Hány szereplős a gordiuszi csomó története?

Az „átvágta a gordiuszi csomót” az egyik legismertebb szólásunk. Olyankor mondjuk, amikor valaki nem bíbelődik egy probléma körültekintő feltárásával és megoldásával, hanem a lehető legegyszerűbb módon, egy csapásra intézi el a dolgot. Ami ugyanúgy lehet szellemes, mint akár durva vagy sértő eljárás is.

A szólás ötletadójaként Nagy Sándort szokták emlegetni, hiszen valóban ő volt az, aki i.e. 333-ban elsőként elvágott egy kibogozhatatlannak látszó csomót. A történetnek azonban mégsem ő volt az egyetlen fontos szereplője. 

Phrügiában színre lépnek a papok

Anatólia nyugati részén, Lüdia és Müszia keleti szomszédságában az i.e. 13-dik század végétől egy új állam alakult ki. Alapítói az egykor muskiknak nevezett nép tagjai voltak, akik több hullámban vándoroltak be Anatóliába a Balkánról a trójai háború idején. Saját magukat a brüg népnévvel jelölték, ám mivel a muski rokonság fontosabbnak látszódott, kezdetben az államot Muskinak nevezték el.

Sajnos az egykori, phrügiai fővárosból ma már csak a romokat láthatjuk. Szerencsére a régészek sok mindent feltártak is konzerváltak is ezekből. A fellegvárat és a mellette lévő sírdombban viszonylag épen megmaradt, és itt számos bronz- és egyéb fémtárgyat, valamint egy férfi csontvázat is találtak. Az írásos bizonyítékok hiányában azonban nem tudni biztosan, hogy Gordiasz vagy Midasz-e az itt eltemetett férfi. (Fotó: Stipich Béla)

Az ott élő, görög nyelvű lakosok számára azonban a „brüg” népnevet könnyebb volt phrügnek ejteni, ezért végül ez vált a meghatározóvá, és az ország neve Phrügia lett. (Később egy időben Phrügia a mai Törökország jelentős részét is magába foglalta.) Legnagyobb városát ekkor Telmisszosznak hívták. Itt állt az impozáns Zeusz-templom, amelyet eredetileg a phrüg vallás főistene, a lovas istenatya, Szabaziosz számára építettek, de később a két vallás, és így a két főisten is összeolvadt. Emellett ez volt a székhelye az állam első uralkodójának, Mügdónnak is. Ő azonban a trójai háború idején meghalt, és Phrügiának új királyt kellett választania.

Ez nehéz feladat lehetett egy olyan, fiatal államban, amelynek még nem volt elég erős arisztokráciája ahhoz, hogy királyt lehessen választani a tagjai közül. Ezért azt választották, hogy bár a véletlenre bízzák a megoldást, de úgy, hogy feltételt is megszabnak hozzá. Telmisszosz legtekintélyesebb papja, aki egyúttal jósként is működött, azt tanácsolta, hogy azt válasszák meg uralkodójuknak, aki legelsőként érkezik az ökrösszekerén a városba, és föl is megy a dombra, Zeusz templomához.

Gordiász megérkezik az ökrösszekerén

A városba érkező, első ember akkoriban egy Gordiász nevű földműves volt, aki nem véletlenül indult el éppen a főisten templomához. Egy alkalommal ugyanis egy sas szállt le az égből, az ökrösszekere rúdjára és – ahogyan az az istenek küldöttének tekintett madarakhoz illik – fontos jóslattal érkezett. Ebben az állt, hogy Gordiászra fényes jövő vár: akár a legmagasabb társadalmi rangot is elérheti. Gordiász komolyan vette a jóslatot, és elindult, hogy hálát mondjon érte a főistennek.

A szentély előtt pedig már vártak rá a város vezetői, és rögtön az érkezése után megválasztották a város és az ország királyának. Gordiásznak ezután már nem volt szüksége a kiszolgált ökrösszekerére, de nem is vált meg tőle, hanem oda állította a templom mellé, mint olyan ereklyét, amely hozzásegítette őt a szerencséje megleléséhez. Ekkor még a város neve változatlanul a régi maradt, majd csak az ő halála után változtatták át, az ő nevére emlékezve, Gordiusszá. Természetesen a szekerét is meghagyták, ereklyeként, amely azonban ettől a pillanattól kezdve már egy újabb fordulat szereplőjévé vált, Gordiász fiával, Midásszal együtt.

Midász szerepe az eseményekben

A trákiai Midász származásáról sokféle legenda maradt fenn, s ezek egyike szerint nem vér szerinti fia volt a phrügiai királynak, hanem szintén a véletlennek volt szerepe abban, hogy összetalálkoztak. (Életéről itt olvashatsz részletesen.) Midászt kezdetben különösen kedvelték az istenek, és nem pusztán hatalmas gazdagsághoz juttatták hozzá, de azon túl is szinte minden vágyát teljesítették.

