Egy női Nobel-díjas különleges élete

A nők hosszú évszázadokon keresztül el voltak zárva attól, hogy olyan munkát végezzenek, ami nem a háztartáshoz kapcsolódik. Ezért amikor 1901-től elkezdték Nobel-díjjal is jutalmazni a kiemelkedő teljesítményeket, nem sok nő rúghatott labdába.

Még úgy sem, hogy akkorra már egyre több nő jelent meg a tudományos kutatás területén, de ezt akkor még jobb volt titokban tenniük. Amihez még könnyebben hozzáférhettek – például az irodalomhoz –, ott is úgy jártak jobban, ha férfi néven jelentették meg a műveiket. Mivel azonban az íráshoz könnyebb megteremteni a megfelelő körülményeket, ezért az irodalom egyre több nő számára jelentett kiugrási lehetőséget a számukra addig kijelölt szűk térből.

Nem véletlen, hogy az első nő, aki Nobel-díjat kapott, egy író volt: Selma Lagerlöf. Az ő mesehőse Nils Holgerson, akit Magyarországon rengetegen ismernek, ha máshonnan nem is, az Esti meséből. A következő évek nőnemű díjazottjai ugyancsak az irodalom területéről érkeztek . Ilyen volt 1926-ban Grazia Deledda, 1928-ban Sigrid Undset, és 1938-ban Pearl Buck. Közülük Buck volt az, akinek írásai Magyarországon is sikert arattak, noha mára mintha elfelejtették volna a nevét. Pedig neki nemcsak a novellái, regényei érdekesek, hanem az élettörténete is.

Hogyan szólt bele a kínai történelem a későbbi írónő életébe?

Pearl Buck – eredeti nevén Pearl Comfort Sydenstricker – Nyugat-Virgíniában született 1892-ben. Szülei presbiteriánusok voltak (ennek mibenlétéről itt olvashatsz). Ezt a református felekezetet akkoriban gyakran üldözték Amerikában, ezért a tagjai közül sokan költöztek más országba, például Kínába. Ezt tették Pearl szülei is, akik azután ott, kezdetben Csincsiang városában, lelkészekként és misszionáriusokként (hitterjesztőkként) dolgoztak.

A kislány körül háromhónapos korától a szüleit kivéve mindenki kínaiul beszélt.

A kép a harmincas évek elején készült az írónőről, aki akkorra elismert szerzővé vált, nemcsak Kínában, ahol élt, hanem világszerte.

A Wikipedia leírása szerint az 1899-1901 közt zajló bokszerlázadás ugyancsak felborította az életüket. Ekkor a kínai lakosok fellázadtak a hozzájuk érkező külföldiek egyre agresszív viselkedésével szemben. Sokan ugyanis visszaéltek azzal, hogy a nyugati technika, illetve a tőzsde- és bankrendszer is előbbre járt a kínainál, és erre alapozva a kereskedelemben-pénzügyekben túlságosan nagy hatalmat építettek ki maguknak az országban.

A kínaiak felkelése hamarosan vérengzésekhez is vezetett, ezért a család a viszonylag biztonságos Sanghajba menekült. Szűk egy évig Sanghaj volt az otthonuk, majd egy időre áthajóztak San Franciscóba, hogy azután ismét visszatérjenek Kínába.

Pearl ezután egy bentlakásos középiskolában tanult 18 éves koráig. Ekkor már nem a háborús helyzet miatt, hanem azért utazott el ismét az országból, hogy a tanulmányait a Virginiai Randolph-Macon női főiskolán folytassa. Miután ott diplomát szerzett, visszatért Kínába, ahol azonban ismét kemény megpróbáltatások vártak rá. Édesanyja súlyosan megbetegedett, és mivel akkoriban az apja távol volt, a húga pedig még csak középiskolába járt, két éven át őrá hárultak az ápolás terhei. Szerencsére a történet jól végződött: a mamája meggyógyult, és így ő is élhette a maga életét.

Megismerkedett egy szintén amerikai születésű misszionáriussal, Lossing Buckkal, akivel 1917-ben összeházasodtak. Pearl ekkor változtatta meg a családnevét Buckra. Nem sokkal a házasságkötésük után egy igencsak szegény észak-kínai faluba költöztek, ahol viszont Pearlnek valósággal új élete kezdődött. Itt sokkal közelebbi kapcsolatba került a kínaiakkal, és közvetlen közelről láthatta a drámai szegénységet, amelyben az emberek éltek. Ő azonban nem elmenekült ennek látványa elől, hanem együttérzéssel figyelte, és igyekezett tanulni is belőle. Ez a helyzet erősítette meg benne azt a hozzáállást, hogy ne csak megfigyelje, de formába is öntse, amit lát, és hogy az élményeit, tapasztalatait írásban meg is ossza, másokkal. Az itteni élményei alapján írta meg később Az édes anyaföld című regényét, majd a gyakorlatiasabb, szociális jellegű munkájában is gyakran visszanyúlt az itt szerzett tudásához.  

Drámák és megoldások a magánéletben

Perl akkor kezdett írni, amikor a férjével együtt Nanking (Nanjing) városában dolgozott egyetemi tanárként. Ő maga angol irodalmat, a férje pedig mezőgazdaságtant és szociológiát tanított. Most azonban nem a kínai politikai helyzet, hanem a magánélete volt az, ami újabb megpróbáltatásokat hozott a számára. Az édesanyja meghalt, majd kislánya született, aki azonban gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. Ráadásul egy daganat következtében Pearl méhét ki kellett operálni, így több gyereket már nem szülhetett. De ő mindenképpen szeretett volna még gyereket, úgyhogy négy évvel később a férjével örökbe fogadtak egy kislányt, majd még további gyerekeket is.

