Hogyan vált Homérosz eposza útikalauzzá?

Homéroszt a görög irodalom két legjelentősebb eposza, az Iliász és az Odüsszea szerzőjeként ismerjük. Mindkét mű különleges részletességgel írja le az ókori világ jellemzőit, miközben bevezet az emberi lélek mélységeibe, és egyúttal a mediterrán térség legkülönfélébb helyeit is bemutatja.

Homérosz kora, vagyis nagyjából az i.e. 8. század után azonban rengeteget változtak az országok és a városok, ezért az utókornak nem volt könnyű beazonosítani a szerző és kortársai által leírt helyeket. Több, egykor virágzó település hosszú idő óta már csak félig vagy egészen betemetett romvárosként maradt fenn, és gyakran nem is lehetett pontosan tudni, hogy pontosan mi állt ott egykor.

Egy rajz, amely perdöntőnek bizonyult

Az Iliász két neves városa Trója és Mükéné. (Trója régebbi neve Ilion, ebből származik az eposz címe.) A városok hollétéről azonban még a 19-dik században is csupán sejtéseik lehettek a történészeknek vagy a földrajztudósoknak. Ezen változatott Heinrich Schliemann (1822-1890), aki már akkor járatos volt az Iliász világában, amikor szinte még alig tudott olvasni. A mű hatására már gyerekkorában eldöntötte, hogy ő lesz az, aki Homérosz leírásai nyomán meg fogja keresni az abból megismert helyeket.

Schliemann a németországi Mecklenburg-Schwerin nagyhercegségben született, egy szegénysorban élő, vidéki evangélikus lelkész fiaként. Házukban azonban mindig maradt pénz a könyvekre, és idő is jutott arra, hogy a szülők felolvassanak a kisfiúnak. Mivel az apját különösen érdekelte a görög mondavilág, a kisfiát is belevonta ennek érdekességeibe. 1829 karácsonyára a hétéves Heinrich egy olyan könyvet kapott, amelyben élethűen megrajzolt képek is voltak, egyebek közt a háborúban álló Trójáról.

Schliemann Priamosz kincsének nevezte el azt a leletegyüttest, amelyet Trója romjai közt talált. Később, a korszerűbb eszközök birtokában már látszott, hogy ez tévedés, és hogy ezek a tárgyak más korszakból származnak. A Homérosz korabeli Trója ugyanis nem abban a rétegben feküdt, amelyben a régész gondolta. Ekkor azonban már nem változtattak a néven, mondván, hogy a tárgyak jellege nem tért el döntően a két korszak időszakában. (Kép forrása)

Az egyik drámai hatású illusztráció láttán eldöntötte: ha felnő, felkutatja Mükénét és Tróját, és természetesen azokat a kincseket is, amelyeket ez utóbbi királyától raboltak el a várost legyőző akhájok, más néven görögök. Úgy gondolta, Homérosz érzékletes leírása elegendő lesz a sikeres expedícióhoz. Hiszen az Iliász részletesen bemutatja hogyan indult el Trójából a győztes görög seregek vezére, Agamemnon, majd érkezett meg otthonába, Mükénébe, Priamosz kincseivel együtt. A két, azóta elpusztult várost eddig senki sem kereste, így éppen ideje volt, hogy egy elhivatott ember elvégezze ezt a feladatot.

Fogadalma teljesítéséig azonban még jó néhány évtizednek el kellett telnie. Ennyi időre volt szüksége Schliemann-nak ahhoz, hogy rengeteg tanulással és többféle szakmában is elvégzett munkával olyan tudásra és anyagi bázisra tegyen szert, amelynek birtokában már valóban nekiláthatott a városok feltárásának. A pályáját szatócsinasként kezdő, majd több tucat nyelvet játszva megtanuló Schliemann több országban is dolgozott, míg végül a szentpétervári tőzsdén vált annyira sikeres üzletkötővé, hogy vagyonos ember lett belőle. Hamarosan maga is nyitott egy bankot a kaliforniai Sacramentóban. Ezután Szentpétervárra visszatérve 1852-ben házasságot kötött egy ügyvéd lányával, akivel hamarosan három gyerekük született. Az 1860-as évek közepére már dúsgazdag emberként élte az életét, s így egyre

 többet tudott foglalkozni régi elhatározásával. Ismét nyelvtanulásba kezdett, és a svéd, illetve a lengyel mellett a kutatásaihoz szükséges újgörög nyelvet is elsajátította. Ezután további utazások következtek, amelyek során 1868-ban Rómában, Pompejiben és Capri szigetén is megnézte az ott zajló ásatásokat. Ezek az élmények végképp megerősítették abban, hogy ez az ő igazi hivatása: a föld mélyén rejlő városok és kincsek feltárásával kell foglalkoznia.

Trójától Mükénéig

Mivel Trója a szájhagyomány szerint Északnyugat-Törökországban volt, Schliemann itt kezdett ásatásokba, ám hamar kiderült, hogy itt hiába kutatnak. A törökországi brit nagykövet, Frank Calvert beszélt neki arról, hogy a mondabeli város inkább egy kis domb, a Hissarlik alatt lehet. (A nagykövet a terület egy részét már meg is vásárolta, és a villája építkezései közben itt-ott maga is ásni kezdett.) Schliemann hitt neki, és ettől kezdve ide szervezte az ásatásait, amelyeket azonban, különféle okokból, időnként megszakított. (Ennek részletes leírását itt tudod elolvasni.) Felesége, akitől a későbbiekben elvált, ekkor még a gyerekeikkel együtt vele utazott, és szintén aktívan részt vett a munkákban.

