Nazca-vonalak léghajóról, repülőről és műholdról

2024 szeptemberében a Live Science című tudományos hírportál különleges tudományos eseményről adott hírt a perui Nazca-vonalakkal kapcsolatban. Ezek, mint egyedülálló, kétezer éve keletkezett és talajba vésett rajzok, a világörökség részét képezik.

Ám mivel ezeket teljes egészében még nem sikerült feltárni, a kutatásuk folyamatos munkát ad a tudósoknak. Akik ezúttal a mesterséges intelligencia, rövidítve MI (angolul AL, ami az artificial intelligence rövidítése) sajátos lehetőségeit használták fel a kutatásaikhoz. Ennek köszönhetően az addig ismert geoglifák mellé ezúttal további háromszáz, addig nem látott rajzolatot regisztrálhattak.

Miért éppen az MI-t alkalmazták?

Az MI a műholdak segítségével a megszokottnál húszszor gyorsabban tudja kiszűrni és elkülöníteni az olyan rajzolatokat, amelyeket felfedezését például a talajra rakódott homok- vagy kavicsréteg nehezíti meg. Márpedig itt épp ez a helyzet: a Nazca-sivatagban az i. e. 200 és i. sz. 500 között ott élő emberek úgy hozták létre ezt a gigantikus grafikát, hogy eltávolították a sivatagi kavicsok felső, vörösre színeződött rétegeit, és az alatta lévő, halványsárga kőzetbe rajzoltak különféle vonalakat és ábrákat.

A világ legkisebb és legnagyobb madarai közül a kolibrit és a kondorkeselyűt is megörökítették a talajrajzolás egykori mesterei. Mindkettő attól függetlenül különösen légies, hogy a föld örök időkre magához kötötte őket. (Fotó: Paul Williams, Wikipedia

Az azóta ezekre rárakódott rétegek leszedéséhez azonban kézzel vagy lapáttal kockázatos nekilátni, mert ezzel esetleg megsérülhetnek a régi rajzolatok.. Az MI viszont – és ez talán a gyorsaságánál is fontosabb tulajdonsága – az ábrákról eddig ismert adatok alapján képes olyan listát összeállítani, amely szinte centiméteres pontossággal meg tudja adni a további, még rejtve maradt vonalak feltételezhető helyét.

A kutatók tehát ezen lista alapján indultak el 2022 szeptembere és 2023 februárja között a megjelölt helyszínekre, ahol azután összesen 303 geoglifát azonosítottak.

(A geoglifa a „hieroglifa” mintájára képzett szó, amelynek végződése ugyanúgy azt jelenti, hogy „véset”, ahogyan a hieroglifában is. Csak ebben a kifejezsében az előtagnak nem „szent”, hanem „föld” a jelentése.) Az MI-nek köszönhetően tehát a Nazca-vonalak eddig ismert készlete több mint háromszáz további elemmel gazdagodott, ami gyakorlatilag a megduplázódásukkal azonos. (Forrás: 24.hu, ujszo.com)

Mitől különlegesek a Nazca-vonalak?  

A gigantikus rajzok Peru egy kevésbé látogatott vidékén, a Pampas de Jumana nevű fennsíkon láthatók, 750 négyzetkilométeren. Növényeket és állatokat ábrázoló, tehát figurális rajzokat és nyílegyenes vonalakat egyaránt látunk a vésetek között. Ezek legfeltűnőbb vonása, hogy a témájuktól függetlenül egyetlen, összefüggő vonalból állnak, amelyek sehol nem keresztezik egymást. Ez utóbbi jellemzőjük arra is lehetőséget kínálhatott, hogy az emberek a vonalakat zarándokutak térképeinek is tekintsék, és bizonyos alkalmakkor valóban végig is járják.

A Nazca-kultúra mesteri rajzolói bölcsen egy ferde hegyoldal falába vésték be az általuk elképzelt űrhajós képét, hogy amikor majd egyszer megérkezik, rögtön meglássa: ez az a hely, ahol már várják. És az őt kedves arcúként láttató rajz alapján kifejezetten barátsággal. Amiből arra is következtethetünk, hogy az akkori emberek korántsem valamiféle véres, ellenséges támadásokkal terhelt találkozásnak képzelték az ilyen látogatásokat, hanem kifejezetten testvériesnek.

