Parfümök és kölnik

Az illatoknak mindig nagy szerepük volt az emberek életében, amit azután a 18-dik század egyre nyitottabbá váló világa még tovább erősített. Ekkor jelentek meg Európában a kiemelt szerepű és önálló áruként készített-árusított illatszerek, a parfümök és kölnivizek.

Hol kezdtek bele a parfümkészítésbe?

Az elnevezés a parfumer = illatozik, illatosít igéből ered, amelynek a latin fumare = füstölög, gőzölög, illatozik az előzménye. És bár a latinban mindkettőnek van külön elnevezése (a vaporat jelzi a gőzölgést), ebben a szóban nem különbözették meg a két jelenséget, vagyis a füstölgést és a gőzölgést. Aminek illata, szaga volt, arra egyként használták ezt a szót. Ráadásul a legelső, közismert, erősen illatozó anyagot, a tömjént az égő áldozatok bemutatásánál is használták, ezért itt is összekapcsolódhatott az erős szag és a füst jelensége. Nem csoda, hogy egy idő után mindent, aminek erős illata volt, a parfüm szóval kezdtek emlegetni, s így az illatszereket is így nevezték. Illatszereket – különösen cédrus, citrom, ánizs, gyömbér, ricinus vagy rózsa kivonatával készített olajokat – pedig már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is készítettek. 

A kiemelkedő tudós, al-Kindi emlékét ma postabélyeg is őrzi, Szíriában. Ő, aki nagy kísérletező is volt, az illatok tanulmányozása mellett filozófiával, matematikával, csillagászattal és zenével is foglalkozott.

Az első, parfümkészítésről beszámoló írásos emléket egy négyezer éves kőtábla őrizte meg, Mezopotámiában. Ezen egy Tapputi nevű, mai szóval kémikusként tevékenykedő nő eljárásáról tudósít a szöveg.

E szerint Tapputi úgy állított elő parfümöt, hogy virágokat, olajat és papirusz-szárat tett vízbe, amelyet desztillált (vagyis felforralta a keveréket és a gőzéből kicsapatta az illatanyagokat), majd az illatsűrítményeket zárt edényekben tárolta.

Cipruson pedig 2005-ben, egy több mint négyezer éves, ókori illatszertár feltárása során hatvan, parfümöket tároló kisebb palackot találtak. Ezek vizsgálatakor a legkülönfélébb fűszerek, például koriander, mandula, mirtusz, fenyőgyanta, bergamottolaj és még sokféle virág alkotórészeit találták meg a palackokban.
Hamarosan egy összefoglaló könyv is született az illatszerek előállításának módjairól, amelyet egy arab természettudós, al-Kindi írt meg, a 9-dik században. Ő egyébként számos filozófiai, matematikai, csillagászati, orvosi és zenei témájú könyveket is írt (magyarul Alkendi néven is szokták említeni). Ebben a könyvében száznál is több illatos olaj, gyógyír, aromás víz és gyógyszerként is használható, illatosított anyag előállításának receptje olvasható. Al-Kindi egyúttal arról is tudósított, hogy milyen eszközök kellenek az illatszerkészítéshez, vagyis gyakorlatilag egy laboratórium leírását adta meg. Azt is itt olvashatjuk, hogy miként lehet lombikot készíteni. 

Később azután a középkori muszlim kultúra egyik legnagyobb alakja, a modern nyugati orvostudomány megteremtője, Avicenna (Abu Ali al-Huszajn bin Abdallah ibn Szína) dolgozta ki azt az eljárást, amelyben a virágokból lepárlással olajokat lehet kivonni. Ő először a rózsával végzett kísérleteket. A rózsasziromból nyert rózsaolaj az addig használt illatszereknél jóval finomabb és tartósabb illatú volt, ezért Perzsiában ezután mindenütt hatalmas rózsakerteket telepítettek, és a rózsavíz ma is a legkedveltebb ételízesítő az arab kultúrában. Avicenna eljárása pedig ma is a parfümgyártás alapja.

Alkoholos kölni elsőként: Magyarországon

Miután az iszlám kultúrában megoldották az illatok kivonását és új nyersanyagokat is bevontak a parfümkészítésbe, a kereskedelem révén elterjedt áruik nyomán ezek az eljárások a világ más tájain is terjedni kezdtek.