Schliemann a helyet úgy próbálta beazonosítani, hogy Homérosz írását útikalauzként használta. Az Iliásznak azokra a soraira támaszkodott, amelyek részletesen leírják a helyszínt, például azt, hogy Trója egy széljárta dombon állt. És mivel Hisszarlik is meglehetősen szeles helynek bizonyult, a feltevésük igazoltnak látszott. Emellett annak a két forrásnak a nyomait is megtalálták, amelyekről szintén esik szó az eposzban.

Ilyen és ehhez hasonló halotti maszkokat talált Schliemann a mükénéi királysírok feltárásakor. Erről azt feltételezte, hogy Agamemnoné, aminek ugyanannyi az esélye, mint annak, hogy esetleg másé – a tényt máig nem sikerült biztosan igazolni. (Kép forrása: Xuan Che, Wikimedia)

Homérosz segítségével Schliemann Hissarlikban hét, egymás alatt fekvő település maradványaira bukkant rá. Ezek közül a legalsót (mások szerint alulról a másodikat) gondolta Trójának, ezért a felső rétegeket kihagyva erre koncentrált. 1873-ban sikerült is feltárnia egy ókori város kapuit, erődítményeit, miközben számtalan nemesfémből készült tárgyra, ékszerre is ráakadt. Úgy hitte, ezek lehetnek Priamosz azon kincsei, amelyeket Agamemnon hagyott ott a városban. Igaz, később kiderült, hogy ezek egy másik korból származnak, de Schliemann ezt már nem tudta meg. A lelet 9 aranyból és ezüstből készült csészét, 3 fejpántot, 60 csüngőt, 8750 színarany gyöngyszemet, 6 talentumnyi ezüstöt és vagy 40 bronz fegyvert és egyéb eszközöket tartalmazott.

Ekkor elkövette azt a hibát, hogy amikor egy időre hazautazott, a leleteket is magával vitte, amiért a török állam perbe fogta. Mivel azonban akkor még a törvények nem szabályozták, hogy kit illetnek meg a régészeti erőfeszítések során kiásott leletek (hiszen még az egész szakma gyerekcipőben járt), illetve azt sem, hogy kinek a kötelessége az ásatások anyagi hátterét biztosítani, a bíróság elnéző volt vele. Méltányolták, hogy a saját pénzéből ásatta ki az értékes leleteket, és így végül csak kisebb pénzbüntetést kapott. De csak 1882-ben térhetett vissza az országba, ahol kis megszakításokkal folytatta a munkát. 1888-tól már nemzetközi hírnévre tett szert a kitartásával és a különleges eredményeivel, és a témáról írt könyveivel.

Természetesen Mükénéről sem feledkezett el. 1876-tól ott is ásatásokba kezdett, és ugyancsak Homérosz eposzát tekintette kiindulópontnak. Mivel az Iliász szerint Agamemnon rengeteg kinccsel érkezett ide, Schliemann azt remélte, kincsből itt még többet is találhat, mint az előző helyszínen. Emellett abban is bízott, hogy egy másik görög író, Pauszániász emlékiratai nyomán Agamemnon és harcosai sírját is megtalálja. Ebben a munkában egyébként második felesége, a görög Szófia segítette őt.

Schliemannak végül nem kellett csalódnia: Mükénében Európa egyik legjelentősebb régészeti leletegyüttesére bukkant rá. (Az itt végzett ásatásairól részletesen ebben a cikkben is olvashatsz.) Az ásatásokat az Oroszlánkapunál kezdték, amelyből akkor csak a két fekvő oroszlán egy része állt ki a földből a város fellegvárának falai között. A munkások Szófia vezetésével dolgoztak, és hamar kiásták a különleges kaput. Itt azután a véletlen is a kezükre játszott: ez alatt találták meg a terület legizgalmasabb kincseit, amelyek azonban a legkevésbé sem Trójához, hanem az egykori mükénéi kultúra fénykorához kapcsolódtak. A kapu mellett ugyanis, 2,5 méteres mélységben felbukkant két sírkőlap, majd egyre több, ún. aknasírt ástak ki, bennük aranylemezekkel borított csontgombokat, vaddisznófogakkal díszített sisakot, különféle aranylemezeket és színes cserépedényeket találtak. Hét méterrel kelet felé pedig újabb, sziklákba vájt aknasírra bukkantak, amelyben három csontváz is feküdt a kavicsrétegeken. Kissé arrább pedig női holttestek maradványaira leltek. A sírok mindegyikében elképzelhetetlen mennyiségű aranyat, drágakövet és egyéb ékszert találtak.

És ami még izgalmasabb volt: az erődpalota belső falainál találták meg a legnagyobb sírt, amelyben két nő és három férfi feküdt, az arcán aranyból készült álarccal, vagyis halotti maszkkal. A későbbiekben is még több arany maszkot találtak, amelyek egyikéről Schliemann úgy gondolta, hogy az lehet Agamemnoné, ebben azonban tévedett. Az arany maszkok viszont ettől függetlenül is rendkívüli leleteknek számítottak. Olyannyira, hogy Schliemannt ettől kezdve a korszak egyik legjelentősebb kutatójaként emlegették, mint aki ezekkel az ásatásaival a régészet szakmájának megteremtőjévé is vált.

Igaz, később az általa feltárt leletek idejét pontosítani kellett, így például az is kiderült, hogy a Mükénében kiásott sírok nem Agamemnon idejéből, hanem évszázadokkal korábbról származtak. Ám ez mit sem változtatott annak tényén, hogy az amatőr régész egyedülálló történelmi kincsekhez juttatta az emberiséget, miközben Homérosz hitelességét is megerősítette. Ma már senki sem vonja kétségbe, hogy az Iliász földrajzi és tárgyi vonatkozású leírásai korhű képet adtak a trójai háború világáról és környezetéről.

Lévai Júlia