Egy speciális teszt egerek, nyuszik és békák közreműködésével

A járványok kapcsán gyakran kerül elő a „teszt” illetve a „tesztelés” fogalma.
A tesztelés általában azt jelenti, hogy egy jelenséget, dolgot, képességet vagy tudást meghatározott állandó mércék szerint vizsgálunk meg. A járványok idején a tesztek arra valók, hogy kimutassák a kórokozók jelenlétét a fertőzésgyanús embereknél, illetve meghatározzák, hogy az illető pontosan melyik kórokozótól fertőződött meg. Ilyenkor az érintett személy nyálából vagy vizeletéből vesznek mintát, és azt nézik meg a laboratóriumban, hogy a mintában lévő anyagok hogyan reagálnak bizonyos, meghatározott vegyi anyagokra. A vizsgálat végeztével pedig kétféle eredményt kaphatunk: a teszt vagy pozitív, vagy negatív lesz.

Amikor a pozitív is lehet negatív, illetve fordítva…

Ha a vírusokat kereső tesztek végeredménye „pozitív”, az azt jelenti, hogy kimutatható volt a mintában a kórokozó. A „pozitív teszt” tehát ebben az esetben az érintett személyre nézve épp hogy negatív jelentésű lesz, hiszen azt bizonyítja, hogy megfertőződött.

Van azonban olyan helyzet is, amikor a „pozitív teszt”-nek a jelentése is pozitív: ha valaki kisbabát szeretne, és arra gyanakszik, hogy állapotos lett, akkor terhességi tesztet végezhet, hogy megtudja, sikerült-e teherbe esni. (Persze, ha valamilyen okból nem szeretne babát, de mégis teherbe esett, akkor számára negatív dolgot jelent majd egy pozitív végeredményű teszt.)

Ahhoz, hogy pontosan lehessen tesztelni a terhességet, először a HCG  hormont kellett felfedezni. Az ábrán jól látható, hogy ennek szinte miképp alakul, a terhesség során. (Kép: www.babaszoba.hu)

Ha egy nő menstruációja késik, az még nem jelenti azt, hogy terhes lett. Az elmaradó menstruációnak egyéb oka is lehet. A tesztnek olyasmit kell kimutatnia a vizeletből, ami kizárólag a terhesség következtében lehet benne. De vajon minek a jelenlétét mutatja ki a terhességi teszt, és milyen eszközzel tudja ezt megtenni?

Kezdetben voltak a gabonák

Ma már tudjuk, hogy amikor végbement a fogantatás – vagyis a férfi ondójának egy spermája behatolt a nő érett petéjébe, amely ezután sikeresen be is ágyazódott a nő méhébe –, olyankor a női szervezetben magasra ugrik egy bizonyos hormon, a humán chorio gonadotropin, vagyis a HCG szintje. Ezt a hormont az 1920-as években fedezték fel, és azt állapították meg róla, hogy kezdetben a megtapadt embrió, majd a méhlepény termeli.

Mennyisége a terhesség alatt egy darabig növekszik. A maximumát általában a 10-dik héten éri el, a 12-dik héttől aztán megfordul a folyamat: a HCG a 20-dik hétig fokozatosan csökken, majd a szülésig nagyjából stagnál.

A HCG hormon felfedezése után az orvosok már tudták, hogy a terhesség megállapításához ezt a hormont kell keresni a nők vizeletében (abban ugyanis minden olyan kémiai anyag nyomai kimutathatóak, amelyek éppen jelen vannak a szervezetünkben). Ezt megelőzően azonban csak annyit tudtak, hogy a teherbe esett nők szervezetében kell lennie valaminek, ami megváltoztatja a vizeletük szagát és enyhén a színét is.

Elsőként Egyiptomban kezdtek kísérletezni a terhesség tesztelésével. Az volt a kérdés, hogy milyen anyagokkal hozzák kapcsolatba a nők vizeletét ahhoz, hogy valamilyen reakciót kapjanak, amiből aztán a terhesség meglétére vagy nem meglétére következtethetnek. Mivel a terhesség egy új élet sarjadását jelenti, arra gondolta, hogy talán a gabonák megfelelőek lehetnek, hiszen a sarjadás-növekedés folyamatát azoknál tapasztalhatjuk a leglátványosabban. (Nem véletlen, hogy a magyar népnyelvben sokáig „élet” volt a búza és az egyéb gabonák neve.)

Ezért azt találták ki, tesztként, hogy a nők gabonaszemekre pisiljenek rá. És ha azok ettől kihajtanak, akkor létrejött a terhesség. Később ezt még úgy is finomították, hogy a nőnek egy adag búzára és egy adag árpára is rá kellett pisilnie. A tapasztalatok azt mutatták, hogy ha az árpa kezdett nőni, akkor fiúval, ha viszont a búza sarjadt ki, akkor kislánnyal volt terhes az asszony. Hogy ez a nemet jósló teszt mennyire volt megbízható, arról sajnos nem vezettek statisztikákat, így az is lehet, hogy semennyire. Az mindenesetre biztos, hogy a hormonoknak serkentő hatásuk lehetett a gabonára.

A dél-afrikai karmosbéka a kétéltűek osztályába, ezen belül a békák rendjébe és a pipabékafélék családjába tartozó faj. Több évtizeden át szolgálta az embereket a terhességi tesztek alanyaként.

