Isten éltessen sokáig!

Jeles napjaink mellett, mint a karácsony, az újév és a nemzeti ünnepek, mindannyiunknak saját ünnepeink is vannak: születésnapok, névnapok, évfordulók. Ezek közül a születésnappal fogunk most foglalkozni.

A születés- és névnapok súlya, jelentősége személyenként és országonként is eltérő lehet. Ahogyan az is, hogy az életévek közül hol, melyiket tartják különös figyelmet érdemlőnek. Szintén eltérő, hogy milyen szokások, rítusok kapcsolódtak ezek megünnepléséhez. Ami általánosa igaz, hogy fontos családi eseménynek számítanak.  

A névnapját nem mindenki ünnepli, nem kísérik ismétlődő elemek, mint például torta és gyertyagyújtás, megesik, hogy el is feledkeznek róla.

Évforduló tekintetében leggyakrabban talán házassági évfordulókat szoktunk ünnepelni, de egyesek megünneplik egy kapcsolat évfordulóját, vagy éppen egy cégnél való elhelyezkedés évfordulóját. A fentieket összeköti, hogy ezeket az idő pontos kiszámításának lehetősége, illetve a naptárak megjelenése tette lehetővé.

De emeljük ki fentiek közül a születésnapot, amely a kezdetekben még szorosan összekapcsolódott a névnapokkal.

Az első születésnapok

Bár a történészek szerint már a nagyjából 6000 évvel ezelőtti időkben is számon tarthatták őseink az idő múlását a holdhónapokat figyelve, ezek a naptárkezdemények még biztosan nem voltak megbízhatóak. A pontos időszámításon alapuló naptárakra még hosszú ideig várni kellett.

Bár a gyerekek szülinapján kihagyhatatlan a Happy Birthday to You című dal, de Magyarországon az elmúlt tíz évben kevés szülinap múlt el az Alma együttes nemcsak vidám, de öniróniában, humorban és bolondozásokban is gazdag dala nélkül. Erre tovább a videóhoz!

Elsőként az egyiptomiak éltek a születésnapok megünneplésének lehetőségével. Az ókori Egyiptomban már i.e. 3000 körül megjelentek ehhez kapcsolódó rítusok. Igaz, ez még nem az általános szülinapozás elterjedését jelentette, hanem a fáraó, mint fáraó megszületésének évfordulós megünneplését. Vagyis a fáraók hatalomba lépésének az évfordulóit kezdték itt megünnepelni, mivel úgy tartották, hogy a fáraó az égiek kiválasztottja, és az uralkodásának kezdete tulajdonképpen az isteni lényének megérkezését is jelentette. Ebben az örömünnepben a személyesség még egyáltalán nem volt jelen, viszont annál erőteljesebben meghatározta az eseményt a nép és a hatalom viszonyának intenzív átélése. (Forrás)

Az ókori görögöknél nem a földi uralkodókat, hanem az olümposzi isteneket köszöntötték fel olyan kiemelt napokon, amelyeket róluk is neveztek el. Ilyen volt például Artemisz, a Hold és a vadászat istennője is, akinek a napját, egyben születésnapját gyertyagyújtással ünnepelték. Ezt bízvást tekinthetjük a ma is szokásos gyertyagyújtás előképének is. Különösen, hogy emellé az istennőnek kör (tehát telihold) alakú mézes süteménnyel is kedveskedtek, amely pedig a későbbi születésnapi tortákat előlegezhette meg. Több forrás szerint a görögök rendszeresen tartottak az isteneiknek születésnapi ünnepségeket: az itt említett Artemiszét például minden hónap hatodik napján köszöntötték. Ezek alkalmából a különféle ajándékok mellé még kereplőket is vittek, hogy annak zajával távol tartsák tőle az esetleges bajkeltő szellemeket.  

Mindez egyúttal azt is megalapozta, hogy a későbbi kalendáriumokban is összekapcsolódjanak bizonyos, kollektívan tisztelt személyek nevei egy-egy adott nappal, ami a névnapok rendszeréhez vezetett. A lassan megformálódó egyistenhitben ezek már természetesen nem a pogány istenek nevét őrizték, hanem az új vallás új szereplőinek, a szenteknek a neveit.

