Egy postás apró kövekből megvalósított álma

1969-ben Franciaországban a kulturális miniszter, André Malraux – aki egyébként jelentős író is volt – védett nemzeti értékké nyilvánított egy ismert műemléket. A Palais Normal nevű hatalmas kastély egy kis településen áll az ország délkeleti részén. Néhány évvel később a palota építője, Ferdinand Cheval arcképe felkerült egy postabélyegre. Őt egyébként a népnyelvben a „Facteur Cheval”, nagyarul „Postás Cheval” néven emlegették. De vajon miért olyan különleges ez a palota, és mi közük lehet hozzá a postásoknak?

Postás Cheval megbotlik egy szokatlan alakú kőben

A palota építője valóban egy postás volt. Ferdinand Cheval egy francia faluban született, parasztemberek fiaként, 1836-ban. Kezdetben péknek tanult, de ehhez, úgy látszik, nem volt sok kedve, ezért inkább postásnak állt, és élete végéig hűséges is maradt ehhez a foglalkozásához. A magánélete azonban meglehetősen szerencsétlenül alakult. Az első házasságából két fia született, akik közül az egyik nagyon hamar meghalt, majd 1873-ban, tizenöt évnyi házasság után a felesége is elhunyt. (Az életrajzát részletesen itt elolvashatod.) Néhány évvel később Cheval megismerkedett a nála kissé jobbmódú Claire-Philomène Richaud-val, akivel össze is házasodtak.

Ekkoriban Cheval változatlanul postásként dolgozott, és egyéb céljai nemigen voltak. A változást feleségének hozománya hozta el az életébe. Ennek ugyanis egy olyan, üresen álló, beépítetlen földterület is a része volt, amelynek talaja bővelkedett a környékre is jellemző homokkőben, és ez volt az a momentum, amely lázba hozta az akkor 43 éves postást.

Ez volt az a szokatlan alakú mészkő, amelyben Cheval megbotlott, és amelynek izgalmas látványa arra inspirálta őt, hogy a következő harminchárom évben ehhez hasonló kövekből építsen fel egy egész palotát. (Kép: Ursus, Wikimedia)

A saját elbeszélése szerint ugyanis egy alkalommal, amikor kiment az üres telekre körülnézni, túl gyorsan gyalogolt a rendezetlen talajon, ezért megbotlott egy kőben, és kis híján hasra is esett. Meglepve látta, hogy egy egészen különleges kő volt az, amiben megbotlott. A maga részéről a természet különleges alkotóerejét látta meg benne, amiről rögtön a saját alkotóereje, pontosabban az arról való fantáziálása is az eszébe jutott.   

„Korábban álmomban palotát, kastélyt vagy barlangokat építettem, de nem beszéltem róla senkinek, mert féltem, hogy kinevetnek, és én is nevetségesnek éreztem magam. Azután tizenöt év múlva, amikor már majdnem elfelejtettem az álmomat és már egyáltalán nem gondolkoztam rajta, a lábam emlékeztetett rá” – így fogalmazta meg, hogy mit váltott ki előle a kő furcsa formája. A látványt azután így részletezte: „Ez egy víz által formált, az idő erejétől megkeményedett homokkő volt, amely olyanná vált, mint a kavics. Annyira furcsa szobor lett belőle, amilyet az ember nem képes utánozni: bármilyen állatot, bármilyen vicces figurát bele lehetett látni”.

Cheval olvasott, művelt ember lehetett, és így pontosan írta le a homokkő természetét. Az üledékes kőzetek többféle eredetűek is lehetnek, például ugyanúgy keletkezhetnek vulkánkitörések törmelékeiből, mint abból, hogy a területen egykor nagy mennyiségű víz volt, amely sokféle anyagot oldott fel, majd ülepített le. A többféle eredet pedig többféle formához is vezet, s az ilyen kőzetekben egykor élt állatok nyomai, páncéljai, megkövesedett darabjai is ott lehetnek. Chevalt eldöntötte, ilyenekből fogja felépíteni az álmai palotáját. „Mivel a természet már megalkotta a homokkőből ezeket a szobrokat, én csinálom meg majd hozzájuk a falazatot és az építészetet” – döntötte el.

És valóban ez is történt: Cheval 1879 áprilisában elkezdte építeni a később Palais Idéal-nak elnevezett épületet, és a következő, több mint harminc évben a kézbesítői munkája után mindennap kitartóan azon dolgozott, hogy kellő mennyiségű követ gyűjtsön össze, és hogy azokból folyamatosan építse az álmai palotáját. A köveket mésszel, habarccsal és cementtel kötötte össze.

Tízezer nap, kilencvenháromezer óra és harminchárom év küzdelem

Cheval először a zsebében, később egyre nagyobb tarisznyákban, majd végül talicskával szállította a helyszínre a további köveket, amelyek egyedi formáit valóban a lehető legteljesebb mértékben kihasználta. A kövek mellett képes magazinokat és színes képeslapokat is gyűjtött, hiszen sosem tanult építészetet, ezért így próbált információt szerezni a világban lehetséges stílusokról és építészeti megoldásokról. Ennek folyományaként palotája szinte minden építészeti stílus elemeit tartalmazza, az izgalmas mitológiai lények szobraitól a szelíden kanyargó, külső lépcsőkön át a gótikus hangulatú tornyokig. Még az egyiptomi és hindu templomok, a távol-keleti mecsetek, de a középkori kastélyok jellegzetes elemeivel is találkozhatunk a palotát csodálva, amely így vált az ún. naiv művészet egyik legizgalmasabb alkotásává. Amikor 1912-ben befejezte, azt írta fel rá, hogy „Egy ember munkája”. Egy másik felirat pedig így hangzik: „1879-1912. 10 000 nap, 93 000 óra, 33 év küzdelem. Hadd próbálkozzanak azok, akik úgy gondolják, hogy jobban tudnak dolgozni."

Cheval egyik legfőbb törekvése az volt, hogy a palotáján az emberek és az állatok együttélésének harmóniája is jelen legyen. (Kép: Otourly, Wikimedia)

Cheval szerette volna, hogy a végső nyughelye ebben a palotában legyen, ezért egy egyiptomi stílusú sírhelyet is kialakított benne. Ám hamarosan kiderült, hogy az akkori törvények szerint kastélyban tilos temetkezni. Így aztán a falu temetőjében épített fel magának egy mauzóleumot, „A csend és végtelen pihenés sírja” felirattal. Amikor azután – addigra már ismét özvegyen, ráadásul a gyermekeit is elveszítve – 1924-ben meghalt, a község oda temette őt.

Híre-neve, hihetetlen munkájának dicsősége sok költőt és képzőművészt is megmozgatott. Köztük Picassót is, aki 1937-ben egy képregény-szerű füzetet készített róla, amelyet ma a „Facteur Cheval vázlatfüzete” néven tartanak számon. Legutóbb 2018 ihletett meg egy zenészt, Will Varley-t, aki róla írta a The Postman című dalt. 

Lévai Júlia