Miért mérik a rovarcsípést?

Jónéhány rovart elsősorban csípéséről ismerünk. Hogy egy csípés mennyire fájdalmas, nehéz megállapítani. Hiszen egy fajnál sincs két, egyforma csípés, ráadásul ezek mindenkire másképpen hatnak. De jobb híján a rovarcsípések fokozatait az emberi fájdalommal próbálják mérni, hiszen csak az ember tud beszámolni a tapasztalatáról.

De mivel lehet a fájdalmat mérni?

Arra, hogy a csípés során kibocsátott méregnek milyen az összetétele, a töménysége, az erőssége vagy a felszívódóképessége, a tudománynak megvannak a mérőeszközei, ám ez a dolognak csak az egyik oldala. Az egyszeri ember számára ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy melyik rovar mekkora fájdalmat okozhat a csípésével.

Ezen kezdett el gondolkodni egy amerikai entomológus (rovarokkal foglalkozó szakértő), Justin Orvel Schmidt is, aki évtizedeken keresztül többféle szempontból is tanulmányozta a rovarok életmódját, viselkedését, alkalmazkodóképességét és a kémiai kommunikációját, vagyis hogy milyen kémiai anyagokat használnak fel például a csípéseik során. A munka során felmerült benne a kérdés: vajon melyik rovarnak milyen erősségű a csípése, illetve melyiké a legerősebb csípés?

Tapasztalatait a nyolcvanas években több cikkben, majd A vad csípése című könyvben is közzétette, megemlítve, hogy munka közben természetesen maga is rengeteg csípést kapott. Így azután nem kis áldozat árán, de végül fel tudta állítani azt a skálát, amely a rovarcsípések erősségét foglalja rendszerbe, vagyis amely egy fájdalomskála. Ez a róla elnevezett Schmidt-skála, amelynek öt fokozata van a nullától a négyesig.

A nulla azt jelenti, hogy egyáltalán nem is érezzük a csípést, mert az át sem hatol a bőrünkön. A kettes vagy hármas fokozatú csípések kisebb-nagyobb duzzanatokat, viszketéseket, allergiákat, esetleg napokig is eltartó fájdalmakat okozhatnak, de végül az ismert gyógyszerekkel vagy házi praktikákkal meggyógyíthatók. (Közismert, hogy például az általában 1-es fokozatú darázscsípést egy félbevágott vöröshagyma akár egy fél óra alatt is meggyógyíthatja.) A négyes fokozatú csípés már kiemelkedően nagy fájdalmakkal jár, ráadásul nagyon súlyos veszélyt is jelenthet az emberre nézve. Az ide sorolható rovarcsípések izomgörcsöket, hányást, magas lázat és idegrendszeri károsodásokat is okozhatnak. Munkásságáért Schmidt 2015-ben fiziológiai és entomológiai IgNobel-díjat kapott.

Ki a bajnok?

Mint kiderült, a fájdalomokozás bajnoka az ún. 24 órás hangya, amelyet pisztolygolyó hangyaként is szoktak emlegetni, mivel a csípése olyan fájdalmas, mintha az embert pisztolylövés érte volna. A faj Közép- és Dél-Amerika vidékein él és a legnagyobb hangyafajok közé tartozik. A dolgozók teste a 2–3 centit is elérheti, és a királynő nem sokkal emelkedik ki a többiek közül. A természet furcsasága, hogy ez a rovar egyáltalán nem tartozik az agresszív fajok közé: kizárólag olyankor csíp, ha veszélyt észlel. Ekkor azonban egy különlegesen erős peptidet, a poneratoxin nevű mérget fecskendezi be a támadójába, vagy akit akként azonosít. A méreganyag izomgörcsöt, és erős, 24 órán át tartó fájdalmat okoz.

