Hannibál útja

A történelem egyik leghíresebb vállalkozásaként tartjuk számon azt az akciót, amelynek során Hannibál a második pun háború idején egy hatalmas hadsereget vezetett át az Alpokon (i. e. 218). Ám mivel az átkelésről ott és akkor senki sem készített feljegyzéseket, ezért csak a kor egyik legkiválóbb történetírója, Polübiosz (kb. i.e. 212 –i.e. 122) hatvan évvel későbbi leírásaiból ismerhetjük meg az esemény legfontosabb tényeit, körülményeit.

Azt azonban évszázadok óta nem lehetett pontosan tudni, hogy a hatalmas hegységnek mely részén vonultak a harcosok és az állataik. Ezért a 2010-es években történészek, régészek és geológusok döntöttek úgy, hogy közösen végigjárják a területet, és megpróbálnak nyomokat keresni az átkelésről.

Miért éppen ezt az utat választotta Hannibál?

Hannibál Barkasz (i.e. 247 – i.e. 183) abban a korban született, amikor két szuperhatalom, a karthágói és a római versengett egymással a világuralomért. Hosszan tartó háborúskodásaikat megnehezítette, hogy egyúttal számtalan, hol ide, hol oda csapódó néppel, kisebb-nagyobb törzzsel is meg kellett küzdeniük. Az akkor már szilárd állammal rendelkező Karthágó egyik nagy múltú katonacsaládjából emelkedett ki Hannibál apja, Hamilkár Barkasz is, aki az első pun háborúban vált sikeres hadvezérré. (A „pun” nevet a rómaiak adták a karthágóiaknak, azok őseire, a föníciaiakra utalva, akiknek latinul poenici, illetve punici volt a nevük.) Majd amikor az ebben elért győzelmeire alapozva Hamilkár Hispánia (a mai Spanyolország) elfoglalására indult, erre az útjára már Hannibál is elkísérte: a lovasság parancsnokaként vett részt a harcokban.

A képen rózsaszínnel jelölték a római, és lilával a karthágói befolyás alatt álló területeket, közvetlenül a második pun háborút megelőzően. Ebből is látható, hogy Hannibálnak valóban nehezebb dolga lett volna tengeri csatákat vállalnia Rómával szemben. Hiszen nagyon hamar belekerült volna abba a térségbe, ahol körbevették volna a hajóit a rómaiak által uralt szigetek harcosai. (Kép: William R. Shepherd, Wikimedia)

Tragikus mozzanata volt a hadjáratnak, hogy Hamilkár az egyik csatában meghalt, így ezután Hannibál sógora, Hasdrubál, az igazságos lett a hadsereg vezére, majd Hannibál gyámja is. Hasdrubál elsősorban diplomáciai eszközökkel igyekezett megszilárdítani Karthágó hispániai hatalmát, és ennek szellemében Rómával is kompromisszumot tudott kötni. Ám hamarosan Hasdrubál is meghalt (gyilkosság áldozata lett), így ezután, i.e. 221-ben Hannibál került a hadsereg élére.

Ettől kezdve tehát már hadvezérként folytatta az elődei által megkezdett hispániai hadjáratot, és így szerzett jelentős katonai tapasztalatokat. Hispánia egyik legfontosabb kikötővárosában, Saguntumban azonban hamarosan súlyos összecsapások voltak a település Róma-barát és Karthágó-barát lakói közt, és ezek vérengzésekhez vezettek. A harcok során végül a Rómát pártolók nyertek, akik kivégezték a Karthágó-pártiakat, ezért Hannibál i. e. 218-ban ostrom alá vette Saguntumot.

Ha nem is könnyen, de végül elfoglalta, ami miatt viszont Róma azonnal hadat üzent Karthágónak. Ekkor kellett eldöntenie Hannibálnak, hogy pontosan milyen útvonalon induljon Róma ellen. Hogy végül miért választotta a nehezebbet, vagyis a hegyeken való átkelést, azt szintén nehéz lenne pontosan megmondani, de a legalapvetőbb érvekben a történészek egyetértenek.

Ezek közül a legfontosabb az, hogy Hannibál ott akart támadni, ahol az ellenfél nem számít rá, és ezért nem tudja hatékonyan összevonni ellene a csapatait. A legváratlanabb módon pedig észak-nyugat felől, vagyis Hispánia és Gallia területéről lehetett lecsapni Rómára. Emellett az is fontos volt, hogy ha a szokványos módon, vagyis a tengeren indult volna el Karthágóból, akkor nagyon gyorsan harapófogóként vették volna őt körül azok a szigetek, amelyekről bármikor támadás érhette volna a hajóit. De az útvonal kiválasztásával Hannibál egyúttal a vérszomjasságukról híres gall ellenségeinek is meglepetést akart okozni.