A kölni jellemző színeit a reklámplakátokon is kiemelik.

Európában 1221-ből maradt fenn az első írásos emlék a parfümkészítésről. Az első alkohol alapú kölni pedig Magyarországról származik, és Károly Róbert megözvegyült felesége, Erzsébet királyné nevéhez fűződik, amiért királynévíznek is hívták.

Mivel Erzsébet a király halála után nem vonult kolostorba, ahogyan az akkoriban szokás volt, hanem – nem kis mértékben azért, hogy fiát, Nagy Lajos királyt is segítse – aktív maradt, ebből kiindulva legendákat is kezdtek róla terjeszteni. Az egyik ilyen legenda szerint hetvenéves kora körül ismét férjhez akart menni, ám addigra az arca már kissé petyhüdtté vált. Ezért bízhatott meg egy alkimistát azzal, hogy készítsen neki egy olyan szert, amelynek hatására az arcbőre megfiatalodik, és amelynek egyúttal az illata is kellemes. Tény, hogy ekkor valóban elkészült egy olyan víz, amelyet rozmaring, kakukkfű és bor keverékének desztillálásával hoztak létre, és amely azután páratlan népszerűségre tett szert, igaz, a királyné nem kötött házasságot senkivel.

Az 1370-es években előállított víz pontos összetételét és arányait nem ismerjük, mivel annak receptjét csak utólag, 1683-ban írták le, ám a készítője kiválóan eltalálta, hogy mi a legmegfelelőbb a kissé már öregedő bőrre. Hamar kiderült, hogy valóságos csodaszert alkotott, amely mindenfajta bőrtípusra jól használható. Miközben összehúzza a pórusokat és megnyugtatja a bőrviszketést, egyáltalán nem hatott drasztikusan. Emellett hajöblítőnek is bevált, sőt, az orvosok szájon át szedhető orvosságként is felírták a bőr- és gyomorbántalmakra. Később pedig az összetevői listáját citrommal, narancsolajjal, kostusszal, levendulával, majorannával, mentával és zsályával egészítették ki. A Quin of Hungary’s Water néven máig forgalomban lévő királynévíz, amelyet olykor Magyar Víz (Eau de Hongrie) néven is árultak, hosszú ideig a legismertebb parfüm volt Európában. Népszerűségét majd csak az itáliai készítmények fogják elhalványítani.

A 16-dik században Medici Katalin parfümkészítője, florentinai Rene olaszországi műhelyéből szállították a legtöbb parfümöt, amelyek révén Franciaország is egyre följebb emelkedett a parfümkészítés területén, majd annak a központjává is vált. A parfümöket ekkor még mindig sokféle funkcióban használták, például a tisztálkodás pótlására is. A „tisztító víz” jelentésű, ma parfümöt jelölő Eau de Toilette kifejezés is ebből a korból származik.

Parfümmel az utcák és emberek bűze ellen

A parfümöknek ekkoriban az volt a legfontosabb szerepük, hogy elfedjék a környezet és az emberek olykor elviselhetetlen szagát. A görög-latin, majd muszlim fürdőkultúra a keresztény egyház prüdériája révén rég a múlté lett: az emberek nem mosakodtak és hajat sem mostak, miközben az utcák szennyvízelvezetése sem volt megoldott.

I. Erzsébet angol királynő például kifejezetten azért rendelt rengeteg parfümöt, hogy azzal enyhítse az utcák borzalmas szagát: ezekkel illatosíttatta a közterületeket. Szerencsére a ruhákat kimosták, és ezek illatosításával valamelyest enyhítettek azon, hogy az emberek maguk nem voltak valami jó illatúak. XV. Lajos francia király ruháit rózsavízzel, narancsvirággal és fűszerekkel illatosított vízben mosták, és a parfümmestere minden napra más illatot készített. A szintén francia Napóleon, aki viszont már mindennap fürdött, egyszerűen élvezetből rendelt havonta ötven üvegcse parfümöt a testápolásához. Egyszersmind az is ő volt, aki a Kölnből származó kölnivíz nevű parfüm sikerét is megsegítette. Ő egyébként szintén nem csupán illatosítónak, hanem desszertként fogyasztott italként is használta a kölnivizet: a legendák szerint kockacukorra csepegtette, ahogyan később a sósborszeszes Dianát is használták, a rossz közérzet enyhítésére.