A legfájdalmasabb csípést az ún. 24 órás hangya okozza, amelyet emiatt pisztolygolyó hangya néven is szoktak emlegetni. (Forrás: AFP/Eric Feferberg)

A legtöbb rovar csípése meg sem közelíti a pisztolygolyó hangyáét:

Európában az egyik legveszélyesebbnek tartott csípés a lódarázsé, amely ugyan a skálán csak 2-es fokozatot kapott, de esetenként nagyobb bajokat is okozhat. A lódarázs mérge 5 százalék acetil-kolint tartalmaz, amely az emberben neurotranszmitterként, vagyis ingerületátvivő anyagként van jelen. Csakhogy nem mindegy, hogy ez az anyag magától aktivizálódik, egy belső folyamat szerves részeként, vagy kívülről, váratlanul kerül az ember vérkeringésébe. Ilyenkor a darázscsípés nyomán szívprobléma, nehézlégzés vagy légzésbénulás léphet fel, ami orvosi beavatkozást is igényel.  

Egy szintén Amerikában honos hangyafaj, a tűzhangya általában a félelmet keltő neve ellenére sem okoz nagyobb kellemetlenséget a csípésével, amelyet a fájdalomskála 2-es szintje alatt helyeztek el. Ugyanakkor vannak emberek, akik kifejezetten a tűzhangyák méreganyagára allergiásak, így az Egyesült Államokban több mint 80 olyan halálesetet tartanak nyilván, amelyet ők okoztak.

Schmidt ebben a táblázatban foglalta össze a rendszerét:

Végül is mi a mérce ezen a skálán?

Mint a táblázatból is kiderül, a csípések erősségét leginkább képekkel és hasonlatokkal tudjuk meghatározni, miközben természetesen az általuk okozott fizikai állapot is beletartozik a leírásukba. Ennyiben ez a skála mindenképp eltér a megszokott mérőrendszerektől, amelyek ennél pontosabb fizikai fogalmakkal adják meg egy adott jelenség erősségét, magasságát vagy sebességét.

A zenei skála például a magasságuk (vagyis a mérhető rezgésszámuk) alapján állítja emelkedő sorrendbe a hétfokú hangrendszer alaphangjait: C-dúrban ez C, D, E, F, G, A, H; G-ben G, A, H, C, D, FISZ, G, és így tovább. A decibel skála a hangok erősségét veszi alapul a sorrendiséghez. A földrengéseket mérő Richter-skálát, a szélerősséghez használt Beaufort-skálát vagy a hőmérséklet mérésénél alkalmazott Celsius-, Kelvin-, Fahrenheit-, Rankine- vagy Réaumur-skálát szintén objektív, mérhető fizikai jelzések alapján állították fel. A fájdalom-skála azonban nem lehet tökéletesen objektív, ezért nehéz eldönteni, hogy valódi, tudományosan is értékelhető skálának tekinthetjük-e, vagy csupán játéknak. Mindenesetre egy haszna biztosan van: aki tanulmányozta, az annyit megtanult belőle, hogy melyik rovart érdemes mindenképp elkerülnie.

Megesik azonban az is, hogy egyesek nemhogy elkerülik, de szándékosan ki is teszik magukat a legerősebb fájdalmat okozó rovarok csípésének. Ilyenek lehetnek például a beavatási szertartások, amelyek során rovarcsípéses próbát alkalmaznak. A brazil Sateré-Mawé törzs egyik szertartásához éppen a fent említett rekordert, a 24 órás hangyát használja. Amikor a fiúkat harcosokká avatják, hangyákkal teli kesztyűt húznak a kezükre, majd azon mérik a kitartásukat és a bátorságukat, hogy képesek-e tíz percen keresztül táncolva és énekelve eltűrni a csípések okozta pokoli kínokat. És bár az igaz, hogy az akaraterőnek valóban van némi szerepe abban, hogy valaki mennyire adja meg magát a fájdalomnak, de ha véletlenül érzékenyebb a hangya által kibocsátott méreganyagra, akkor már mit sem ér az akaraterő. Ilyenkor ez a kaland akár az életébe is kerülhet. Persze vannak olyanok, akik szeretik az ilyen kockázatokat – ilyen például

 az egyik egy ausztrál tévésorozat showmanje, Hamish Blake is. Az ő kalandjairól két, hazai újság is beszámolt: itt és itt olvasható. A kórházat végül ő sem kerülhette el, ahol intravénás fájdalomcsillapítót és antihisztamin kezelést kapott. Talán jobb lett volna, ha komolyabban veszi a Schmidt-skálát?

Lévai Júlia

Érdekelnek a rovarok? Ezt a könyvet ajánljuk:
Mi MICSODA Rovarok – Hatlábú túlélőművészek