Ember legyen a talpán, aki békésen tudomásul veszi, hogy a világ kifordult a sarkából
Egy szép nap vidáman ébredünk, jövünk-megyünk a lakásban, már mindjárt felébredünk teljesen, és beindítanánk a napi rutint, de a csemeténk megakaszt ebben. Kérsz reggelit? Nem. Lemenjünk az udvarra? Nem. A könyveket szeretnéd megnézni? Nem. Akkor mit szeretnél? Nem. A kör bezárult. Láttam olyat is, főleg nyáron, hogy a kislányok és kisfiúk a játszótér közepén (vagy utcán, boltban, egyéb izgalmas köztereken) a földre vetették magukat, és percekig zokogtak, hangosan sivítottak. Ezek a hiszti különböző formái. Ahol gyermek van, ott törvényszerűen hiszti is van. Vagy nem? Tehetünk ellene valamit? Kell tennünk ellene valamit? Hogyan reagáljunk rá? Mikor lesz vége? Mitől? Az alábbi cikkben Sződy Judit pszichológus vázolja fel a hiszti témájának körvonalait - fogadjátok szeretettel a vele készített interjút!
"Maradjunk abban, hogy a kisbabák soha nem hisztiznek."
- Egy internetes fórumon olvastam nemrég, hogy egy anyuka segítséget kért anyatársaitól: az addig angyalinak leírt gyermeke egyszer csak akaratos lett, nem fogadott szót, elutasított mindent, sokszor a földre vetette magát. Körülbelül 18 hónapos volt ekkor. Törvényszerű szerinted, hogy ha beköszönt a másfeledik életév, a hiszti is megjelenik a gyermek viselkedésében?
- Már az is érdekes kérdés, hogy mikor kezdődik a hisztikorszak - feleli Judit -, egyáltalán mit nevezünk hisztinek. Sok szülővel beszélgettem már, akik néhány hónapos gyerekük nyűgösségére is azt mondták: hisztizik. Nem éhes, nem szomjas, nincs tele a pelusa, úgyhogy ez biztos csak hiszti lehet. Mintha egy kisbabának csupán a pelenka tartalma és az éhség körül forogna az élete. Sajnos még mindig nagyon erősen él az a nézet, hogy a babát a dajkálással, hordozással el lehet rontani. Aki sírós kisbabával találkozik, könnyen rásüti a szülőkre: már el is rontottátok! Így alakulhat ki az a kép, hogy a csecsemőnek valójában nincs is baja, csak hisztizik. Egy csecsemőnek sokféle baja lehet, de ennek taglalása azt hiszem, szétfeszíti a beszélgetésünk kereteit. Maradjunk abban, hogy a kisbabák soha nem hisztiznek. De amit másfél éves kor körül látunk, annak sem az a célja, hogy a sírba kergesse a gyerek a szüleit, vagy esetleg manipulálni kezdje őket.
"Egyfelől fel akarják fedezni a világot, másfelől az anyai biztonságra vágynak."
- Mi történik akkor a gyermekekben?
- Ebben a korban nagyon feszítő konfliktus alakul ki a kicsikben. Egyfelől fel akarják fedezni a világot, ki akarják próbálni új, vagy frissen felismert képességeiket, másfelől az anyai biztonságra vágynak. Tehát távolodnának és ragaszkodnának is egyszerre. És közben nagyon gyakran érik őket kudarcok. Egyrészt azért, mert még nem annyira ügyesek, mint amennyire szeretnék, és fizikai adottságaik sincsenek összhangban céljaikkal. Másrészt: felfedezési vágyuktól hajtva egy csomó olyan tevékenységbe fognak, amit szüleik kénytelenek megakadályozni. Nem operálhatják ki a kutya szemét, nem szaladhatnak át az úttesten, nem ülhetnek bele a pocsolyába, nem ehetik meg a macskaeledelt. Egy aktívabb gyerek (és a gyerekek nagy része aktív) ebben a korban naponta százszor is azt hallja: nem szabad. Képzeld el, ha te kerülnél ilyen helyzetbe! Rettentően frusztráló, főleg úgy, hogy éppen az a személy akadályoz, dorgál, aki eddig folyton dicsért mindenért. Hát ember legyen a talpán, aki békésen tudomásul veszi, hogy a világ kifordult a sarkából, és fogalma nincs róla, hogyan és miért.
- Várható, tudható előre, hogy a gyermekünk az adott esetben hogyan fog reagálni (milyen mértékű vagy típusú hisztiben törhet ki)?
