Hideglelős-kereszt a Duna fölött

A minket körülvevő levegő hőmérsékletével kapcsolatban a „hideg” és a „meleg” szavakat használjuk leggyakrabban. Ezeket jelzőként és képletesen is szoktuk használni.

Ez utóbbi esetben a „hideg” inkább negatív jelentést hordoz, a „meleg” inkább pozitívat (bár amikor a meleg a forróságig fokozódik, akkor már inkább a Pokol és a Purgatórium tüzével kapcsolódik össze). És bár a két szó jelentését magától értetődőnek találjuk, olykor mégis okozhatnak meglepetést is a számunkra.

A „hideg” és a „meleg” a hétköznapi szóhasználatban

A hétköznapi életben nem kelt feltűnést, ha valaki a hidegfrontot vagy a melegfrontot okolja a fejfájásáért, vagy ha egy hidegbüfé kínálatából keres valamit (egy hideg italt vagy egy hidegsültet), amivel enyhíteni tudja. Egyes üzemekben dolgozók ismerik a meleg- és hideghengerelést, a fodrásznál pedig pár éve még hideg és meleg dauert is rendelhettek a nők. Ha valaki lázas beteg lesz, könnyen kaphat hidegrázást.

A hidegvérű állatok közé tartozik a híres magyar muraközi ló is. Ennek őseit még a 18-dik században hozták be Ausztriából a nyugati határvidék fuvarosai, akik rendszeresen szállítottak gabonaféléket és egyéb terményeket a szomszédos országba. Az onnan érkező nóri és pinzguai lovak nagy terheket bírtak el, s emellett kitartók is voltak. Ebből a két lófajtából tenyésztették ki azután a nagyobb pinkafőit és a valamivel kisebb muraközit. Sajnos ma ezeket a gépesítés miatt a kihalás veszélye fenyegeti, a tenyésztők azonban reménykednek benne, hogy a jövőben az erdőművelésben nagyobb szerepet kaphatnak, és így tovább is szaporodhatnak. (Fotó)

A legtöbb gyerek pedig ismeri a hideg-meleg keresgélős játékot. Mindeközben a fejük fölött lévő lámpa is ugyanúgy lehet meleg vagy hideg fényű. A növénytermesztésben gyakran találkozunk a melegházakkal, az építőiparban pedig a hidegburkolattal.

Ha kirándulni szeretnénk, betervezhetjük úticélnak a Börzsöny harmadik legmagasabb hegyét, a Nagy-Hideg-hegyet, vagy a Velencei-hegység legmagasabb pontját, a Meleg-hegyet. Az állattanban hidegvérű és melegvérű állatokat különböztetnek meg. Hidegvérűeknek azokat nevezik, amelyek nem képesek a testhőmérsékletüket egy állandó szinten tartani. (Ilyenek például a nagy testű, izmos, nyugodt vérmérsékletű, lassú mozgású lovak, mint például a muraközi ló is, továbbá a halak, a kétéltűek és a hüllők.) A melegvérűek közé azok az önálló testhőmérsékletű állatok tartoznak, amelyek képesek a saját testük hőmérsékletét a környezetük hőfokától függetlenül egyenletesen melegnek megtartani.

A „hideg” és a „meleg”: képletesen

Ha az imént említett „hidegvérű” kifejezést emberre mondjuk, akkor mindjárt szimbolikussá is válik: azt jelenti, hogy olyan személy van szó, akit a legritkább esetben lehet kihozni a sodrából, „mindig meg tudja őrizni a hidegvérét”.

Ha valaki azt meséli egy ismerőségről, hogy „mondott hideget-meleget”, ennek megfejtésén nem kell sokat gondolkoznunk: könnyen kitalálhatjuk, hogy az illető egyszerre mondott rosszat is, jót is. Az is szinte magától adódik, hogy a jólelkű embereket melegszívűeknek, a ridegebbeket hidegszívűeknek hívjuk. Ugyancsak egyértelmű, hogy mit jelen, mikor valaki ezt az átkot szórta ránk: „rázzon ki téged a hatnapos hideglelés!” (Ilyenkor legfeljebb azon érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon mi hozhatta ki ennyire őt a sodrából, és hogy nem követtünk-e el mi is valamit, amivel kiválthattuk belőle.)