Egy alkalommal azt kérte, hogy bármihez is nyúl, az változzon arannyá, és Dionüszosz (a bor, a mámor és a szőlőtermesztés görög istene, a római mitológiában Bacchus vagy Liber) teljesítette ezt a kérését is. Csakhogy ez kis híján Midász életébe került, hiszen ha egy almához vagy egy szelet kenyérhez érintette oda a kezét, abból is kőkemény, fényes aranytárgy lett, így nem tudott enni. Ijedtében ismét az istenekhez fordult, és ekkor Dionüszosz azt mondta neki, hogy megszabadul ettől a képességétől, ha megfürdik a Pactolus folyóban, amely Phrügia területén található.

Amikor Midász odaért és nekilátott a mosakodásnak, épp akkor járt arra Gordiász is, akinek megesett a szíve a kétségbeesve mosakodó fiún, és hamarosan örökbe fogadta őt. Ezáltal maga Midász is a királyi trón várományosává vált, és amikor az apja meghalt, valóban el is nyerte a tisztséget. Az apja iránti hálából azt javasolta, hogy nevezzék el róla a várost, amelyet ő tett erős fővárossá. Így lett Telmisszoszból Gordion, latinosan Gordiusz.

Egyúttal a lassú korhadásnak induló szekér épségéről is gondoskodott: hogy ne csússzon szét a járma és a rúdja, a kettőt egy somfaháncsból font csomóval illesztette össze, de olyan tekervényes módon, hogy a kötél végeit a csomó belsejébe rejtette. Ezért a csomó nemhogy véletlenül sem tudott volna kibomlani, de még a legügyesebb ember sem volt képes azt kibogozni. Lassan a város leghíresebb nevezetességévé vált a csomó, amellyel minden, magára valamit is adó phrügiai megpróbált megküzdeni, de végül senkinek sem sikerült. Ezért a város akkori papja azt jósolta meg, hogy akinek mégis sikerül, az egész Ázsia urává lesz.

A történet utolsó szereplője

Ekkor lépett színre a korszak legnagyobb hadvezére, III. Alexandrosz, más néven Nagy Sándor vagy Makedóniai Nagy Sándor. Ő i. e. 333-ban érkezett Gordionba, ahol azonnal megtudta, hogy ott milyen kedvező jóslatot használhat ki, akár a maga javára is. És mivel neki is lételeme volt a versengés, nem késlekedett, hogy fölkeresse azt a megoldhatatlannak mondott csomót. Természetesen ő sem tudta kibogozni, és hogy végül mégis hogyan oldotta meg a helyzetet, arról szintén több változat is elterjedt.

 Az egyik szerint egy ideig tanácstalanul nézte a csomót, míg végül megelégelte, hogy ennyi időt pazaroljon rá, és egyszerűen ketté vágta a kardjával. Egy másik szerint azonban ennél szellemesebb kerülőutat választott: kihúzta a szeget, amely a jármot és a rudat összetartotta, miáltal ezek széjjelcsúsztak, így ő jobban hozzáfért a csomóhoz, és vágás nélkül szét tudta bontani.

Ez azonban kevésbé bizonyult látványos cselekedetnek, ezért a nép emlékezete inkább a másikat őrizte meg, mint a helyzethez illő, legjobb ötletet. Aznap éjjel pedig hatalmas vihar tört ki, a város felett, sűrű mennydörgésekkel-villámlásokkal tarkítva, amit a phrügiai próféták Zeusz elégedettségének jeleként értelmeztek. Nagy Sándor pedig végül egészen az Indus és Óxosz folyókig meghódította Ázsiát, amivel valóban beteljesítette a jóslatot.

Phrügia egy ideig még jelentős államként gazdagította a térséget, ám egy idő után a nomád kimmerek és szkíták lovasrohamainak már ez sem tudott ellenállni, és I. e. 695 után Gordionból is csupán egy romváros maradt. Gazdag építészetét és kerámiákban is bővelkedő tárgyi kultúráját ma törökországi múzeumok őrzik.

A nevét pedig az örök életű szólás, amely mindaddig fenn fog maradni, amíg akadnak leleményes emberek, akik egy csapásra megoldják azokat a dolgokat, amelyekkel éppenséggel lehetne még hosszasan bíbelődni, csak nem mindig érdemes. Igaz, olykor az elvágás gesztusa vaskos udvariatlanságot vagy akár sértést is jelenthet, de ez nem szükségszerű: a gordiuszi csomót szellemességgel is el lehet vágni.

Lévai Júlia