- Hogy hogyan reagál egy kisgyerek, az nagyon változatos lehet. A lényeg az, hogy ne keressünk benne logikát. Van, aki mindenre nemmel válaszol, még akkor is, ha megesküdtünk volna rá, hogy most kivételesen igent fog mondani. Van, aki a földre veti magát, és üvölt, van, aki egyszerűen megmakacsolja magát, és rongybaba módjára elengedi fülét-farkát, így akadályozza meg a szülői gyengéd erőszakot, ami pl. arra irányul, hogy ráadjanak egy cipőt, vagy kabátot.
- Mitől függ, hogy a hisztizés milyen formában mutatkozik meg egy gyermek viselkedésében?
- Mielőtt elgondolkodnál azon, hogy miért éppen ezt a módját választotta gyermeked akarata kifejezésének - hívja fel Judit a figyelmet egy fontos momentumra -, gondold át, te hogy viselkedsz olyan helyzetekben, amikor frusztrált vagy! Nem egy anyuka mondja el, mikor rákérdezek, hogy magára ismer, vagy éppen az édesapa stílusát véli felfedezni a gyerek viselkedésében. Ez nem azt jelenti, hogy elrontottad a gyerekedet, hanem inkább segít abban, hogy beleéld magad az ő helyzetébe (én mit élek át, amikor így viselkedek?), és ezután nagyobb empátiával, higgadtabban tudd kezelni a gyerek kitöréseit. Nagyon fontos tudni, hogy rengeteget számít a szülők és a gyerek temperamentuma. Egy igen aktív gyerek akciódús életében nagyon nehéz megelőzni az olyan helyzeteket, amelyek hisztihez, dacossághoz vezetnek, míg egy kis Buddha-természetű totyogóról lehet, hogy leperegnek az élet nehézségei, ezért ő ritkábban kerül konfliktusba a környezetével. A szülő oldaláról sem mindegy, hogy kiegyensúlyozott, békés természetű, nyugodt körülmények között él, vagy ennek éppen az ellenkezője érvényes rá. Ha a szülőt az ág is húzza, nyilván nem reagál békésen egy „vágd el a lekváros kenyeremet – ragaszd össze a lekváros kenyeremet” szituációban. Nagyon sok oka van tehát annak, hogy nem tudjuk teljesen elkerülni a hisztiket. De mérsékelhetjük.
"Kerüljük el a nyűgösségre okot adó sorbanállást, hosszú utazást, alvásidőben vásárlást! De ami a legfontosabb: lehetőleg folyamatos támaszt, biztonságot adjunk a gyerekünknek."
- Mit tehet a szülő konkrétan? Azaz te mit javasolsz: mit tegyen a szülő, ha a gyermeke hisztizni kezd?
- Az ideális az a helyzet, ha minél kevesebb olyan szituációba sodródunk, ami feszültséget kelt. Vagyis lehetőleg pakoljuk el azokat a tárgyakat, amelyeket féltünk, kerüljük el a nyűgösségre okot adó sorbanállást, hosszú utazást, alvásidőben vásárlást és így tovább. Az sem árt, ha figyelünk arra, hogy a gyerek eleget evett-e, ugyanis az alacsony vércukorszint mindenkit kibillent a béketűréséből. (Az édességevés is emiatt veszélyes, hiszen a cukros ételtől magasra kúszó inzulinszint rohamos cukorbontásra serkenti a szervezetet, és máris ott tartunk, mint amikor éhes volt a gyermek.) De ami a legfontosabb: lehetőleg folyamatos támaszt, biztonságot adunk a gyerekünknek. Ez pedig annyiból áll, hogy határokat tartunk, kijelöljük a gyerek helyét a közösségben, és következetesek vagyunk.
"Hogy érte el ez a zsömlényi gyerek, hogy visszajöjjenek és sofőrt fogadjanak? Visított, és visszaszaladt - hangzott a válasz."
- Tudsz mondani erre egy konkrét példát?
- A közelmúltban éppen vásároltam egy boltban, egy jól megtermett apuka is ott volt, hároméves forma kisfiával. Akkor indultak haza, amikor éppen én kerültem sorra. Amikor fizettem, megint megjelentek. Az apuka megkérte az éppen ott tartózkodó ismerősét, nem vinné-e őket haza autóval, mert a kisfiú nem akar hazamenni. Három saroknyira laknak a bolttól. Döbbenten kérdeztem meg az apukát, hogy hogy érte el ez a zsömlényi gyerek, hogy visszajöjjenek és sofőrt fogadjanak. Visított, és visszaszaladt - hangzott a válasz. Szó nélkül jöttem ki a boltból, de szomorúan látom előre a család további életét a hisztis, magatartásproblémás gyerekkel, akivel nem bírnak a szülők, sőt, egy idő után félnek is tőle. Ez a gyerek határok, korlátok nélkül nő fel, ami számára is ijesztő lehet, hiszen valójában saját magát kellene fegyelmeznie, hogy működjenek a dolgok. A szülei pedig, ahelyett, hogy kijelölnék lehetőségeit, engedik, hogy a tűréshatárig elmenjen, utána pedig robban a bomba: vagy valami baj történik a vele, vagy a környezete nem tudja elviselni viselkedését, zsarnokoskodását, és jön a megtorlás.
