Érdekeségek az óraátállítás történetéből

Mint az közismert, a Föld országainak jó részében tavasz végén átállnak a nyári időszámításra: hatvan perccel előbbre állítják az időmérő eszközöket. (A számítógépes órákat nem kell: azokat úgy programozzák, hogy maguktól átálljanak.) Vagyis ugyanabban az időpontban, amikor szombaton még csak 12 óra volt, vasárnap, az óraátállítás után már 13 órán állnak a mutatók, reggel 6-kor pedig 7 órát mutatnak.

Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy reggel veszítettünk egy világos órát, ugyanakkor a nap végén nyertünk egyet, hiszen egy órával később fog besötétedni.

Ha megszoktuk, hogy este nagyjából 10 körül befejezzük napot, akkor most is ehhez fogjuk tartani magunkat. És bár ez a korábbi időben még csak 9 óra, nálunk a mutatók már a tízesen állnak, és mivel reggel is egy órával korábban keltünk, ideje hát eloltani a lámpát és aludni menni. Amivel egyúttal némi áramot is megspóroltunk.

Azonban országos szinten ez nem mindig hozza meg a remélt hasznot, ráadásul sokan nehezen alkalmazkodnak az átálláshoz, ezért egyre gyakrabban vetődik fel, hogy nem kéne-e inkább abbahagyni az évi kétszeri óraátállítást.  Azonban erről nemzetközi szinten még nem sikerült megállapodni. Ettől függetlenül érdemes visszatekintenünk arra, hogy mikor kezdődött az óraátállítás története, mely területeken vezették be, és hogy miként alakult a története nálunk, Magyarországon.

Mely területeken érdemes átállítani az órát?

Mivel a Nap körüli pályájának vonalához mérve a Földnek ferde a forgástengelye, a két féltekét nem egyformán érik a Nap sugarai, ezért a naptári éven belül egy adott földrajzi szélességen az éjszaka és nappal időtartama folyamatosan változik. Ez a változás az egyenlítőnél szinte nulla, a sarkok felé azonban növekszik, s a sarkkörökön túl (északi, déli sarkkör) már szélsőséges méreteket ölt: itt egész napos nappali világosság vagy éjszakai sötétség is lehetséges. Az óraátállításnak tehát nem mindenütt, hanem nagyjából a 30-dik és 50-dik szélesség közti sávban van értelme, ezért ott is kezdtek el rajta gondolkodni.

Ki találta ki, hogy ezt kéne tenni?

1784 nyarán az USA alapítói egyikének, a feltalálóként is ismert Benjamin Franklinnek eszébe jutott, hogy az esti lefekvés előbbre hozásával kiadásokat lehet megspórolni. (Róla részletesen itt olvashatsz.) Éppen Párizsban tartózkodott diplomataként, amikor egy reggel korábban felébredt, mint szokása volt, és meglepődve tapasztalta, hogy már kora reggel is világos van. Erről pedig az jutott eszébe, hogy ha mindenki korábban kelne fel és korábban is feküdne le, legalábbis nyáron, akkor esténként sokkal kevesebb gyertyát kéne elégetni, és az így megmaradt pénzt hasznosabb célokra is fordíthatnák.

Az első világháború idején a változásokról az emberek az újságok mellett az utcai plakátokról értesültek. Németországban többféle hirdetményem is figyelmeztették a lakosságot az óraátállítás körüli teendőjükre. Az itt látható plakát grafikusa szinte heroikus feladatként ábrázolta az eseményt, mintha a mutatók elmozdításához különleges erejű személyek kellenének. Ezért itt erre egy pajzzsal felszerelkezett, ókori harcos vállalkozik, akinek mozdulatát két személy is figyeli: egy csecsemő, aki még az életideje elején áll, és egy vénséges vén öregember, aki az idő múlását, egyszersmind a halált is jelképező kaszát tartja a kezében. (Kép forrása)

Ötletét rögtön le is írta, szokása szerint egy humorral, iróniával is színesített cikkben, amelynek ezt a címet adta: Javaslat a világítás költségének csökkentésére. Azonban a hétéves háború során alaposan meggyengült, sok szempontból csődben lévő Franciaország döntéshozói ennél jóval súlyosabb problémák megoldásával voltak elfoglalva, és semmi energiájuk nem maradt arra, hogy Franklin javaslatát komolyan vegyék. A hamarosan bekövetkező forradalom izgalmai pedig végképp elhomályosították az ötlet jelentőségét.

Több mint 100 év kellett ahhoz, hogy valakit ismét foglalkoztatni kezdjen ez a kérdés, és egyúttal a gyakorlati megvalósításán is gondolkodjon. Aki ezt végül mégis megtette, az egy új-zélandi rovarszakértő, George Vernon Hudson volt. Ő 1895-ben beküldött egy írást a Wellington Philosophical Society-hoz (magyarul: wellingtoni filozófiai társaság), amelyben kétórás óraátállítást javasolt, márciusi, illetve októberi változtatásokkal. Nem sokkal később, 1898-ban egy cikkben is ismertette a javaslatát, és bár sokaknak tetszett az ötlet, végül nem vezették be.

A gondolat azonban szárnyra kelt, s hamarosan az Egyesült Királyságban is beszélni kezdtek róla. Ott 1907-ben egy William Willett nevű vállalkozó állt elő egy hasonló, megtakarítást célzó javaslattal. Ebben ugyanúgy a tavaszi és nyári hónapok eleji óraátállítás, majd az őszi visszatérés szerepelt.

