezután Murád pasa néven szolgált tovább a törököknél, ahol ugyanolyan legendás és szeretett személlyé vált, mint amilyen a magyarok körében is volt. Végül pedig az akkor török fennhatóság alatt álló, szíriai Aleppóban halt meg, 1850. december 10-én. (A sokat szenvedett Aleppo a világ egyik legrégebbi városa, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított. A szíriai háború során azonban a dzsihadisták szinte földig rombolták. A 2012-es bombázások idején több ezer ember vesztette életét, és muzeális értékek százai, köztük a Bem apó emlékét őrző táblák semmisültek meg.) Hamvait majd csak jóval később, 1929-ben szállították haza, Lengyelországba, azon belül a szülővárosába, Tarnówba. Ez lett tehát a végső nyughelye, csakhogy az nem a temetőben, hanem a város egy parkjában, egy tó közepén található.

Ennek az az oka, hogy az akkori lengyel katolikus püspöki kar nem bocsátotta meg neki, hogy elhagyta a katolikus vallást: állásfoglalásuk szerint a hamvai emiatt nem nyugodhatnak a megszentelt lengyel földben. Ezért született meg az a megoldás, hogy a koporsóját helyezzék vízre. Ennek céljából egy hat kőoszlopból álló emelvényt építettek a tóra, és arra tették fel a szarkofágot. Így most az kissé hasonlónak látszik ahhoz, mint amilyennek Mohamed lebegő koporsóját is el szokták képzelni. A püspökök büntető szándéka ezáltal célt tévesztett. Hiszen az emlékmű magasztos hangulatú, főleg, hogy a tükörképe még meg is nyújtja a látványt, így olyan, mint ami az ég felé – vagyis az örök dicsőség felé – tart.

Velence monumentális temploma, a gótikus stílusban épült Santa Maria Gloriosa dei Frari számtalan nagy nevű festő alkotását, és több kiemelkedő személy emlékművét is rejti. Csak egyvalaki nevét nem tudjuk biztosan: azét, akinek a teste egy magányosan odafenn lógó koporsóban fekszik.

Nem tudni, ki nyugszik benne

És végül létezik olyan koporsó is, amely csak a véletlennek köszönhetően maradt „lógva” a levegőben. Ilyen koporsót az olaszországi Velence egyik legjelentősebb templomában, a Frariban látni (teljes nevén: Santa Maria Gloriosa dei Frari), Benedetto Brugnolo filozófus emlékműve mellett.

Ottlétét valószínűleg annak köszönheti, hogy egykor a benne fekvő elhunytnak is emlékművet akartak állítani. Ahogy más esetekben, itt is felfüggeszthették a munkálatok idejére jó magasra a koporsót, hogy ne zavarja a domborművön vagy szobron dolgozókat. Mivel azonban Velence történelme sem volt híján a viharos eseményeknek, alighanem itt is valami ilyesmi zavarhatta meg az emlékműállítást, amelyből végül nem lett semmi. Nem tudni azt sem, hogy miféle emlékművet terveztek, de azt sem, hogy ki fekszik a koporsóban. Egyes történészek feltételezése szerint az illető Francesco Bussone da Carmagnola lehetett, aki a 15-dik század fordulóján élt, és ún. condottiero, vagyis csapatkapitány, zsoldoskapitány volt az egyik zsoldosokból álló velencei csoport élén. Bárki is az, most már arról híres, hogy koporsója a levegőben lebeg.

Lévai Júlia