Hérodotosz és a kétséges hajó

A híres ókori írót, Hérodotoszt, Cicero a történetírás atyjának nevezte, de akár az első világutazó, út- és tájleíró, néprajzos és tudományos ismeretterjesztő címmel is megtisztelhette volna. Az i.e. 484 táján, Halikarnasszoszban született Hérodotosz ugyanis valóban szokatlanul nagy utakat járt be, és ezek során egyedülálló pontossággal és alapossággal jegyezte föl mindazt, aminek tanúja volt.

Írásai hitelességét a később feltárt adatok mindig alátámasztották. Leírásai közül csupán egy nem igazolódott, és ez éppen legjelentősebb útjával, az egyiptomi utazásával állt kapcsolatban.

Egy temetkezési varrott hajó modellje, egy magas rangú tisztviselő sírjából.

Hérodotosz és Egyiptom
Hérodotosz négy hónapot töltött Egyiptomban, és ez idő alatt szintén nagy alaposságra törekedve írta le, amit tapasztalt. Leírásaiból egy külön könyv is született, amelyben elsősorban Egyiptom néprajza, állatvilága, hitvilága és történelme volt a legfőbb téma. Mindezek mellett azonban egy különleges élményéről is szólt, amely az egyiptomiak egyik legfontosabb tevékenységével, a hajóépítéssel függött össze.

Hérodotosz ugyanis azt írta, hogy Aboukir-öbölben, a Thonis-Heracleion körüli vizeknél egy különleges hajó építésének lehetett a szemtanúja. A hajótípusnak barisz volt a neve, és kereskedelmi hajónak, vagyis teherszállítónak készült. Ez i.e. 450 körül történt. Az egyiptomiak akkorra már rengetegféle hajót építettek, de Hérodotosz szerint ezen a bariszon számtalan újdonságot is alkalmaztak, és ő emiatt is találta érdekesnek.

A későbbi történészek számára viszont azért vált érdekessé ez a történet, mert ezután furcsa módon hosszú időn keresztül semmiféle bizonyítéka nem került elő annak, hogy létezett volna ilyen típusú hajó. Egyesek fejében még az is megfordult, hogy az egyébként mindenben hitelesnek bizonyult Hérodotosz esetleg ebben az egyben tévedett, esetleg valamit félreértett, és kivételesen pontatlanul jegyezte le, amit tapasztalt. Hiszen az egyiptomiak addigi hajóit és azok továbbfejlesztett változatait is egytől egyig jól ismerik a technikatörténészek. Ez az egyetlen típus volt az, amelyről az ő leírásán kívül sehol semmiféle adatot nem lehetett megtalálni.

Mi jellemezte a legrégebbi egyiptomi hajókat?

Az első, bizonyosan beazonosítható hajókat az egyiptomiak építették, kb. i.e. 3100-tól. Ezek kétköteges, hullámvetős nádból készített hajók voltak, ezt használták általában szállító dereglyeként. A következő lépést a fáraóknak készített, gálya típusú temetési hajókat jelentették, s egyúttal ezek voltak a legkorábbi fahajók. A kereskedelem felélénkülésekor, nagyobb utakra rövid palánkos, vitorlás teherhajókat, dereglyéket építettek, i.e. 2645-től. Ezeket Imhotep tervezte, elsősorban kőszállításra, és a Földközi-tengerre is kimerészkedtek velük. A piramisok két és fél, de öt tonnás burkoló köveit is ezzel szállították a Nílus másik partjára, Memphiszbe, illetve a turai kőbányából a piramisokhoz. Ezekkel a hajókkal Bybloszig és eljutottak, s a köveken kívül később cédrus fákat is szállítottak velük. Az ezekhez hasonló teherszállító dereglyék legnagyobbja szállította Hatsepszut fáraónő obeliszkjét is.

Amikor pedig a hajóiknak egyre gyakrabban kellett kalózokkal vagy egyéb ellenségekkel is szembeszállniuk, védekezésképpen ún. döfő-orrot építettek, és ebben szintén ők voltak az elsők. Ilyen orral felszerelt hajóról először i.e. 1175-ből, III. Ramszesz idejéből maradtak fenn adatok.

Az ősidők óta épített hajók általában azonban nem fa-, hanem nádtutajok voltak. Természetesen Egyiptomban is készítettek ilyeneket, éspedig két nagy nádköteg összekötésével, s a két oldalukon vékony hullámvetőkkel. 

Ezt jelentette a varrás az egyiptomi hajókon.