A vonalak feltárásakor látszott, hogy készítőik kövekkel jelölték meg ezek végeit, és több helyen tűzrakás nyomait is megtalálták. Mindezek azonban nem elegendők ahhoz, hogy a kutatók egyértelműen meg tudják mondani: pontosan milyen céllal is készültek ezek a rajzok, illetve, hogy mit jelentettek, az akkoriak számára. Többek szerint csillagászati vonatkozásokat is kereshetünk bennük, pláne, hogy a jelek szerint a vonalakkal azoknak az általuk elképzelt földönkívülieknek is üzentek, akik szerintük az ábrákon megjelölt csillagképekben laktak.

A magyar Zelkó Zoltán szerint pedig praktikus szerepük is lehetett a rajzoknak: a vonalhálózat segítségével gyakorolhattak azok, akik később majd a birodalom ún. „távközlésében” dolgoztak. A történész számára ezt a Titicaca-tó környéki romvárosokban talált, keskeny „irányzónyílással” ellátott kőfülkék létezése is igazolja.

Amiben azonban mindannyian egyetértenek, hogy alapvetően a rituális célok is belejátszottak ezek létrehozásába. (A különféle feltevéseket a Wikipedia szócikke is ismerteti.)

Ugyancsak különleges ezekben a vésetekben, hogy nehéz elképzelni, készítőik hogyan tudtak tervrajzot követni a munka során. Hiszen mindegyik véset olyan hatalmas, ráadásul gyakran hullámos felületű területen halad keresztül, hogy az egészére csak a magasból, a levegőből lehet rálátni. Lent, a talajon meglehetősen nagy kihívás lehetett úgy alkotni, hogy közben ne tévedjenek el a kompozícióban. Nem véletlen, hogy a képegyüttest repülőgépről látták meg, és fedezték fel a világ számára 1920-ban, és a továbbiakban is repülők és műholdak segítségével folytatták a kutatásukat. A geoglifák többségét az utóbbi húsz évben találták meg, elsősorban a műholdas felvételeknek köszönhetően.

Mégis nézhették a készítői, akár felülről is?

A lehetséges megoldást egy rendkívül izgalmas felfedezés hozta el. Korabeli sírokból ugyanis olyan ruhaanyag került elő, amelynek szövése finomabb a mai ejtőernyők alapanyagáénál, ugyanakkor erősebb, mint amiből ma a hőlégballonokat készítik. Ez pedig megerősítette azt a feltevést, hogy a Nazca-kultúrában élők akár hőlégballonokat vagy a sárkányrepülőkhöz hasonló eszközöket is készíthettek, és azokról irányíthatták-ellenőrizhették a grafikai munkát. Ráadásul, ahogy a Wikipedia cikkben is írják: sok vonal végén megfeketedett sziklákat és azokat körülzáró széles, kör alakú égetőgödröket találtak, amelyekről feltételezhető, hogy hőlégballonok felszállóhelyei voltak.

Mindezek igazolására egyébként két, amerikai kutató, Julian Nott és Jim Woodman egy szimulációt is végrehajtott: építettek egy hőlégballont (ezt Condor I-nek nevezték el), amelyhez csak olyan anyagokat használtak fel, amelyek a rajzok keletkezésekor is az ott élők rendelkezésére álltak. A szerkezet egy szögletes ballonból és egy sajkaszerű kosárból állt. Ezzel 350 méter magasságba tudtak felemelkedni, és 4,8 kilométert repültek vele, mielőtt leszálltak.

Mindezt összegezve tehát elmondhatjuk: a Nazca-vonalak nem egyszerűen önmagukban is érdekes rajzolatok, egy sivatag kavicsrétegében, hanem egyúttal az örök emberi leleményesség és alkotókészség izgalmas bizonyítékai is.

Lévai Júlia