Parthenont a pantheonnal… I.

A hangzásuk hasonlósága miatt gyakran keverik az emberek a Parthenont a pantheonnal, holott a két szónak nincs sok köze egymáshoz. Az egyik egy athéni templom neve, a másik viszont egy épülettípusé, amelynek több egyedi formája is lehet. Nyelvtani szempontból tehát a Parthenon egy tulajdonnév, a pantheon viszont köznév. Azonban mindkettő mögött az antik kultúrának ugyanaz a lenyűgöző színessége és gazdagsága áll, amely máig meghatározó szerepet játszik az európai kultúrában.

Athén összképét ma is meghatározza az Akropolisz lenyűgöző képe. A gondosan restaurált Parthenon egyes részletei sokat mesélnek arról, ami az ókori és a mai embert összeköti. (Kép forrása)

Az athéni Parthenon születése

A görög építészet a szónokként, uralkodóként és hadvezérként egyaránt kimagasló Periklész (i.e. 495 - i.e. 429) idején élte a fénykorát. Ekkor született meg az Akropolisz legnagyobb klasszikus temploma is, amelyet kb. i. e. 448 és 438 között épített két építész, Iktinosz és Kallikratész. A munkálatokat a korszak legnagyobb szobrásza és építésze, Pheidiasz vezette.

Az Akropolisz, vagyis a város fellegvára, más néven felsővárosa jelentős területet foglal magában: az ovális alaprajzú fellegvár 350 méter hosszú és 150 méter széles. Ennek a területnek a legmagasabb pontján áll a Parthenon, amelynek hossza 69,5 méter, a szélessége pedig 39,5 méter. A hosszabbik oldalára 17, a keskenyebbikre 8 oszlopot állítottak.

Itt ezt megelőzően is állt egy templom: az ún. Hekatompedon, amelyet szintén a város védőszentjének tiszteletére emeltek. Ekkor azonban, az impozánsabb épület kedvéért ezt lebontották. (A hekatompedon jelentése egyébként „100 láb”, vagyis a név az épület hosszára utalt. A szó egy idő után megkülönböztető névként tapadt hozzá azokhoz az ókori görög templomokhoz, amelyek 100 láb hosszúak voltak.)

A Parthenon legérdekesebb szobra, Pheidiasz 12 méter magas, elefántcsontból és aranyozott üvegből készült Athénéje sajnos az idők során megsemmisült. Amit itt látunk, az egy olyan reprodukciója, amelyet a maradványai alapján készítettek. Athéné a jobb kezében egy másik istennő, a szárnyas Niké szobrocskáját tartja, jelezve, hogy ő maga is igyekszik biztosítani az athéni polgárok számára a mindenkori győzelem lehetőségét. (Kép forrása)

A Parthenon megépítését az tette lehetővé, hogy az i. e. 5-dik századra Athén egy olyan, adófizető közösség vezető városa volt, amely a perzsákkal szemben igyekezett megvédeni a görög területeket. Egy alkalommal, i. e. 454-ben biztonsági okokból Athénba szállították a szövetség pénztárát, amikor pedig Periklésznek lehetősége nyílt rá, hogy erőteljesebben beleszóljon a pénz felhasználásába. Ő ekkor az összeg egy részét a perzsák által elpusztított város újjáépítésére fordította. És bár a Parthenon elsősorban Parthenosz Athena, vagyis a Szűz Athéné iránti tiszteletet fejezte ki, mind az elhelyezése, mind a belefektetett, rengeteg pénz és munka révén egyúttal Athén vezető szerepét is szimbolizálta. Amikor a Parthenon elkészült, hatalmas ünnepségek keretében, a város egész lakosságának részvételével avatták fel.

A korszak kiemelkedő épületeinek építkezéseinél abban az időben a legértékesebb anyagokat használták: a barnás színű hümettoszi, a vöröses-sárgás pároszi és a kékes pentelikoni márványt. A Parthenon ez utóbbiból készült, ión stílusban.