"A lényeg, hogy érezze: te hordod a kalapot, ő nem kerekedhet felül rajtad a hisztijével, dühével."
- Miként segíthet a szülő, hogy ez ne így legyen?
- Ebben a korban a rövid, határozott információk segítik a gyereket, nem kell sokat magyaráznunk, és a lelkére beszélnünk: megyünk, és kész. Elmondhatod neki, hogy miért, de nem kell megvárnod, hogy ezt el is fogadja, hiszen még nem rendelkezik annyi tudással, beleérző-képességgel, hogy megértse: ebédet kell csinálnunk a dédinek, ki kell engednünk a kutyát, le kell feküdnöd, hogy délutánra ne legyél fáradt. Ha mennünk kell, megyünk, akár úgy, hogy a hónom alá csapom a gyereket. Persze jobb, hogyha játékossá teszem a feladatot, például hogy úgy jutunk haza, hogy minden fa árnyékát átugorjuk. De végül csak hazamegyünk. A lényeg, hogy érezze: te hordod a kalapot, ő nem kerekedhet felül rajtad a hisztijével, dühével. És főleg: ne érezze azt, hogy ha ő hisztizik, akkor te is belezuhansz az ő lelkiállapotába, és mindkettőtök talpa alól kicsúszik a talaj.
"Ezeket mindenképp kerülje el: pofon, és más ütlegelés, a gyerek megrázása, hideg zuhany, vagy hideg vízzel nyakon öntés, a gyerek fenyegetése olyan dolgokkal, amiket úgyse tudunk betartani, a gyerek bezárása, annak elsorolása, hogy mennyit szenvedünk miatta"
- Van olyan, hogy anyával is elszalad a ló. Türelmetlen lesz, fáradt, kész, kilyukad a lufi. Miért fontos, hogy ne járjon el a keze mégsem, mit mondasz erre szakemberként?
- Ha az édesanyának (vagy az édesapának) elszáll az agya, akkor is kell ott lenni egy őrpontnak, ami letiltja azokat, amiket most sorolok. Azaz ezeket mindenképp kerülje el: pofon, és más ütlegelés, a gyerek megrázása, hideg zuhany, vagy hideg vízzel nyakon öntés, a gyerek fenyegetése olyan dolgokkal, amiket úgyse tudunk betartani, a gyerek bezárása, annak elsorolása, hogy mennyit szenvedünk miatta, és már bánjuk is, hogy a világra jött. Illetve, hogy „majd, ha apád hazajön, meglátod, mit kapsz!”
Ehelyett jöjjön a rövid, határozott kommunikáció, esetleg az, hogy kivárjuk, amíg kiőrjöngi magát, ha még hozzáférhető, eltereljük a figyelmét, vagy békén hagyjuk, de nem hagyjuk magára. Ha meg éppen el kell indulni, oda kell érni, meg kell menteni az odaégni készülő ebédet, akkor a legjobb, ha a hónod alá csapod, átöltözteted, ráadod a cipőjét, egyszóval megoldod, amin éppen összezördültelek, nem fájdalmasan, de határozott fizikai erő bevetésével.
Bencze Mariann
Névjegy:
Sződy Judit pszichológus, nevelési tanácsadó, szoptatási szaktanácsadó IBCLC, a Kismama magazin szerkesztője.
Név, születési idő, hely: 1967. június 20. Pécs; Egyetem: Kossuth Lajos Tudományegyetem - ELTE
Gyermekei neve, életkora: Ábel 21, Marci 19, Benedek 16, Júlia 11; és persze Muki (3) a szálkástacskó
Kedvenc felnőtt könyveként Lilian Nattel: A Stetl lánya című könyvét említi és ajánlja minden anyának, nőnek, nagymamának, sőt, a férfiaknak is.
Kedvenc gyermekkönyv a családban: már nem annyira gyerekek, de Varró Dani összes műve bejön.
Juli a Durrbele Dorka sorozatért rajong. Én pedig Mosonyi Alíz: Mesék Budapestről című könyvét tudom kívülről.
"Olvassatok népmeséket, kicsiknek, nagyoknak, együtt és egyedül. Mindig győz a legkisebb, a rossz elnyeri büntetését. Erre szükségünk van!" - mondja Judit.