A terv sikerült: a rómaiak számára föl sem merült, hogy a punok nem a tengeren érkeznek majd, és így valóban meglepték őket, majd Cannae (ejtsd kanné) mellett vereséget mértek rájuk. (A csatáról részletesen itt is olvashatsz.)

Ekkor keletkezett az azóta szállóigévé vált mondás, amelyet hasonló helyzetekben szoktunk idézni: „Hannibal ante portas”, vagyis „Hannibál már a kapuk előtt”. (A mondat eredetileg így hangzott: „Hannibal ad portas”,  vagyis a „kapuknál”, de mivel az idők során a másik változatot szokták meg az emberek, ezért az maradt fenn.)

Mire jutottak a mai kutatók?

A legfontosabb kérdés tehát az volt, hogy vajon melyik hágón kelhetett át a hadsereg, amely kb. 40 ezer gyalogosból, 12 ezer lovasból és 37 elefántból állt. Egyébként a seregben az induláskor, a Pirenusok vidékén még kilencvenezer gyalogos és a későbbinél szintén jóval több harci elefánt vonult, ám túl azon, hogy Hannibál a kiindulópontnál tizenegyezer fős helyőrséget hagyott ott, útközben részben az időjárás okozta megpróbáltatások, részben a gallokkal vívott csaták folyamatosan megtizedelték a sereget.

Hannibál végül tehát Cartagenától indult el, és a képen zölddel jelölt útvonalon érte el Rómát, majd tért vissza a tengeren Zámáig. (Kép: Szajci, Wikimedia)

A régészek többféle lehetőséget is felvetettek, de az Archaeometry című folyóiratban közzétett beszámolóik szerint a Bill Mahaney vezette régészcsoport végül arra jutott, hogy a mai Col de Traversette nevű hágón vezethetett Hannibálék útja. A hágónak először a tágabb környezetét kellett megnézni, tehát arra kellett figyelni, hogy volt-e a területén mindig elég fű és víz az ott vonulók ellátásához, illetve hogy a sziklák vagy kőomlások nem válhattak-e végletes módon az átvonulás akadályaivá. Mivel a már említett Polübiosz egyik leírása megerősítette, hogy a harcosok a kutatók által is látott, jellegzetes kőomlásokkal találkoztak, ezért a tágabb környezet felmérése is igazolta, hogy ez volt az átkelőhely.

Ennél fontosabb és konkrétabb eredményekhez vezettek viszont a talajjal kapcsolatos vizsgálódások. Ezeket a legpontosabban a Múlt-kor magazin cikke foglalta össze, a következőképpen: „A kutatásban résztvevő Chris Allen elmondta, hogy a vizsgálatok során mikrobális genetikai elemzés, virágpollen analízis, valamint kémiai és különböző geofizikai módszerek segítségével vizsgálták meg a Col de Traversette-i ösvényen talált állati (valószínűsíthetően lovak által hátrahagyott) ürüléket. Az egyik kisebb tavacskában fellelt „lócitrom” kormeghatározása szerint Kr. e. 200 körülire datálható, amely igen közel esik a hadjárat kezdeti évéhez. /…/ A lótrágyában talált mikrobák több mint 70 százaléka az ún. Clostridium nevű baktériumosztályba tartozó baktériumhoz tartozott, amely hasmenésért és végbélgyulladásért lehet felelős. A környezetben fellelhető Clostridium baktériumok aránya jóval kisebb volt. »A baktériumok évezredekig képesek fennmaradni a legmostohább körülmények között is« – magyarázta Allen, aki hozzátette: természetesen nem lehet biztosan tudni, hogy a fekália lovaktól vagy emberektől származik, így további kutatásokra lesz szükség.”

Mindez erősen valószínűsíti, hogy ez lehetett Hannibál útvonala. És mivel a hágó 2950 méter magasságban húzódik, vagyis itt mindig mindent hó borít, hideg van, emellett még a rengeteg szikla is nehezíti terepet, ezért ezt a teljesítményt valóban csak a legkiemelkedőbbek közé sorolhatjuk. Hannibál és a segítői mindezeken túl is leleményesek és ügyesek voltak. Amikor például a kiszámíthatatlan mélységű és jeges Rhône folyóhoz értek, meglehetősen rémisztő feladatként állhatott előttük a harci elefántok átvezetése. Ám a parton talált leletek azt bizonyítják, hogy briliáns módon oldották meg a helyzetet: a partra erős stégeket, a vízre pedig ugyancsak erős tutajokat építettek, és ezeken vitték át az állatokat. Mindezzel együtt az út végére az elefántok száma csökkenhetett a legnagyobb mértékben. Ahhoz azonban valószínűleg elegen maradtak, hogy a lobogó fülükkel, messziről fehérlő agyarukkal és riasztóan erős, trombitáló hangjukkal kellőképp megzavarják az ellenséget. Nem csoda, hogy a rómaiak, akik addig csak az arénák biztonságos korlátai mögül láttak elefántokat, félelemmel tekintettek Hannibálra és seregére.

Lévai Júlia