A Pilismarót közelében lévő Hideglelős-keresztet szokatlan módon nem az út felé fordítva, hanem a Duna felé fordítva állították fel. És bár a panoráma igencsak lenyűgöző, akadhat, aki odafönn úgy érezheti: a „hideglelős” kifejezés talán kevés is annak érzékeltetésére, ahogy őt kirázza a hideg, ha lenéz a lábai elé. (Fotó: Tenczer Gábor, Telex)

A „hideglelés”-t humoros, ironikus felhanggal is szokták emlegetni. Például amikor azt mondják egy kifejezetten nemszeretem dologra: „Pont úgy vágyom rá, mint a hideglelésre!”.

Emellett természetesen egy történet is lehet „hideglelős”, ha például kísértetek vagy egyéb, félelmet keltő alakok szerepelnek benne. Szerencsére a krimikhez, thrillerekhez hozzászokott, huszonegyedik századi emberek többsége ezeket már nem veszi szó szerint, tudja kezelni az általuk keltett izgalmakat és meglepő erejű pillanatokat. 

A „hideglelés” jelzős formájának, tehát a „hideglelős” szónak azonban mégis van olyan kapcsolódása, amely a meglepetés erejével tud hatni. Ezzel akkor találkozhatunk, amikor a kirándulásunkhoz mégsem a feljebb felsorolt hegycsúcsok elérését tűzzük ki célként, hanem az Esztergom és Pilismarót közötti Hosszú-hegyet. Itt láthatjuk meg ugyanis egy magaslaton az ún. Hideglelős keresztet, amelynél tehát ez a borzongató hatású szó egy szakrális jelentésű tárggyal kapcsolódott össze.

Miért kapta ezt a nevet a járványkereszt?

Keresztet többféle okból is szoktak állítani az utak mentén, illetve a terep kiemelkedő pontjain. A leggyakrabban egyszerűen csak azért, hogy a község népe kifejezze a tiszteletét Krisztus és a kereszténység iránt. Ennek folyományaképpen régebb a férfiak kalapot emeltek, a nők kis meghajlással keresztet vetettek, amikor elmentek előtte. Sokan le is térdeltek és elmondtak egy rövidebb imát. A középkorban pedig gyakran babonából is kitették a keresztet, főként a kereszteződéseknél: hátha megvéd a rontásokkal szemben.

A szabadtéri keresztek többségét nem az egyház, hanem a hívek állíttatták. Az egyház csak felszentelte és megáldotta a lakosok egyéni buzgóságból állított kereszteket, amelyeket a községek okkal tekintettek a magukénak. Jó részük a sáskajárások és különféle járványok emlékét is őrzi, amennyiben az ezektől szenvedők vagy elhunytak üdvéért is imádkoztak előtte. Sőt, ezek okán nevezték el a feszületeket járványkeresztnek vagy lázárkeresztnek is. (A bibliai Lázárt a monda szerint Krisztus feltámasztotta, visszahozta a halálból.)  A legtöbb, akár még ma is álló keresztet a 19-dik század második felében állították.

A Pilismaróthoz közeli kereszt előde azonban ennél is korábban, 1784-ben került fel a Hosszú-hegy tetejére, a Duna fölé nyúló szakadék sziklájára. (Forrás) Ezt egy Nagy Mihály nevű esztergomi gazda készítette hálából, amiért a családját elkerülte a dühöngő járvány. (Ami valószínűleg a kiütéses tífusz lehetett.) Mivel azonban ez egy fakereszt volt, az időjárás egy idő után tönkretette. Szerencsére akkorra már az egyház is a magáénak tekintette, ezért az esztergomi érsek, Simor János készíttetett a helyébe Bécsben egy vaskeresztet, amelyet azután, 1871. május 3-dikán személyesen fel is szentelt. Ezután azonban a kőbányászatban végzett munkák miatt 1906-ban omladozni kezdett a sziklaorom, amiért ezt le is bontották, a keresztet pedig beljebb helyezték. Ugyanennek az évnek a tavaszán a környéken élők körmenet szerveztek a kereszthez, amihez azonban előbb végig kellett mászniuk a hegyoldalon, ami nem volt könnyű feladat. Egyrészt a nagy erőfeszítéstől, de a melegtől is alaposan kiizzadtak, ugyanakkor a Duna felől érkező erős széltől meg is fáztak. Többen be is lázasodtak ettől, ami gyakran együtt jár a hidegleléssel, és velük is ez történt. Így azután hamar megszületett a keresztre a ragadványnév, amelyből így lett Hideglelős-kereszt. Később búcsújáróhely is lett belőle, de remélhetőleg az ilyen alkalmakkor az emberek már felkészülnek a szélre, és elkerülik az újabb hidegleléseket.

Lévai Júlia