Hogy kerülnek a lábnyomok a levegőbe?

Véres lábnyomok a levegőben? De hát lábnyomok nem repülhetnek fel a gáznemű közegbe. Olykor mégis előfordulhat, hogy ha a lábnyomok nem is, de a képük a levegőben lebeg. Hát az hogy lehet?

Amikor a gyilkosok felmosták maguk után a padlót

Gyilkossági ügyeknél gyakran megnehezíti a nyomozók dolgát, ha a tettes eltüntette maga után a nyomokat, így például a padlóról vagy egyéb tárgyakról lemosta a vért. Igaz, a textilek, bútorhuzatok így is sokat elárulhatnak, pláne, ha a nyomozó ráadásul tapasztalt, és minden részletre figyel. De talán mégsem elegendőek ahhoz, hogy minden kétséget kizáró módon bizonyítsák, amit bizonyítaniuk kell.

A huszadik század elején viszont a kémikusok olyan anyagot állítottak elő, amellyel a szó szoros értelmében meg lehet jeleníteni a vért ott is, ahol az szabad szemmel nem látható. Ez az trükkös anyag egy fehér vagy halványsárga por, amely egy nitrogénből, hidrogénből, oxigénből és szénből álló vegyület.

Ilyen a kémcsőben tárolt luminol kemolumineszcenciája (más szóval ezt fényemissziónak, fénykibocsátásnak is nevezik). (Fotó: David Muelheims, Wikipedia)

Ezt 3-nitroftálsavból állítják elő úgy, hogy hidrazinnal hevítik, valamilyen magas forráspontú oldószerben (például trietilén-glikolban). Ennek során 5-nitro-ftálhidrazid keletkezik, majd ezt például nátrium-ditionittal (Na₂S₂O₄-gyel) redukálják. Jellemzője, hogy megfelelő oxidálószer (például hidrogén-peroxid), lúg és katalizátor hatására ragyogó kék fényt bocsát ki, szakszóval a kemolumineszcencia jelenségét produkálja. (A szó a „fény” jelentésű, latin „lumen” kifejezésből ered.)

A vegyületet először Németországban állították elő, 1902-ben. Ám ekkor még hosszú ideig nem adtak neki nevet, majd csak az 1920-as évek végén kezdték el luminolnak hívni a jellegzetes tulajdonsága miatt. Mindenesetre a por a század elejétől kezdve nélkülözhetetlenné vált a gyilkosságok vagy egyéb, véres események felderítésében, és később a krimik forgatásain is kedvelt szereplővé vált. Hiszen valóban meglehetősen látványos módon lehet vele leleplezni, hogy előzőleg hol voltak vérfoltok egy adott színtéren, és a luminol reakciója hosszú expozíciós idejű fényképpel jól megörökíthető.

A luminolt előzőleg mindig egy oxidánssal aktiválják, amihez általában a hidrogén-peroxid és egy lúg vizes oldatát használják – ezt locsolják rá azokra a helyekre, ahol vérnyomokra gyanakszanak. Ezután, amennyiben volt ott vér, annak vasat tartalmazó maradványai katalizátorként (a folyamatot gyorsító anyagként) működnek. A folyamat a következő: amikor a luminol a lúggal lép kapcsolatba, dianion (két negatív töltéssel rendelkező anion) keletkezik. A hidrogén-peroxidból származó oxigén ezután a luminol-dianionra reagál, és mivel az ekkor keletkező szerves peroxid rendkívül instabil, a nitrogén leadásával azonnal lebomlik 3-amino-ftálsavra. Ebben egy elektron gerjesztett állapotú, és úgy kerül vissza az alapállapotába, hogy közben fotont ad le: ettől látjuk felfényleni. Ez a halványkék, kissé kísérteties kék fény kb. fél percig lebeg a folt felett, megrajzolva annak körvonalait is. Kis túlzással akár egy véres lábnyomot is megláthatunk ilyenkor a levegőben, egy lesötétített helyiségben.

Egy szemfüles detektív az ajtó peremén is rátalálhat vérnyomokra. (Kép forrása)

Mennyire megbízható a luminol?

A luminol tehát azért kezd el világítani a bármily gondosan felmosott vérfolt fölött is, mert a vérből mindig marad ott egy parányi rész, és abban benne rejlik a hemoglobinban lévő vas is. Annyira pedig egyik áldozat sem lehet vérszegény, hogy valamennyi vas ne legyen a vérében, így a luminol ebből a szempontból meglehetősen megbízható tesztként működik. Ugyanakkor a luminol mégsem tévedhetetlen, és ennek épp az érzékenysége az oka.

A kemolumineszcenciát ugyanis a vas mellett még sokféle anyag kiváltja, így például a réz vagy annak ötvözetei, bizonyos fehérítőszerek-fertőtlenítőszerek (mint például a hypó), de még a tormában lévő enzimek is. Mi több, még a székletmaradványokra is úgy reagál, mintha azok vérnyomok lennének. Ezért olykor a háziállatok nyomai félrevezethetők lehetnek az esetek feltárása során. Ugyanakkor viszont az anyag nem befolyásolja azokat az eljárásokat, amelyekkel DNS-t nyernek ki a talált mintából. Ez utóbbi olyankor különösen fontos, ha például a tettes is megsérült a gyilkossághoz vezető akció során, és a luminol több személy nyomaira is rávezette a detektíveket.

Lévai Júlia