Hol születtek a griffmadarak?

Aki már olvasta Petőfi János vitéz című elbeszélő költeményét, emlékezhet rá, hogy miképp is jutott haza a főhős, aki egy végzetes hajótörés során egy felhőbe kapaszkodva menekült meg, és jutott ki egy sziklára. Innen egy griffmadár hátán érkezett vissza a falujába, ahol, legalábbis a vers leírása szerint, senkinek föl sem tűnt ez a szokatlan megoldás – végtére a mesék és mítoszok világában vagyunk. Ahol pedig gyakran jelennek meg furcsa és szabálytalan élőlények, mint amilyen a griff is.

Létezett-e valaha griff vagy hasonló madár?

A griff kitalált, mitikus madár, amely soha nem létezett a valóságban – vagyis az emberi fantáziában született. Neve valószínűleg a görög grüposz szó latin átírásából, a gryphus-ból ered, amelynek jelentése „görbe, horgas” volt, és így a madár csőrére utalt. Hatalmas méretű, oroszlántestű, sasfejű és sasszárnyú madárnak képzelték, horgas csőrrel és veszélyes karmokban végződő mellső lábbal. Izmos hátsó lába és bundás mellkasa, de olykor a feje is az oroszlánra emlékeztetett.

A delphoi jósdát a mítoszok szerint szintén griffmadár védte. Alakját így örökítette meg I. e. 560 körül egy dombormű készítője.

És mivel a madár általában a szabadság, az égi világ megtestesítője, a legrégebbi időkben, például Mezopotámia hitvilágában a legfelsőbb emberi hatalom, a királyság tekintélyének kifejezője volt. Emellett még védő-óvó szerepet is ráruháztak, hiszen erre már az emberfeletti méretei és hatalma is alkalmassá tették.

Perzsiában a szent tűz és az életfa őrzője is volt, amiről több dombormű is tanúskodik, például a perszepoliszi palotában (i. e. VI. sz.).

A görögöknél és a latinoknál szintén az őrző szerepe volt a hangsúlyos.  Apollónnak és Pallasz Athénének egyaránt a szent madarává is vált, és ebben a szerepben a jóstehetséget, az éleselméjűséget és az éberséget képviselte.

Olykor neves személyekkel kötötték össze a griffeket, mintha azok is igazolnák a létezésüket. Az egyik ilyen történet szerint Nagy Sándor, vagyis III. Alexandrosz, Makedónia királya és az egyik legnagyobb hódító hadvezér (i. e. 336 - i. e. 323.) egyszer elfogott két griffmadarat, és alaposan kiéheztette őket. A két griff azonban mégis kiszabadult, és bosszúból megragadta a hadvezért, majd hét nap és hét éjszaka röptette a levegőben. Hogy ebből vajon Nagy Sándor mit tanult meg, netán milyen, további erőre tett szert, azt sajnos ebből a legendából nem tudjuk meg.

Az idők során a griffek alakja is változott: gyakran inkább szárnyas tigrisekként ábrázolták őket, és kevésbé oroszlánokként. A görög történetíró, Hérodotosz szerint a griffek ebben a formájukban a belső-ázsiai szkíták földjén túl eső hegyekben őrizték az aranyat. Valószínűleg ez az oka, hogy a későbbi magyar krónikaíró, Kézai Simon is a szkíták földjének lakóiként írta le a griffeket, amelyek szerinte azonosak a kerecsennel, vagyis a nálunk leggyakoribb sólyomfajtával.

Hogyan jelent meg a griff a nomád népeknél?

Erőteljesebb szimbólumként volt jelen a griff az eurázsiai nomád népeknél, ahol a Nap követeként is tisztelték. A szárnyas tigris képét az altaji szkíta leleteken, a hunok, szkíták és avarok fém tárgyain és textiljein is viszontláthatjuk.

Ezen az Eretriából származó, attikai vörös alakos vázán (i. e. 375–350) a griff feje inkább egy kecskéére hasonlít, miközben a hátsó fele egyértelműen egy oroszláné.

