Hogyan lehet karácsonyozni a világűrben?

Mielőtt a karácsonyt kezdték volna ünnepelni, őseink a téli napforduló táján a fény újjászületésének örültek. Nem véletlen, hogy e régi pogány ünnep ideje éppen egybeesik a karácsonnyal, ennek is köszönhető, hogy utóbbi jóval több vallási ünnepnél. Krisztus születésének napja olyan szimbólummá vált, amely a „fénylő” szeretet, az összetartozás fogalmával világnézetétől függetlenül minden embert összeköt a Földön. A karácsonyozásból pedig azok sem maradhatnak ki, akik a világűrben töltik ezeket a december végi napokat.

Száncsengőket az űrhajóra fellopni nem bűn

1965. december 15-dikén az amerikai Gemini VI.A űrhajósai, Tom Stafford és Wally Schirra örömmel jelentették, hogy sikeresen végrehajtották az első űrrandevút, és összekapcsolódtak a Gemini VII-tel. Ez fontos lépés volt a hosszabb űrutazások, illetve az űrállomások fenntartásának előkészítésében, amelyek nem nélkülözhették a különféle űrjárművek összekapcsolásait. Az örömteli bejelentés után azonban egyszer csak azzal folytatták a rádiós tudósításukat, hogy rázendítettek a Száncsengő című közismert karácsonyi dalra. Még aznap vissza kellett térniük a Földre, de nem akarták kihagyni, hogy különleges helyzetüket még különlegesebbé tegyék az ünnepléssel. És erre a Gemini VI.A űrhajósai már jó előre fel is készültek! Ugyanis már az induláskor titokban becsempészték az űrhajóra a szükséges hangszereket. Szerencsére senkitől sem kaptak ezért szemrehányást, pláne, hogy ezek a hangszerek egy pillanatig sem veszélyeztették a repülés biztonságát.

Az első igazi karácsonyi űrüzenet

1968-ban az Apollo-8 űrhajósai már valóban karácsonykor küldhettek ünnepi üzenetet a többieknek, ők ugyanis december huszonegyedikén szálltak fel, és karácsony napján álltak Hold körüli pályára, amelyen azután 10 keringésnyi időt töltöttek el.

Az első űrállomáson, a Skylaben konzervekből építettek karácsonyfát. És mivel az űrhajó nem ráz haladás közben, mint egy autó, a dobozok sem koccantak össze folyton. (Fotó: NASA)

Az Apollo–8 egyébként az amerikai Apollo-program második olyan küldetése volt, amelyben emberek indultak a világűrbe, ám az első olyan repülés volt, amelynek során megközelítették a Holdat, sőt az űrhajó utasai először láthatták az égitest túloldalát. Szintén ők látták elsőkként a Föld pozícióját a naprendszerben.

A küldetés mindemellett még abban is első volt, hogy ekkor próbálták ki a Saturn V. holdrakétát, mint hordozóeszközt. És ami a legizgalmasabb: az űrhajózás történetében ők adtak elsőként élő tévéadást – ráadásul nem is egyszer.

A legemlékezetesebb természetesen a karácsonyi adásuk volt. Ebben az űrhajósok – Frank Borman parancsnok, Jim Lovell parancsnokimodul-pilóta és Bill Anders holdkomp-pilóta – a Biblia, azon belül a Teremtés első könyvének első tíz bekezdését olvasták fel.

Az ISS 16. állandó személyzete Mikulás-sapkában ünnepel.  Balról jobbra: Jurij Malencsenko, Peggy Whitson és Daniel Tani. (Kép: NASA TV)

Az idézet ezzel kezdődött: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a Földet. A Föld még kietlen volt, a mélység felett sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött”. Majd ezzel a jól ismert képpel zárult: „Azután elnevezte Isten a szárazföldet Földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek n evezte. És látta Isten, hogy ez jó”.  

És bár később a nem hívők közül néhányan tiltakoztak amiatt, hogy egy ilyen, mindenkit érintő ügyben az űrhajósok leszűkítik a hallgatóságot a vallásosokra, ehhez csak kevesen csatlakoztak. A többség tudta, hogy a Biblia nemcsak a vallásos emberek számára fontos olvasmány. Az asztronauták maguk is elmondták, milyen megrendítő volt abból az irdatlan távolságból látni, ahogy egyszer csak felbukkan a bolygónk a semmiből, és megérteni, hogy a Föld milyen aprócska egy elképzelhetetlenül hatalmas és beláthatatlan térbe egy pontján. Azt is hozzátették, hogy bár céljuk a Hold feltérképezése volt, valójában a Földet fedezték fel.
Akár isteni műnek, akár a fizika és kémia csodájának tekintjük azt, ami a mi galaxisunkat is létrehozta, a lényeg, hogy az emberek egyszerre élhették át közös helyzetünket. A közvetítést csak Amerikában több millió ember nézte, és bizonyára legtöbbük számára óriási élményt jelentett.

Az Apollo-8 asztronautái után legközelebb az első amerikai űrállomáson, a Skylaben karácsonyoztak űrutasok a hetvenes évek elején. Ekkor a legénység még karácsonyfát is állított, mégpedig konzervekből. Ezt követően 22 évet kellett várni a következő űrkarácsonyig.

A Nemzetközi Űrállomás egyik expedíciójának tagjaként 1996-ban John Blaha az orosz Mir űrállomásról küldte haza karácsonyi jókívánságait. Majd, ahogy finomodott a technika, úgy vált lehetővé, hogy ne csak az űrhajósok küldjenek üdvözleteket, hanem nekik is lehessen ajándékokat küldeni a Földről. Ami természetesen nagy gondosságot is kívánt, hiszen bármilyen tárgyat nem lehet felvinni az űrhajókra. Ezért például megtiltották az alkoholt, a tűveszélyes anyagokat és a morzsálódó ételeket, hiszen az apró szemcsék eltömíthetik a légvezetékeket. Emellett olyan asztal is kellett az ünnepléshez, amelyet tépőzárakkal szereltek fel, hogy ne szabaduljanak el róluk a kisebb tárgyak.

Mindenesetre 2000-től a Nemzetközi Űrállomáson már rendszeresen biztosítottak mindent, ami az ünnepléshez szükséges, amelyeket orosz-amerikai együttműködésben szállítottak fel. Az asztronauták még kilincsre akasztott, ajándékokkal teli harisnyákat is kaptak a Földről. De még a karácsonyi lakomát is megoldották. A humor sem hiányozhatott ezekről az ünnepi alkalmakból, igaz, az már a kezdetektől jelen volt. Hiszen nem más, mint az Apollo–8 egyik asztronautája, Lovell üzente komolyságot mímelve Houstonnal: „Tájékoztatjuk önöket, hogy a Mikulás létezik.” :)

Lévai Juli

Ha érdekel a világűr és a Nemzetközi Űrállomás, akkor ajánljuk például ezeket a könyveinket:
Mi MICSODA – Nemzetközi Űrállomás
Mi MICSODA A bolygók és az űrutazás – Irány a világűr!