A régi egyiptomi gálya típusú ún. Nap-bárkáknak nem volt gerincük. A Nap-bárkák rituális szállító eszközök voltak: ezek vitték az elhalt uralkodók lelkét az égbe, Réhez. Hitük szerint a Nap 12 akadályon keresztül hajón utazik vissza Nyugatról Keletre a sötétben, és ez alatt a lélek megtisztul. A Nap-bárkákat és a fáraók személyes használatára készült, gálya típusú hajókat feladatuk elvégzése után az azokon szolgáló emberekkel és az ott lévő tárgyakkal együtt eltemették a fáraók mellé (erről már az i.e. 3000-s évekből is vannak adatok).

A hajó lapos feneke hosszú cédruspalánkokból készült, a hosszanti merevítést pedig szintén fa palánkok biztosították. A biztonságosság kedvéért sok kereszt-merevítőt építettek be. A palánkok közötti réseket nádtörmelékkel tömték ki. Mivel mindezeket vékony kötelekkel rögzítették egymáshoz, ezért ezeket a hajókat varrott hajóknak nevezik. (Mindezek részletes leírását ld. például itt)

Később az egyiptomi hadihajók legjellemzőbb vonása a magasított fedélzeti felépítményük volt: a katonák innen hajították el a köveiket és lőtték ki nyilaikat, vagy indítottak támadást a  hosszú kopjáikkal a támadóikkal szemben. Az evezősök védelmére szintén magasított hajóoldalt hoztak létre, és elhagyták a széles keresztvitorla alsó rúdját. Ekkora már a vitorlát kötélzet segítségével vonták fel. Ezek az egyiptomi hajók már szabályszerű hajótőkével és bordákkal készültek.

A későbbiek során az egyiptomiak még számos egyedi vonással, újítással gazdagították azoknak a hajóknak a szerkezeteit, amelyek később általánossá váltak más kultúrákban is. Az egyik ilyen fontos találmányuk az ékelés és a csapolás volt, amely elsőként Sahuré fáraó idején (i.e. 2500 után) jelent meg. Az ő hajójának palánkjait ékelt és ragasztott csapokkal erősítették össze, ami később általánosan használt egyiptomi újítás volt.

Hérodotosz azonban egy olyan technikát írt le, amelynek nyomát a tudósok addig egyetlen hajómaradványnál sem találták meg, és ez az ún. beeresztéses bordák használata volt. Ezeknél a függőleges elemekhez egy pontosan kimért bevágáson keresztül csatlakoztak a vízszintes bordák. Ilyesmit addig egyetlen ókori egyiptomi hajónál sem figyeltek meg.

Megmaradt darabjai alapján így lehet modellezni a nemrég megtalált hajót.

Mi igazolta Hérodotosz igazságát?

Nehezítette az addigi kutatásokat, hogy a vizek mélyén Hérodotosz korából nemigen találhattak hajóroncsokat, mert azok a sérülésük esetén nem süllyedtek el, viszont kivontatták őket a partra, és mivel az anyaguk értékes volt, a sérült hajókat elbontották és a fa részüket újra felhasználták. Ám éppen, mivel a történetíró által leírt hajó az addigiaktól több szempontból is eltért, még ebben is különbözött a társaitól. Így 2003-ban csodák csodájára mégis megtalálták a tenger mélyén az említett hajót.

A The Guardian tudósítása szerint az egyiptomi Thonisz-Héraklion ugyancsak elsüllyedt városánál azonosították azt a bariszt, amelyről Hérodotosz írt. Az Oxfordi Egyetem munkatársa, Damian Robinson vezetette csapat talált rá a roncsra, amely elmondásuk szerint éppen úgy néz ki, mint amilyennek Hérodotosz leírta. Az ekkor feltárt, 28 méter hosszú hajótest félhold formájú, és az egyik legkorábbi nagy méretű ókori egyiptomi kereskedelmi hajó, amelyet valaha is találtak. Külön szerencse, hogy a hajótestnek legalább a hetven százaléka konzerválódott a nílusi iszapban, így több olyan tulajdonságát is be tudták azonosítani, amelyekről Hérodotosz is említést tett.

Így beigazolódott, hogy az egykori hajóépítők valóban újdonságnak számító technikával illesztették össze az egyes fa alkatrészeket, és újfajta kormánylapot is alkalmaztak, amelynek rúdja az egész hajón áthaladt. Az árboc egy acantha-fa darabból, a vitorlák pedig papiruszból készülnek. Amikor nem fújt a szél, a hajót a partról vontatták. Emellett egy tamarisk fából készült tutajt is rögzítettek hozzá, miközben a hajóhoz viszont egy követ kötöttek, az egyensúlyozás kedvéért.

Több évszázad után tehát mégis csak az derült ki, hogy aki minden másban igazat írt, az ezúttal sem tévedett: az idő őt igazolta.

Lévai Júlia