A vándorló népek hiedelemvilágában több változata is volt. A magyarok őseinél például valószínűleg a turul mesebeli figurájával is keveredett. Több kutatás szerint a mondákban a turul egyik változata is egy griff volt, amely azonban a turullal szemben nem ejtette teherbe Emesét.

Emese az ősi magyar hitvilág szerint az Árpád-ház ősanyja, Ügyek törzsfő felesége volt, és a griff már akkor látogatta meg őt, amikor viselős volt és Álmos születését várta. (Álmos nevének alapja, a latin almus szó szentet jelent.)

A mítoszban megjelenő látvány – viselős nő és hozzá egy égből érkező madár – meglehetősen hasonlít a keresztény angyali üdvözlet legendájára, amelyben az égi hírnök a születendő gyermek csodás, isteni természetét jósolja meg. A griffnek is ez volt a szerepe a mondában, szemben a turullal, amely már a fogantatásban is közreműködött, és a jóslata elsősorban az új föld megtalálására vonatkozott, amely majd a születendő fiúhoz köthető. Mindezek alapján azok, akik a királyság intézményét az égből eredő hatalomnak tartották és a „nemzet” fogalmát szintén isteni eredetűnek képzelték, az Árpád-házi királyokat is szerették égi eredetűként emlegetni. A koronázási palást szélén, az Árpád-kori magyar pénzeken és a magyar királyi jogaron gyakran ott van a griff alakja.

Hogyan változott meg a griff jelentése a középkorban?

A korai kereszténység idején, már csak a pogány kori szimbólumokkal való szembenállás miatt is megváltozott a griffek pozitív jelentése: inkább a gonosz erő, a démoni hatalom kifejezőjévé váltak.

Ez a két pelikán egy bruggei-i templomban (Belgium) tartja a fején az oltár előtti asztalkát. A Krisztus áldozathozatalát szimbolizáló pelikánok létező madarak, s az alakjuk olykor összekapcsolódik a fantáziabeli griffekével. (Fotó: L.J.)

A román kori oszlopfők mintázatán is így jelentek meg, inkább ijesztő lényekként. Később, a vallás megerősödésének idején az erőnek magának is megváltozott a szerepe, és a madár alakjából a sas vált hangsúlyosabbá. Ezért a mennybemenetel és a feltámadás szimbóluma is lett, sőt, a kettőssége révén pedig Krisztus-jelképnek is tekintették, hiszen azt, hogy Emberfia, az oroszlán fejezhette ki, azt pedig, hogy az Isten fia, aki a feltámadása után felszáll a mennybe, a sas szimbolizálhatta.

A középkor egyik legnagyobb költője, az olasz Dante Isteni színjáték című művében az egyház diadalszekerét egy griff húzza, az égbe vezető úton.

A griffek később ismét a földi erő és hatalom jelképeivé váltak, ezért sok nemesi család címerébe is bekerültek. Így például gróf Esterházy Pál is griffes címert csináltatott magának, 1690-ben.

A mitikus és csodatévő erejű vagy csecsemőket-gyengéket védő griffek pedig a népművészetben, a népmesékben éltek tovább. A magyar mesevilágban a Fehérlófia mesetípusban jelenik meg az alakjuk számtalan változatban, de a leggyakrabban az arra méltó, kiemelkedő hőst oltalmazzák. A sárkányölő hős mellé szegődött griff olykor a saját húsából eteti az alvilágból felröpített védencét, és az alakja ilyenkor a pelikánéval is összemosódik.

Ez természetes is, hiszen a pelikán a 12-dik század óta szintén kiemelt Krisztus-szimbólum volt, mint az áldozatkészség és az isteni szeretetet kifejezője. A mesevilág és a vallási mítoszok világa pedig természetes módon keveredett, hiszen a többség hosszú időn át elsősorban a templomokban szerezte meg a műveltségét, ahol pedig többféle madár képével is találkozhatott. Nem csoda, hogy a madarak a fantáziavilága más területeit is berepülték.

Lévai Júlia