Mi a dolga az aneszteziológusnak?

Ha valakit meg kell műteni, az a szakorvos és az ápolók mellett még egy szakemberrel, az aneszteziológussal is találkozik a klinikán vagy a kórházban. Ő az a szakember, aki az altatáshoz illetve az érzéstelenítéshez ért. A foglalkozás szakmai elnevezése is erre utal: a szó gyökere, a görög eredetű „anesztézia” jelentése „érzés nélküli”.

Mióta létezik az aneszteziológia?

Mivel különféle műtéteket már az ókorban is végeztek, az ezzel járó fájdalom csillapítására való törekvés is nagy múltra tekint vissza. A természet közelében élő emberek hamar kitapasztalták, hogy mely növények főzete bódító hatású, és ha például valakinél fogat kellett húzni, vagy valamilyen okból koponyalékelést kellett végrehajtani, akkor előtte az ezekből készült főzetekkel itatták meg. Ugyanígy a gyümölcsökből erjesztett alkoholokat sem csak a hangulatuk oldására, hanem fertőtlenítésre és a betegek elkábításra is használták.

Ez azonban még nem jelentette azt, hogy a fájdalom csillapítása önálló tudományág vagy szakterület lett volna az orvostudományban, amely egyébként szintén csak lassan, fokozatosan különült el a többi tudománytól. A modern aneszteziológia pedig csupán akkor vált önálló szakággá, amikor az orvosláson belül megjelent a sürgősségi ellátás, vagyis a mentőzés.

Az aneszteziológus egyik legfontosabb munkaeszköze az injekciós tű, ám emellett még más módokon is tudja segíteni a beteget a fájdalmak enyhítésében. (Kép forrása)

A közlekedés fejlődésével a balesetek száma is megnőtt. Nagyjából az 1880-as évektől az orvosok számára állandó feladattá vált az olyan sérültek ellátása, akiknek nagy fájdalmaik voltak, vagy akár az eszméletüket is elveszítették. Az ő kezelésükhöz is szükség volt olyan szakemberekre, akik tudták, hogy milyen sérülésnél milyen fájdalomcsillapítót kell beadni, illetve mit kell tenni például az ájultan fekvő sérültekkel. Mindez felgyorsította az aneszteziológia fejlődését, és hamarosan már erre is szakosodhattak az orvoslást tanulók. Ez azt is jelentette, hogy a gyógyszerészet fejlődésével párhuzamosan az aneszteziológiában is egyre többféle módszert dolgoztak ki, mind az érzéstelenítés, mind az altatás terén.

Mindkét esetben az is fontos szempont, hogy a beavatkozás minél kevesebb mellékhatással járjon, és a beadott gyógyszerek minél gyorsabban ürüljenek ki a szervezetből. Ezt egyébként nemcsak a gyógyszerek minőségével, hanem a módjával és a beadás helyével is lehet befolyásolni. A fájdalomcsillapítás és érzéstelenítés kiterjedhet az egész testre, de korlátozódhat egy-egy adott testrészre (a fogorvosi kezeléseknél például az utóbbira van csak szükség). Bizonyos esetekben a beteg izmait külön is el kell lazítani speciális gyógyszerekkel, és mivel ilyenkor a légzőizmok is elernyednek, gépi lélegeztetéssel kell kiegészíteni az altatást.

Az aneszteziológus tehát arról gondoskodik, hogy a beteg ne szenvedjen a fájdalmaktól a műtét alatt, illetve arról, hogy az állapotának megfelelő altatást illetve érzéstelenítést kapja, és ne terheljék a szervezetét olyasmivel, ami ártana neki. Emellett azért is felelős, hogy a műtét során az altatás mindig a megfelelő szinten maradjon, és ha netán valami megzavarná a folyamatot, azt azonnal korrigálja.

Milyen vizsgálatok nélkülözhetetlenek a műtétekhez?

Műtét előtt a betegnek komoly és fontos vizsgálatokon kell átesnie ahhoz, hogy az aneszteziológus eldönthesse, vajon alkalmas-e az altatásra (az nem veszélyezteti-e például a szívét), és ha alkalmas, akkor milyen altatási, érzéstelenítési mód a legmegfelelőbb számára. Ehhez általában laboratóriumi elemzéseket (vizelet, vérkép), EKG-t, röntgen- és ultrahangos-, esetleg terhelési vizsgálatokat is el kell végezni, amelyek eredményeiből az aneszteziológus teljes képet kap a beteg állapotáról. Ezek alapján dönt arról is, hogy a műtét előtt milyen gyógyszert kell kapnia a betegnek ahhoz, hogy ne kerüljön stresszes állapotba, és hogy az esetleges, addig szedett gyógyszerei közül mit kell most felfüggesztenie. Ezután az altatóorvos a beteg mellett marad egészen az ébredésig, és bármiféle probléma esetén elsőként segít neki.

Ezen a videón egy olyan helyzetet látunk, amelyben valakinek az újraélesztésén dolgozik az aneszteziológus, és a légcsövét igyekszik szabaddá tenni. Ma ehhez az egyik legbiztonságosabb eszköz az ún. laryngeális maszk (LMA), amelyet 1981-ben fejlesztett ki egy brit aneszteziológus, dr. Archie Brain. (Az elnevezésnek a latin, gége jelentésű laryn szó az alapja.) (Videó és részletes leírás)

Érzékenyebb betegeknél előfordulhat, hogy a gyógyszerek mellékhatásaként az ébredés után émelygés, hányinger, esetleg hányás, torokszárazság vagy fejfájás lép fel. Az aneszteziológus ilyenkor is ott van, és igyekszik további gyógyszerekkel vagy egyéb módszerekkel (masszírozás, végtagmozgatás, hideg vizes lemosás, illetve megfelelő teák stb.) enyhíteni a tüneteket. Emellett az is eltérő lehet a módszereknél, hogy a beavatkozás során megmarad-e a beteg tudata vagy sem.

Egy speciális módszer: az epidurális érzéstelenítés

Az egyik legkorszerűbb módszer az ún. epidurális érzéstelenítés, amelyet kórházi szülés esetén, vajúdási fájdalmak csillapítására és császármetszéses szüléskor is alkalmaznak. Nálunk a hetvenes évektől ismert módszer. Részletesen itt olvashatsz róla.

Ennek során az érzéstelenítő hatású injekciót a gerincideget burkoló külső hártya és csigolyák közé adják be, amit az eljárás elnevezése is jelez. (A latin kifejezésben az „epi” jelentése „fölé”, a „durális” pedig az „erős anya” jelentésű „dura mater” kifejezés rövidített formája. A „dura mater”-t az ideghártyára alkalmazzák.)

Az epidurális érzéstelenítésnek a császármetszéses szüléseknél az a jelentősége, hogy az anya ébren van, vagyis jelen van a gyereke megszületésénél, mintha természetes módon szülne. Ennek köszönhetően az újszülött és az anya a szülés után szoros kapcsolatba kerülhet egymással, akár a hüvelyi szüléskor, ami biztonságérzetet ad a babának, és erősíti kettejük között az együvé tartozás érzését.

Lévai Júlia