Mióta ismerik a papagájokat Európában?

Sokan tartanak otthon papagájt. Ezekről a színes tollú, olykor beszélni képes madarakról a 16-dik századtól születtek leírások. Ezek szerint akkoriban az uralkodók és főurak előszeretettel ajándékoztak egymásnak különleges állatokat, köztük papagájt is. A papagájok trópusi madarak, és amíg a kereskedelmi utak nem értek el a papagájok természetes élőhelyeiig. addig nem ismerhették őket a világnak ezen a részén. De vajon mikor jelentek meg a kontinensünkön?

Miért jelentett izgalmas újdonságot egy régi szakkönyv néhány képe?

Európában legkorábban a 16-dik században találkozhattak papagájjal az emberek. Mivel a papagájok nem költözőmadarak, önerőből nem juthattak el idáig, a kereskedelmi úthálózat pedig még nem terjedt ki az élőhelyükig.

Olaszországban a 15-dik század végétől számolnak a papagájok jelenlétével, ugyanis a firenzei Andrea Mantegna 1496-os festménye az első ismert kép, amelyen papagáj – egy gyönyörű kakadu – látható.

Csakhogy nemrégiben néhány tudós a Vatikán könyvtárában kutatást végzett. Éppen egy olyan könyvet tanulmányoztak, amely egykor II. Frigyes német-római császár (1194-1250) tulajdonában volt, és 1241- 48 között keletkezett. A könyv címe A madarakkal való vadászat művészete, és számos illusztrációt tartalmaz. Ezek közt néhányon szemmel láthatóan kakaduk vannak. Minderről a BBC News nyomán a Népszava is hírt adott egy cikkben. A tudósok szerint az ábrázolt madár vagy egy nőstény triton kakadu, vagy sárgabóbitás kakadu, esetleg az aranyos arcú kakadu három alfajának egyike lehetett. Mindez azt jelenti, hogy már az 1200-as években is voltak itt Ausztrália északi térségéből, Pápua Új-Guineából vagy Indonéziából származó madarak, legalábbis a császári udvarban. Ami pedig csak úgy lehetséges, ha korábbi ismereteinkkel ellentétben már ekkor létezett kiterjedt kereskedelem Európa és Ausztrália északi térsége között. A cserfes papagájok tehát még Európa történelmébe is képesek voltak beleszólni!

De valóban tudnak-e beszélni a papagájok, és ha igen, hogyan?

A papagájfélék a madarak osztályán belül a papagájalakúak rendjének egyik családját alkotják. Részletes leírásukat itt találod.

A papagájok kiválóan érzékelik az emberek hangulatát, és ha közvetve is, de ezzel a képességükkel olykor akár még a bűnüldözésben is hasznossá válhatnak. (Fotó)

Több kutatás is bizonyítja, hogy bizonyos fokú problémamegoldó képességgel is rendelkeznek. 2008-ban például egy tokiói arapapagáj azzal kápráztatta el a környezetét, hogy fél perc alatt szétszedett egy ördöglakatot. Az ember által legkedveltebb tulajdonságuk azonban mindenképp a beszédkészségük. Ez nem minden fajukra igaz, de a legtöbbjük kiválóan tudja utánozni az emberi hangot. Erre annak ellenére képesek, hogy az emberétől merőben eltérő hangképző rendszerrel rendelkeznek.

A hangokat nem hangszalagokkal, hanem az alsó gégefőjükkel képzik, amelynek a szerkezete eltérhet a különböző fajoknál. Emellett az általuk képzett hangok minősége attól is függ, hogy milyen hosszú a légcsövük, milyenek a nyakizmaik, és mindebbe a csőr szerkezete és belejátszik. Néhány papagájnak izmos nyelve is van, ami szintén hozzájárul a szóképzés lehetőségéhez. Mindezek révén a papagájok rendkívül sokféle hangot képesek utánozni. Emellett az idegrendszerük és az agyuk felépítése azt is lehetővé teszi a számukra, hogy megjegyezzék a szavakat, sőt, hogy szókapcsolatokat és mondatokat is megjegyezzenek, és vissza is mondjanak.

Az is jellemző rájuk, hogy a körülöttük előálló, emberi helyzetek differenciáltan hatnak rájuk. Érzékelik, ha az emberek izgalmat vagy félelmet élnek át, de ugyanígy a humort vagy az érzelmes hangulatot is átveszik, átélik. Ugyanakkor arra nem képesek, hogy önállóan megfogalmazzák gondolataikat, vagy folytassák mások gondolatatát, tehát hogy felismerjenek logikai kapcsolódásokat vagy olyan összefüggéseket, amelyek túlmutatnak a szavak szorosabb kapcsolódásain.