A nők alulreprezentáltságára gyakran hozzák fel példának a Közgazdasági Nobel-díjat, amelyet 1968 óta eddig csak két nő: 2009-ben az amerikai Elinor Ostrom, majd másodikként 2019-ben a francia-amerikai Esther Duflo kapott meg. Ezt azért is tartják méltánytalannak, mert közismert, hogy a közgazdaság tudományában sok és kiváló női tudós dolgozik. A képen az 1972-es születésű Esther Duflot látjuk. (Fotó: Bryce Vickmark)

Sérült és gyógyíthatatlan kislányát végül egy speciális intézetben helyezték el. A vele kapcsolatos fájdalmait és küzdelmeit szintén feldolgozta egy könyvben: A gyermek, aki sohasem nőtt fel című kötetben. Eközben egyre nagyobb sikert hoztak a novellái és esszéi, amelyeket rangos lapok is közöltek. Ettől egyértelművé vált a számára, hogy az írás a legfőbb hivatása.

Ezután ismét közbeszólt a történelem, egy újabb háborúskodással, és 1927-ben Pearl családjának ismét menekülnie kellett, amihez ezúttal egy japáni várost választottak (Unzent). Egy év után a veszélyek ellenére is visszaköltöztek Kínába, mert addigra már mindketten ezt az országot érezték az igazi hazájuknak.

Pearl folytatta az írást, és 1930-ban meg is jelent az egyik leghíresebb regénye, a Keleti szél, nyugati szél. Ennek az a témája, hogy miként kényszerítik a nőket aránytalanul nagy erőfeszítésekre a megkövesedett társadalmi elvárások. A regény főhőse egy előkelő családból származó lány, akiről a szokásoknak megfelelően a szülei már előre eldöntik, hogy kinek lesz a felesége, ezért már csecsemőkorában eljegyzik egy ismerős család fiával. Aki viszont a felvilágosodott, modern szellemű nyugati iskolákban tanul, így, mire visszatér és szintén megadta magát a szülei akaratának, egy egészen más világot képvisel, mint amit az itthoniak. Az akkor tizenhét éves lány az esküvőjükön látja meg először a férjét, aki szerencsére szimpatikus neki, és később meg is szereti. Ugyanakkor a mindennapi életükben rengeteg feszültséget okoz a kettejük különbözősége. A helyzet természetéből adódóan a lány az, akinek több mindent is fel kell adnia a szokásaiból, de végül a köztük kialakult szeretet hozzásegíti őket az összehangolódáshoz. Történetük leírása eközben jól érzékelteti, hogy ezért hatalmas árat kellett fizetni, elsősorban a feleségnek.

A siker hatására Pearl folyamatosan ontotta magából a jobbnál jobb írásokat, így nem csoda, hogy 1932-ben elnyerte a Pulitzer-díjat, és Az édes anyaföld című regényéből 1937-ben filmet is készítettek. Némi zökkenőt jelentett az írónő életében, hogy 1935-ben Pearl elvált első férjétől, ám hamarosan új házasságot kötött a John Day Company könyvkiadó elnökével (Richard Walsh-sel), akivel Pennsylvaniába költöztek. Végül ez lett az a hely, ahol Pearl nyugalmat, stabilitást talált: az élete következő 38 évét itt töltötte. Szereztek egy hatvan holdas farmot is, amelyet Green Hills Farmnak nevezett el.

Pennsylvaniából utazott Stockholmba is, hogy átvegye az Irodalmi Nobel-díjat, és szenvedélyes emberi jogi aktivistaként is itt dolgozott azon, hogy hasznos szervezetekkel, alapítványokkal segítse a jogfosztottakat, a kisebbségeket. Ő hozta létre például a Welcome House Inc. ügynökséget, az első olyan szervezetet, amely a különféle földrészekről származó, a szüleiket elvesztett gyerekek örökbeadásával foglalkozik. (Az ügynökség az eddigi ötvenéves működése során több mint 5000 gyereket helyezett el.) Emellett az 1964-ben létrehozott Pearl S. Buck Alapítvány több ázsiai országban is segíti a gyerekek jólétét, tanulását, biztonságát. 

Pearl S. Buck 80 éves korában hunyt el tüdőrákban, és kérése szerint a Green Hill Farmon temették el, egy kőrisfa alatt, amely az antik mítoszokban a főisten, Zeusz fája, amely alatt egyébként az igazság pártolói szoktak összegyűlni.

Pearl nemcsak az írásaival, hanem a hivatása és a társadalom iránti elkötelezettségével is bőven rászolgált a Nobel-díjra, amelynek listáján csak az utóbbi időkben javult némileg a helyzet a nők és férfiak arányát illetően. (Erről itt is olvashatsz.) Ezt egyébként nemrég a Svéd Királyi Tudományos Akadémia főtitkára, Göran Hansson is szóvá tette, és úgy értékelte, hogy ennek ténye az igazságtalan társadalmi körülményeket tükrözi. Mivel azonban azt is hozzátette, hogy tisztában van vele, mennyire sok még a tennivaló, ezért hosszú távon talán érdemes optimistának lenni.

Lévai Júlia