Egy 1963-ban elvégzett kísérletnél megismételték az ókori módszert, és arra jutottak, hogy a terhesek vizelete a gabonák hetven százalékánál valóban beindítja a sarjadást. Ennek alapján tehát azt lehet mondani, hogy az egyiptomi tesztek valószínűleg hetven százalékban voltak megbízhatóak.

Egy összefoglaló cikk szerint a terhességi tesztek sokáig hasonlóképpen működtek. A görög Hippokratész Corpus Hippocraticum című művében több feljegyzés is olvasható terhességi tesztekről. Az egyikből például az derül ki, hogy a tejivásra adott reakciókkal is megpróbálták tesztelni a terhességet. Egy másik neves orvos, Galénosz is elfogadta a hippokratészi leírást.

A modern orvostudomány megalapítója, a perzsa Avicenna pedig ként öntött a vizeletbe, és azt vizsgálta, hogy így kifejlődnek-e bizonyos kezdetleges élőlények ebben a keverékben. A középkorban azután a pisiprófétáknak gúnyolt orvosok koruk minden kémiai felfedezését igyekeztek hasznosítani a tesztelésekben, de pontos eredményekhez ők sem juthattak. Igazán megbízható tesztek csak akkor jelentek meg, amikor a tudósok állatokkal kezdtek kísérletezni.

Mit jelentett a hormon felfedezése?

A HCG hormont két német orvos, Selmar Aschheim és Bernhard Zondek mutatta ki 1928-ban. Miután akkorra már mindennapos gyakorlattá vált az injekciózás, megkezdődhettek azok a kísérletek, amelyek során a nők vizeletét emlősállatokba fecskendezték, és azt vizsgálták, hogy ez milyen hatással van rájuk. Kezdetben kifejletlen nőstény patkányok és egerek kaptak ilyen injekciókat. Ha ennek hatására megindult bennük a peteérés, akkor egyértelmű volt, hogy a vizelet HCG hormont tartalmazott.

Mivel a karmosbéka viszonylag könnyen tartható állat, sokan tartanak otthon is belőlük. Az állatkereskedésekben két változatuk is kapható: a szürkésbarna és az albínó. Ez utóbbit talán többen is kedvelik, mint a színes társait. (Fotó)

Később egy másik kutató, Maurice H. Friedman nőstény nyulakat használt: a fülüknél futó vénájukba fecskendezte be a vizeletet. Mindehhez azonban meg kellett ölni az állatokat, hiszen csak a boncolásuk során tudták megnézni, hogy mi történt a petefészkükben.

A következő lépés kíméletesebb volt, a kutatók ugyanis békákkal kezdtek kísérletezni, és ezeket már nem kellett megölni ahhoz, hogy lássák a hatást. Ha ugyanis a béka hátába beinjekciózták a hormonnal teli vizeletet, akkor az állat egy napon belül petéket kezdett rakni.

Sokáig a béka mondta meg, hogy terhes-e a jelentkező

A békakísérleteknek valóságos sztárja lett a dél-afrikai karmos-béka. Ezeket az állatokat egy biológus és egy genetikus, Lancelot Thomas Hogben (1895-1975) és Francis Albert Eley Crew (1886-1973) vonta be elsőként a kísérletekbe. Ők fedezték fel, hogy a karmosbékák egymás közt is különösen érzékenyen reagálnak a hormonokra. Például ha egy nőstény békát egy másik béka agyalapi mirigyének kivonatával injekcióztak be, annak pár órán belül megindult a peteérése, vagyis ovulálni kezdett.

Ennek nyomán a harmincas években Hogben 1500 karmosbékát hozatott be Dél-Afrikából, majd a társával együtt a laboratóriumukban azt is kidolgozták, hogy hogyan tudják szaporítani és felnevelni ezeket az állatokat. Így folyamatos békaállománnyal rendelkeztek ahhoz, hogy rendszeresen teszteket végezhessenek a nők számára. Túl azon, hogy az állatok életben maradhattak, a módszernek az is nagy előnye volt, hogy gyorsan meghozta az eredményt, és csaknem száz százalékban pontosnak lehetett tekinteni. Ráadásul egy békát több teszthez is fel lehetett használni, ami sokkal olcsóbbá is tette a tesztelést. Nem csoda, hogy a békás tesztek a hetvenes évekig használatban voltak.

A sejt alapú, majd később a többféle vegyületekkel is működő tesztek csak ezután kezdtek megjelenni. A DRportal.hu leírása szerint a 70-es évek elején, a National Institute of Health (NIH) kutatói fejlesztették ki a tesztek új módszerét. Az egyik kutatójuk, Judith Vaitukaitis bizonyos rákbetegségek vizsgálatakor felfedezte fel, hogy a HCG hormon béta alegysége eltér a többi hormonétól. Ebből kiindulva specifikus antitestek előállításával már sikerült olyan terhességi tesztet kifejlesztenie, amely nemcsak a hormon jelenlétét, de a pontos szintjét is – tehát hogy az megnőtt-e a terhességtől, vagy sem – képes volt meghatározni. Ez indította el azoknak az egyszerű, ma már otthon is használható terhességi teszteknek a sorát, amelyekhez már végképp semmiféle állat életébe nem kell beavatkozni. Még a karmos békákéba sem, amelyek azóta zavartalanul élhetnek, akár a hobbi állattartók akváriumaiban is.

Lévai Júlia