A papagájok számára a szavak vagy mondatok elsősorban az érzelmi benyomásokkal, érzéki hatásokkal kapcsolódnak össze, és amikor megszólalnak, ezektől nem tudnak elvonatkoztatni, nem tudnak ezeken a hatásokon túllépni. A beszédük mögött tehát nincs ott az emberre jellemző elvont gondolkodás. Ugyanakkor mégis volt már rá példa, hogy egy papagáj éppen ennek az érzéki kapcsolódásnak köszönhetően a szó szoros értelmében meg tudott oldani egy nagyon is elvont feladatot: egy bűnügy felderítését.

Mi mindenre képes egy papagáj, ha megszólal?

A papagájról, aki végül egy gyilkosság szemtanújaként vonult be a bűnügyek történetébe, a brit Daily Mail c. lap adott hírt 2014-ben. (Magyarul többek közt a Blikk ismertette az eseményt.). A történet szerint egy Nagy-Britanniában élő indiai újságíró, Vijay Sharma feleségének unokaöccse egy napon a távollétükben betört a házukba egy barátjával, ám a feleség rajtakapta őket, ezért lelőtték, hogy ne maradjon tanú. Mivel a kutya is nagyon ugatott, attól tartva, hogy esetleg később felismerheti, ezért őt is megölték, majd távoztak a fellelhető ékszerekkel és az otthon tartott pénzzel.

A Vatikánban őrzött könyv rajza és a valóságos papagáj képe egymás mellett. Ez a rajz bizonyította be, hogy a 13-dik században jóval messzebbről eljutottak a kereskedők Európába, mint ahogyan addig gondolták. (Kép: Biblioteca Apostolica Vaticana/Sanae Matsishita)

A családnak volt egy papagája is, Hercule, aki a rablótámadás alatt meghúzódott a ketrecében, így a rablókban föl sem merült, hogy árthatna nekik. A gyilkosság után az unokaöcs – már csak az ártatlansága kifejezése céljából is – meglátogatta a gyászoló özvegyet, hogy a részvétét fejezze ki neki. Annak azonban feltűnt, hogy az addig szintén apátiában lévő Hercule hirtelen roppant izgatott lett. Mindvégig, amíg az unokaöcs ott volt, a madár folyamatosan rikoltozott és a szárnyaival csapkodva rohangált föl s alá a ketrecében. Csak akkor nyugodott meg, amikor vége lett a látogatásnak.

Vijay ezután többször is tapasztalta, hogy ahányszor kiejti az unokaöcs nevét, a madáron ugyanaz az izgatottság vesz erőt. Ekkor többször is tesztelte a madarat, hogy vajon valóban a névre reagál-e, és azt tapasztalta, hogy Hercule csak akkor lesz ideges, ha ezt a nevet hallja. Ezért bement a rendőrségre és elmondta a tapasztalatait. Ennek köszönhetően az unokaöcs felkerült a gyanúsítottak listájára, majd miután behívták és kihallgatták, lassan ki is derült, hogy valóban ő volt a tettes. Hercule nevét pedig ettől kezdve a bűnüldözés kiemelkedő szereplőjeként emlegették.

Természetesen voltak olyan helyzetek is, amikor a papagájok épp hogy a gazdájukat leplezték le, de ezek az esetek többségében nem mentek vérre, legfeljebb kissé nehéz perceket okoztak a jelenlévőknek. Ilyen eset volt az is, amikor az USA hetedik elnöke, Andrew Jacksontemetésére gyűltek össze a gyászolók. Az elnök nagy állatbarát volt, és a lovak-kutyák mellett egy papagájt is tartott otthon, ami egyébként a legkevésbé sem volt szokatlan az elnöki rezidencián. A Pollnak elnevezett, szép szürke jákó papagáj eredetileg Jackson feleségéé volt, ám ő hamar meghalt, és a madarat a továbbiakban maga az elnök gondozta. Mindenki úgy gondolta, hogy Jacksonból a legjobb tulajdonságait váltotta ki a madár: gyengéd, kedves és türelmes volt vele, mi több, rengeteg időt töltött a tanítgatásával. Mindez sokat lendített az amúgy nem túlságosan kedvelt elnök népszerűségén.

Poll természetesen a temetésen is ott volt, és jó ideig csendben hallgatta a szertartást. Ám amikor a személyes megemlékezések, beszédek következtek, Poll átvette azok erőteljesebb érzületét, és maga is izgatottabbá vált. Mi egyebet is tehetett volna, mint hogy bekapcsolódva a hangulatba, megosztotta, ami benne feszült, és hangosan, rikoltozva elkezdte mindazt felmondani, amit az elnöktől tanult.

Így tudták meg a temetés résztvevői, hogy Jackson elnök sok éven át nem egyébre, mint a lehető legzaftosabb káromkodásokra tanította oly nagy türelemmel a papagáját. Végül sikerült őt eltávolítani a koporsó mellől, de addig az ott lévőknek bizony sok kínt kellett kiállniuk, míg visszafojtották a nevetésüket.

Lévai Júlia