Miért éppen 4711-es a kölnivíz neve?

A kölni nevének története egy megszállás eseményével fonódott össze. Az illatszert magát Johann Maria Farina (eredetileg Giovanni Maria Farina; 1685-1766) illatszerész találta fel. Ő 1709-ben Piemontból Kölnbe költözött, és ott alapította meg azt az illatszerüzemét, amelyben 1714-re kísérletezett ki egy új, friss és az addigi, nehezebb illatúaknál könnyedebb parfümöt. Ennek a receptje máig titkos, csak annyit lehet tudni róla, hogy mielőtt forgalomba kerül, évekig tölgyfa-hordóban érlelik, és hogy citrusfélékből kivont illóolajokból, levendulából, rozmaringból és tiszta alkoholból áll össze.

Mivel abban az időben meglehetősen szigorúak voltak a külföldiek betelepedését előíró szabályok, az olasz Farina különösen hálás volt, amiért mégis befogadták, ezért miután megkapta a német polgárságot, az őt befogadó városról, Kölnről nevezte el az első, ott kidolgozott termékét. Egy alkalommal pedig egy üveget nászajándékként adott oda ebből az egyik barátjának, a kiskereskedőként is működő vegyész Mühlensnek, aki ezután maga is forgalmazni kezdte a kölnit.

A II. világháború idején majdnem teljesen lebombázták azt a házat, amely egykor a 4711-es sorszámot viselte. A város azonban újjáépíttette, és ma múzeum is őrzi a kölnivíz első árusítóhelyének emlékeit.

Később azután, 1794-ben Köln városát francia csapatok szállták meg, és a város parancsnoka azt az utasítást adta ki, hogy a németül nem értő francia katonák kedvéért szavak helyett egységesen növekvő számokkal jelöljék az utcákat és házakat, hogy könnyen tudjanak tájékozódni. A Mühlens család háza, egyszersmind boltja a 4711-es számot kapta, és ettől kezdve ez a szám összekapcsolódott a kölni árusításával, majd egyszerűen annak márkanevévé is vált.Ettől kezdve a fokozatosan világhírűvé váló illatszernek a címkéjén ez a szám áll.

A címke egyébként a mai napig őrzi az eredeti türkíz-arany színeket is. Feltűnő jellegzetessége még a kölni csomagolásának, hogy a címke szinte az egész üveget lefedi, ezzel ugyanis védi a folyadékot a fénytől. Mindeközben a kölnivíz nevéből általános gyűjtőnév is lett: gyakran mindenféle parfümöt kölninek mondunk.

A kölnivíz mellett még egy híres parfüm létezik, amely szintén egy város nevét is őrzi: ez a Krasznaja Moszkva, vagyis Vörös Moszkva nevű kölni. Ennek története azonban nem egy megszállással, hanem egy forradalommal kapcsolódott össze. A parfüm maga 1864-ben kezdte meg a pályafutását, amikor is Moszkvában egy francia illatszerész, Henri Brocar nyitott boltot, amelynek egyik termékét különösen megkedvelték a cári udvarban. Brocar hamarosan az udvar beszállítója lett, és a kedvelt illatú terméket a Cárnő Csokra névre keresztelte. Ez azután a piacra is ezen a néven került ki, majd vált szintén az egyik legnépszerűbb parfümmé.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után azonban a „cárnő” kifejezésnek érhetően ki kellett kerülnie a forgalomból. De hogy mindenképp maradjon benne politikai utalás is, a csere során a parfüm nevét nem egyszerűen Moszkvaira vagy Leningrádira változtatták, hanem Vörös Moszkvára, hogy arról mindenkinek a kommunizmus eszméjéhez tapadó vörös szín ill. a szovjet zászló is az eszébe jusson.Hogy ez azután bevált-e, és ha igen, akkor miképp, az egy másik kérdés, de tény, hogy a Krasznaja Moszkva semmiképp sem vált olyan általános elnevezéssé, mint a „kölni”.

Viszont a kölnik piacán azóta is nagyon sokféle illat békésen megfér egymás mellett, mára már bőven kiegészülve az állati eredetű és szintetikus illatanyagokkal is, amelyek a női és férfi divatokat egyaránt kiszolgálják.

Lévai Júlia