Páncélok a természetben és máshol

A páncél szóról sokaknak a lovagok vaslemezből készült védőöltözete vagy a tankok borítása jut eszébe. Mások talán inkább a teknősök vagy a krokodilok kemény kültakarójára gondolnak, de olyan is akadhat, akinek a folyók, tavak vagy tengerrészek téli jégrétege jelenik meg a szeme előtt. Azoknak, akik a pénzüket féltik, a széfek, illetve a banki trezorok, páncéltermek is az eszükbe juthatnak.

Hányféle páncél van az állatvilágban?

A természetben a teknősök, a krokodilok és a bogarak viselnek valamilyen páncélt. Érdekes módon azonban ez nem minden esetben azért alakult ki, hogy védelmet biztosítson a gazdája számára. Nemrég a Zürichi Egyetem kutatói arra jutottak, hogy bár az igaz, hogy ha a teknősök veszélyben érzik magukat, a páncéljuk fedezékébe húzódnak vissza, de ettől még a testüknek ez a része nem védelmi célból fejlődött kemény páncéllá.

Torsten Scheyer és kutatócsapata a Current Biology című szaklapban tették közzé a kutatásuk eredményeit. (Magyarul itt olvashatsz róla.). Ennek lényege, hogy a teknősök páncéljának eredetileg az ásás megkönnyítése céljából fejlődött ki. Ezt számukra a legrégebbi ősteknős, az Eunotosaurus africanus megkövesedett maradványainak tanulmányozása tette egyértelművé. Az ősteknős 260 millió éve élt a dél-afrikai Karoo-medencében. A faj több példányának maradványait is tanulmányozták, és a vizsgálataik azt bizonyították, hogy ez a teknős még csak részleges páncéllal rendelkezett.

Magyarországon a leggyakrabban görög teknőst tartanak otthon az állatkedvelők. Ennek a fajnak magasan ívelt, ovális alakú a páncélja, amelynek okkersárga az alapszíne.  Mintáját eltérő nagyságú, sötét foltok adják. Némelyik egyedről hiányozhat a mintázat. Végtagjai erőteljesek, és hosszú, ásásra alkalmas karmokban végződnek. (Fotó forrása)

Rendelkezésükre állt például egy fosszília (ezt egyébként egy johannesburgi nyolcéves kisfiú találta az apja farmján), amelynek az volt a legfeltűnőbb vonása, hogy a mellső lábak utolsó ujjperce jelentősen kiszélesedett, és ásóalakúvá vált. Ez arra utalt, hogy az állat ezzel ásott, amikor rejtekhelyre volt szüksége, vagy a tojásait akarta biztonságos üregbe lerakni. Emellett a bordái is kiszélesedtek, miáltal a mellkas merevvé vált, és így támasztékként szolgált az ásást végző mellső lábak számára.

Az idők során ebből az előpáncélból alakult ki a teljes páncél, amely kb. 68 dermális (vagyis bőrhöz tartozó) csontból áll. Ezekből 59 hozza létre a páncél háti részét, vagyis a carapaxot, 9 pedig a hasi oldalát, a plasztront. Ez a különleges csontos borítás több, további anatómiai és fiziológiai elváltozáshoz is vezetett, amelyek egyik legismertebb jele, hogy a teknősök lapockája a mellkasukon belül helyezkedik el, mert ahhoz, hogy a bordák részt vehessenek a páncél megtartásában, merevítésében, az állatok vállövének radikálisan meg kellett változtatnia a helyét. (Részletesen erről itt olvashatsz.). A teknősök hasi oldalán levő plasztron szintén dermális csontokból alakul ki, az eredetét azonban egyelőre nem sikerült pontosan tisztázni. Sokan azt feltételezik, hogy itt a szegycsont szerepelt csontosodási gócként.

A krokodiloknál viszont valóban a védelmet szolgálja a testükön lévő rendkívül erős, páncélszerű réteg, amelyről a nevüket is kapták: „páncélos hüllők”. Ennél a fajnál a szarupikkelyek forrtak össze egységes szarulemezekké és szarupajzsokká, amelyeket alulról csontos pajzsok is erősítenek. Náluk a hátoldal pikkelyei sokkal erősebbek és sötétebbek is, mint a hasi oldal pikkelyei, amelyeknek a színe is inkább sárgás. A farokrész szélén pedig egy felfelé álló szaruperem is található az esetleges támadók elriasztására. A fajmeghatározásnál különösen nagy a jelentősége a tarkón lévő szarupajzsok alakjának és elhelyezkedésének. (Erről itt olvashatsz.).

A rovaroknál ugyancsak a védelmet biztosítja a kitin, amely a legtöbb fajnál kitinlemezekből felépülő páncélt alkot. A lemezeket vékony hártya köti össze. A legtöbb rovarnak két pár szárnya van, de léteznek köztük olyanok is, amelyeknek csak egy pár szárnyuk van, sőt olyanok is, amelyeknek egy sincs. (Ez utóbbiak közé tartoznak az ugró ősrovarok, utóbbiakhoz például a tetvek, bolhák és egyéb élősködők.) A kétszárnyúak elülső szárnypárja jelentősen módosult: itt láthatjuk azt a kemény, páncélszerű szárnyfedelet, amely nyugalmi helyzetben a repülésre szolgáló hátsó szárnyakat, sőt az egész potrohot is beborítja.

Mióta tud páncélt hordani az ember?