Willett-nek Franklinhez hasonlóan szintén a hajnali világosságról jutott eszébe az ötlet, csak neki nem az ágyában fekve, hanem az utcán, a lova bejáratása közben. Ekkor ütötte meg a szemét, hogy a lakhelyéhez közeli Petts Wood nevű település házain milyen sok, leeresztett rolót látni az ablakokon, ami arra utalt, hogy az emberek későn fekszenek, és ezért később is kelnek, miközben nyaranként már rég élvezhetnék a természetadta fényt is.

Egy másik, korabeli német plakáton már jóval szelídebb hangulatú eseményként jelenik meg az órák átállítása. Itt ehhez elegendőek azok a hétköznapi, polgári életben megszokott mozdulataink, amelyekkel az óránkat kézbe vesszük, és gondosan beállítjuk a szükséges időre. (Kép forrása)

És mivel tettre kész ember lehetett, nem elégedett meg azzal, hogy a javaslatát kidolgozta és írásban közzé is tette, hanem egyéb módon is kampányolt az ügy érdekében: például a saját költségén még egy röpiratot is kinyomtattatott A napfény pazarlása címmel. Ebben azt javasolta, hogy áprilisban négy lépésben 80 perccel előre kell állítani az órákat, és szeptemberben ugyanígy vissza kell fordítani. Még azt is kiszámolta, hogy ennek révén 2,5 millió fontot takarítanak meg a világítási költségeken.

Mindezzel sikerült megszereznie egy parlamenti képviselő támogatását. Az illető (Robert Pearce) többször is próbálkozott azzal, hogy elérje a javaslat törvénybe iktatását, és bár ebben egy ideig a fiatal Winston Churchill is támogatta, végül ez mégsem sikerült neki. Ám ezután kitört az első világháború, amely Európa-szerte súlyos szénhiánnyal is járt, amiért is a fűtéssel-világítással való takarékosság kérdése erős hangsúlyt kapott. Németországban nem halogatták tovább a dolgot, és 1916 áprilisában gyors döntéssel bevezették a nyári időszámítás rendszerét. Ezután az Egyesült Királyság sem maradhatott le: ott néhány héttel később, májusban szintén törvényt hozott erről a parlament.

A dobogó legfelső fokára tehát Németország állhatott fel, az „ezüstérmes” az Egyesült Királyság lett, majd Franciaország és az Egyesült Államok következett a megosztott harmadik helyen.

William Willett sajnos ezt már nem érhette meg: 1915-ben, 58 éves korában influenzában meghalt. Emlékét azonban Petts Woodban azóta is őrzik, egyebek közt egy olyan emlékművel is, amelynek az órája állandóan a nyári időszámításra van állítva. Emellett Petts Woodban utcát is elneveztek róla, s a házára is emléktábla került. (Forrás: Nyári időszámítás, William Willet)

Nálunk néhányan bojkottálták volna

Magyarországon először 1916. május 1-jén álltak át a nyári időszámításra, amelyről szeptember 30-án tértek vissza a megszokott, téli rendre. Ezt akkor nem törvénnyel szabályozták, hanem miniszterelnöki rendelet írta elő, és a következő években szintén alkalmi rendeletekben intézkedtek az átállásról. A rendeletek érvényesítése azonban két alkalommal is csorbát szenvedett.

Először 1919. április 15-dikén (tehát a Tanácsköztársaság idején), amikor a pécsi Dunántúl című lapban ezzel a címmel jelent meg egy írás: Pécsett nem lesz nyári időszámítás! Majd ezt olvashatták alatta az ottani lakosok: "Pécsett nem lesz nyári időszámítás. A magyar forradalmi kormányzótanács elrendelte, hogy április 15-re virradó éjjel az órákat egy órával előbbre igazítsák. Ezt a rendelkezést azonban Pécsett nem hajtják végre, tehát a mai éjszakánk nem rövidül meg egy órával." (Forrás)

Ugyanez a lap azonban április 30-dikán már kész tényként számol be arról, hogy másnaptól új időszámítás kezdődik, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Az ellene meghirdetett bojkott lelkesedése ezek szerint nem tartott tovább két hétnél.

Azután az átállás 1921-től nemcsak Magyarországon, de egész Európában lekerült a napirendről. Legközelebb a második világháború kezdetén, 1941-ben vezették be újra. Ekkor nemcsak a Német Birodalom kérésére, hanem ismét a válságos helyzetnek köszönhetően, valamint a vasúti közlekedés összehangolása okán állították vissza. Különlegesség, hogy az általában fél évig alkalmazott ún. nyári időszámítás 1941–1942-ben télire is megmaradt. (Ami egyébként máshol is előfordult: a takarékoskodás miatt az USA-ban 1942 februárja és 1945 szeptembere között folyamatosan a nyári időszámítás volt érvényben, Nagy-Britannia pedig ebben az időszakban dupla nyári időszámítást használt: nyáron 2 órával, télen pedig 1 órával állították előre az órákat.)

Ezután nálunk 1943. március 29. és október 4. között, valamint 1944. április 3. és október 2. között volt ismét nyári időszámítás. Kis szünet következett, majd 1945 tavaszán az ideiglenes nemzeti kormány ismét bevezette az óraátállítást, május 1-től november 1-ig, és ez egészen az 1949-es évig volt érvényes. Ekkor ismét kis szünet következett, majd 1954–1957 között újra életbe lépett, míg végül 1980-tól állandósult. (Forrás)

Európában ma általános az órák nyár eleji átállítása, ez alól csak Oroszország, Belarusz és Ukrajna vonta ki magát 2011-ben. Jelen pillanatban nem tudni, a jövőben mi lesz a sorsa az óraátállításnak, és az sem kiszámítható, hogy mikor válik nélkülözhetetlenné egy energiaválság miatt. De abban talán reménykedhetünk, hogy nem egy újabb világháború lesz az, ami indokolttá teszi.

Lévai Júlia