Az ión építésrend az azonos nevű népről kapta a nevét, ahogyan a másik, nagy stílus, a dór a dórokról. (Ugyanezek a népek a frígekkel, lídekkel és lokrisziakkal együtt a zenében is névadókká váltak: róluk nevezték el később a jón, dór, fríg, líd és lokriszi hangsorokat, amelyek hosszú ideig az egyházi dallamok alapjaiként szolgáltak.) Az ión (vagy jón) stílus az i.e. 6-dik század elején alakult ki, elsősorban az Égeikum keleti szigetein és Kis-Ázsiában. A dórtól alapvetően két elemében tér el: az oszlopok és a frízek kidolgozásában. Az ión oszlop gyűrűkből összetett lábazaton áll (a dór nem rendelkezik ilyen talapzattal), s a törzsét sűrűbb és mélyebb vájatok díszítik, mint amilyeneket a dór oszlopokon látni. Jellemzője, hogy az oszlopfőt kétoldalt csigavonalban (volutában) végződő, vékony fedőlap zárja le.

Az oszlopokon nyugvó főgerenda, vagyis az architráv fölött egy frízt látunk. Ez díszítő elem: egy zárt, szalagszerű mező, amelyet figurális (alakos) vagy ornamentális (növényi elemekből álló) díszekből állítanak össze. Az ión stílusú templomokon a frízt domborművek borítják (a dór stílusúaknál meghatározóbb a geometrikus minta). A Parthenon frízén a szobordíszítés i. e. 432-ben készült el, Pheidiasz tervei alapján, de valószínűleg az épület összes szobrát ő tervezte. A templom legfontosabb szobra, Pallasz Athéné 12 méter magas, elefántcsontból és aranyozott üvegből készült alakja szintén Pheidiasz műve volt. A szobor az idők során megsemmisült, és a restaurátorok csupán a megmaradt darabjaiból következtettek a szobor eredeti alakjára és méreteire.

A Parthenont természetesen szintén érintették a történelem viharai, amelyek mellett olykor a természeti csapások (pl. földrengések) is nyomot hagytak rajta. Ami a történelmet illeti: 1209-ben a bizánci keresztény egyház vette el a pogány többistenhittől, és tette a keresztény egyistenhit templomává, majd a 15-dik században a muszlimok alakították át egy időre, mecsetté. Mindezek azonban nem okoztak visszafordíthatatlan károkat az épületben.

Sajnos a megszálló törökök az épület egy részét fegyver- és lőporraktárnak is használták. Amikor pedig1687-ben a fellegvárat ostromló velenceiek gránátot dobtak az épületre, az felrobbantotta a lőpor-raktárt, aminek következtében az oldalsó oszlopok nagy része ledőlt. Mindez később jelentős erőfeszítéseket igényelt mindazoktól, akik az eredeti szépségében és különlegességében szerették volna visszaállítani a Parthenont.

A megmaradt szobrok jelentős részét a 19-dik század elején egy skót nemes, katona és diplomata, lord Elgin vásárolta meg, majd adta el a British Museumnak (1816), ahol ezek jelenleg is láthatók. A többi szobor egy részét az Athénban az Akropolisz Múzeumban, másik részét a párizsi Louvre-ban őrzik. A Parthenont az Akropolisz más épületeivel együtt 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánították. (Részletes történetét és további, építészeti jellemzőit lásd a Wikipediában, továbbá itt is olvashatod.)

A pantheon körkép is, meg épület is lehet

A pantheon név az ógörög pántheion összetételből ered, és a jelentése: „minden isten”. A szó kezdetben egy adott kultúra isteneinek és istennőinek áttekintését, körképét jelentette, majd idővel az olyan épületekre is használták a szót, amelyeket több isten tiszteletére is emeltek. A vallások változásai és a többistenhit eltűnése során a pantheon fogalma tovább bővült: a több isten helyébe a szentek sora majd a kiemelkedő halottak sokasága került, így a pantheon a mauzóleum, vagyis a temető szerepét is magára vette. Ma a világon két jelentős pantheon gazdagítja az építészet világát: a római és a párizsi, amelyek között éppen az jelenti a legfontosabb eltérést, hogy mennyire hangsúlyos bennük a mauzóleumi szerep. Ezekről majd a következő cikkünkben (Parthenont a pantheonnal… II.) olvashatsz.