A legrégebbi időkből ismert páncélöltözetet Mezopotámiában készítették i. e. 2000 körül. Ez több száz apró bronzlemezből állt, amelyeket bőrszíjakkal és kapcsokkal fogtak össze. Megszületése mögött tehát a bronz ismerete is ott állt. (A bronz a réz különféle ötvözeteinek általános elnevezése. Legelterjedtebb változata az ónbronz, amelynél az ötvözőanyag az ón. Emellett azonban még több egyéb fémet is hozzáadnak a rézhez, így például arzént vagy alumíniumot is. Az ötvözet előnye, hogy jóval keményebb és tartósabb anyagot jelent, mint amilyenek önmagukban a felhasznált fémek. Emellett fontos tulajdonsága még, hogy alacsonyabb hőfokon formálható, és jobban ellenáll a korróziónak, mint pl. a vas.) Valószínűleg sikerrel használták ezt a harci öltözéket, mert hamarosan a keleti birodalmakban is megjelentek a hasonló páncélok. A középkori japán szamurájok is ezeket viselték. A különbség annyi volt, hogy ők már különösen ijesztő sisakokkal és maszkokkal is kiegészítették a vértet.

A képen három lovagi páncél látható. Miközben képes volt megvédeni a harcost a támadástól, a nyári melegben viszont a lovagok néha hőgutát kaptak benne. (Kép forrása)

Az i.e. 6-dik században azután a görögök is felhasználtak páncélokat a harci öltözékekhez, ám ezek nem voltak teljes vértek. A görög harcosok számára elsősorban mellvértet és lábszárvédőt készítettek bronzból. A mellvértet a vállrészeknél és oldalt pántokkal rögzítették. A lábszárvédők térden felül is óvták a harcosok lábát, és kapcsokkal lehetett fölerősíteni őket.

Kb. i.e. 100-tól a római hadseregeknél is megjelentek a páncélok, amelyek azonban már vasból készültek. De hogy ne jelentsenek túl nagy súlyt, a vértek nem egybefüggő páncélok voltak, hanem bőrszíjakra erősített vaspántokból álltak. Amit viszont egyben öntöttek ki, az a jelentős méretű védőpajzs volt, amelynek mindegyik cohorsnál (csapatnál) más és más volt a színe. A rómaiaknál a sisakok is vasból készültek, és a fület is védték.

Újabb technikai változatot jelentett a normannok páncélinge, amely vasgyűrűkből készült, és nagyjából 1050 körül jelent meg a hadseregeknél. Ennek nagy előnye volt, hogy sokkal rugalmasabban simult a testhez, és ezért könnyebben tudtak mozogni is benne.

Igazi áttörést jelentett a 14-dik századtól népszerűvé vált, vaslemezből, illetve acélból készült vért, amely az egész testet beborította, és emiatt igen nagy megterhelést is jelentett a viselése. Ugyanakkor ezeket szinte képtelenség volt egy csatában átvágni vagy átszúrni, így valóban nagy erővel védték a viselőjüket. (Forrás: Struan Reid Találmányok és felfedezések, Műszaki Könyvkiadó – Novotrade Rt., 1988.) 

A lemezvértek elterjedése azzal is járt, hogy nemcsak a csatákban, hanem a lovagi tornákon is megjelentek a páncélöltözékek. A könyöknél, csuklónál és a térdnél külön megformált, csuklós szerkezetű elemek tették lehetővé a viszonylag akadálytalan mozgást. A védelmet fokozta, hogy ekkor az arcot is teljes egészében befedte a sisakrostély. A kemény, külső páncél alatt ún. puha vértet viseltek, amelyek sodronyszövettel nem borított bélésruhák, bőrvértek vagy egyéb, a lövedékekkel szemben ellenálló mellényfélék voltak.

A 16-dik századtól olyan bőrvértezeteket is készítettek, amelyek szinte kivétel nélkül jól megfogták a kardvágást. Ilyet használtak például az arab, a mongol és a magyar harcosok is.

A lágy lemezvértek egyik legnépszerűbb formája a brigandin volt, amely ugyan nehéz szövetből, vászonból vagy bőrből készült, de ezt belül kis hosszúkás acéllemezekkel bélelték ki. Ezeket apró szegecsekkel erősítették az anyaghoz, amelyet egy második szövetréteggel is megerősítettek. (Erről itt olvashatsz.). Érdekessége, hogy például Sárkányölő Szent Györgyöt több képen is ezzel a mellvérttel ábrázolták.

Mindezek a harci vagy lovagi tevékenységekhez tartozó páncélok voltak, amelyekkel természetesen szemben állnak a páncélszekrények, más néven széfek, amelyek alapvetően akkor is békésebb célokat szolgálnak, ha olykor feltörik őket.

Szokványos és izgalmas széfek, páncélszekrények

A széf olyan tárolóeszköz, amelyet magas fokú védelemmel látnak el, hogy különféle értékeket (pénzt, ékszereket, fontos dokumentumokat stb.) őrizzenek meg benne, megvédve például a rablóktól vagy különféle káreseményektől, például tűztől. Alapvetően fémből (jellemzően acélból), ritkábban különösen erős műanyagból gyártják, és kulccsal vagy kóddal nyitható. Legérdekesebb változatai a rejtett széfek, amelyeket gyakran festményekkel vagy akár kisplasztikákkal, gyertyatartókkal álcáztak. A magyarországi legismertebb széf pedig az volt, amelyet titokban építettek meg a Gellért-hegy alatt közvetlenül a háború előtt, hogy ott őrizzék meg az ország pénzét és az aranyfedezetét. A titkos széfbe és a közelében lévő búvóhelyekre az Úri u. 72-es számú házból lehetett lemenni. Ma turistalátványosságként ismert, pillants bele te is!

Lévai Júlia