Addig azonban még meg kellett születnie a személyes születésnap fogalmának is. Ez végül a Római Birodalom következett be, az akkorra már általánossá váló írásbeliségnek köszönhetően. A latin anyanyelvű polgárok születési adatait ekkor már könnyedén rögzíteni lehetett, és így ők meg is szervezhették az adott napra a szokásosnál is pompásabb lakomákat. Igaz, mindez csak a férfiakat érintette: a nők születésnapját kb. a 12-dik századig nem ünnepelték meg.

Caligula i.sz. 37-től 41-ig volt a Római Birodalom császára. Két kézzel szórta a pénzt az általa megálmodott, nagyszabású építkezésekre, az alattvalóival szemben viszont híresen gyanakvó volt. Költéseivel a birodalom kincstárát is kimerítette, így a születésnapján, augusztus 31-dikén nem osztogatott ajándékokat az alattvalóinak, hanem csupán egy kis megbocsátást. De ezt talán annak reményében is tette, hogy így esetleg majd a rómaiak is megbocsátanak neki. (Kép forrása)

Az persze a rómaiaknál sem maradhatott el, hogy az uralkodóik születésnapja fontosabb esemény a polgárokéinál, de ez már az uralkodói kegy közvetlen gyakorlásával is összekapcsolódott. A legendák szerint például Caligula császár a születésnapján minden őt felköszöntő alattvalójának megbocsátotta az esetleges vétkeit.     

Mit változtatott mindezeken a kereszténység?

A zsidó egyistenhitből kinőtt kereszténység megjelenése kezdetben ezen a téren is változásokat hozott. Az új vallás első évszázadaiban a születésnapot vagy egyszerűen pogány szokásnak, vagy az ördög azon törekvésének tartották, amellyel az emberi hiúságot, léhaságot és önteltséget akarta felkorbácsolni. Amiért is ekkor még a keresztények elvetették a születésnapi ünneplés szokását, amit viszont később mégis kénytelenek voltak visszaállítani. Már csak azért is, mert számukra is fontos volt Krisztus világra jöttének megünneplése. Ami pedig arra is lehetőséget adott, hogy megbékéljenek a pogányság egyes tovább élő rítusaival, azokat a kereszténységbe átemeljék.

Az összebékítést szolgálta az is, hogy Jézus születését a pogány-kori Nap-ünnepségek egyik kiemelt időpontjára tették. (Ez akkor még január hatodikára esett, és csak a későbbi csillagászati eredmények következtében került át a ma is érvényes december 24-dikére.) Mindezzel megnyílt az út a ma is gyakorolt születésnapi ünneplések előtt, amelyek rögzült formái a 18-dik századi Németországban váltak általánosakká. Ott honosodott meg a születésnapi tortakészítés és a tortákra helyezett gyertyák meggyújtásának gyakorlata. Ahogyan annak szokása is, hogy az ünnepeltnek meg kell próbálnia egyetlen, jó nagyra méretezett fújással eloltania az összes gyertyát, hogy jelezze: van benne annyi „szufla” (mai szóval: vitál-kapacitás), hogy ezt a jövőben még többször megismételje. Eközben az ünnepelt családtagjai, barátai maguk is megerősítették ennek reményét a jókívánságaikkal. Az „Isten éltessen sokáig!” alapvető kívánsága azóta is minden alkalommal elhangzik, a később hozzá társult „Boldog születésnapot!” formulával együtt, amely mellett gyakran felhangzanak az ismert szülinapi dalok is.

Az angol nyelvű Happy Birthday to You! című dalt a világon mindenütt éneklik.  Ezt a dalt a Patty és Mildred J. Hill nevezetű testvérpár szerezte 1912-ben. Patty Hill óvodaigazgató volt, nővére, Mildred pedig zongoraművész és zeneszerző. Kiindulópontjuk a szintén általuk írt, Good Morning to All kezdetű, reggeli köszöntő volt, s ennek dallamára írták a Happy Birthday szövegét. Így vált ez a dalocska mára az egész világon közkinccsé. (Erről itt olvashatsz.)

De hogy a római szokásokból is maradjon valami: az Osztrák-Magyar Monarchiában például ha valakinek a szülinapja egybeesett az uralkodóéval, bizony jól járt. Ezeknek a szerencséseknek 21-dik születésnapjukon a császár egy stafírunggal felérő ajándékcsomagot küldött. (Ferenc József esetében ez a nap augusztus 18. volt.)

Ma jó néhány országban az állam meghatározza, hogy mely életkorok számítanak mérföldkőnek az emberek életében, amelyeket betöltve az állampolgárok pénzt vagy ajándékot kapnak az államtól vagy az önkormányzattól.  

Lévai Júlia