Parthenont a pantheonnal… II.

Mint ahogy e cikk első részében már olvashattad, ma Rómában, illetve Párizsban áll a világ két legjelentősebb pantheonja. Ismerkedjünk most meg velük egy kicsit közelebbről!

A cikk első része itt olvasható.

A római Pantheon

A Római Pantheon az ókori építészet egyik legjelentősebb alkotása, amelyben egyúttal a világ legnagyobb, vaserősítés nélkül készült kupoláját is megcsodálhatjuk. Alapépítményét i. e. 27-ben emeltette Marcus Vipsanius Agrippa. Az idők során több tűzvész is megrongálta az épületet, amelyet ezek miatt szinte az alapjaitól újra kellett építeni. Ma is látható formáját Hadrianus császár idején nyerte el 126 körül. Az ekkori épületet valószínűleg a damaszkuszi Apollodórosz tervezte. A kör alaprajzú – tehát henger alakú – főépület, vagyis a rotunda előtt egy tizenhat oszlopot tartalmazó oszlopcsarnok (portico) áll.

A római Pantheon (Kép forrása)

Az oszlopok mindegyike gránitból készült, és a korinthoszi stílus jellemző jegyeit viseli: a barázdált oszloptörzsek tetején, az oszlopfőkön akantusz leveleket mintázó díszítést látunk. A rotunda több különlegességet is tartalmaz. A maga korában merész újítást jelentett, hogy a henger alaprajzú teret kazettás-kupolás beton mennyezettel fedték le. A kupola közepén pedig egy kilenc méter átmérőjű, kör alakú nyílást alakítottak ki, amely különösen izgalmassá tette az épületet, és ezt minden korban ki is használták. Például Augustus császár a születésnapján, szeptember 23-án mindig a Pantheon közepén jelent meg a római nép színe előtt, és gondosan ügyelt rá, hogy pontosan délben álljon be a nyílás alá. Hiszen a nap sugarai ebben az időpontban ragyogták be felülről, teljes egészében az alakját, és tették ezzel szinte misztikussá a megjelenését.

A római Pantheon kupolájának trükkje, hogy a látszólag négyzet alakú kazettái valójában felfelé keskenyedő trapézok, ezért a mennyezet alulról nézve magasabbnak látszik, mint amilyen valójában. (Kép forrása)

Később, amikor már a pogány többistenhitet az egyistenhit váltotta fel, a 11-12-dik századtól kezdve a Dominica de Rosa nevű, pünkösdi szertartáshoz használták ki a Pantheon kupolájának nyitott tetejét. Ekkor a Szentlélek visszatérésének szimbólumaként rózsákat dobtak le a résen. Ezt a szertartást ma is elvégzik, csak már nem papok, hanem tűzoltók közreműködésével: ők hullajtanak le több ezer szirmot a kupolába a 43 méteres magasságból. Az esemény az egyik legjelentősebb látványosságnak számít Rómában, amelynek kedvéért a helyiek és a turisták már hajnaltól sorban állnak az épület előtt.

Az épületet IV. Bonifác pápa szentelte keresztény templommá, 609-ben. Ekkor Szűz Máriának és az összes keresztény vértanúnak ajánlották az épületet, és a Santa Maria Rotonda nevet adták neki. (A római lakosok ennek alapján ma is „a Rotonda” néven emlegetik.) Idővel a kiemelkedő személyek temetkezési helyévé is vált, és ezáltal nemcsak vallási, hanem világi jelleget is nyert. A templom sírboltjaiban két olasz király – II. Viktor Emánuel és I. Umberto – is nyugszik. De ide temették az egyik legkedveltebb reneszánsz festőt, Raffaellót is, akinek koporsója felett egy kőből faragott galamb lebeg. Emellett mindig ott van egy szál rózsa is a sírja szélén.

A Pantheon történetéhez tartozik még az is, hogy egy időben a háborúskodás kedvéért a szó szoros értelmében szétrombolták az eredeti burkolatát. Ennek az oka, hogy az épület tetejét az ókorban bronz burkolattal látták el, és a bronz – mint általában az ötvözetek – masszív, sok mindenre felhasználható fém. Ez lebegett a Barberini családból származó VIII. Orbán pápa szeme előtt is, amikor 1632-ben leszedette a borítást, hogy az anyagából ágyúkat öntessen. Ekkoriban született a mondás, hogy „amit a barbárok nem romboltak le, azt megtették a Barberiniek” („Quod non fecerunt barbari, fecerunt Barberini”). Később ebből a burkolatból készítették a Szent Péter-bazilika főoltárának baldachinját is. (A római Pantheonról további részleteket itt olvashatsz.)

A párizsi Panthéon jóval fiatalabb

A párizsi Panthéon a 18-dik század második felében épült, a város híres Quartier latin nevű részében. Klasszicista épület, amely eredetileg szintén templomnak épült. Megrendelője a súlyos betegségéből felépült XV. Lajos francia király volt, aki hálából Párizs védőszentjének, Szent Genovévának a tiszteletére rendelte el a templom felépítését. És bár a munkálatok már 1758-ban kezdődtek (ezeket az udvari építész, Jacques Soufflot irányította), az anyagi gondok miatt azonban az építmény végül csak XVI. Lajos idején, 1790-ben készült el.

A párizsi Panthéonba ugyanúgy sok fény érkezik a kupola tetejéről, mint a rómaiba, ám ennek a teteje nem nyitott, és a majdnem függőleges ablakok egyenletesebb eloszlásban engedik be a fényt. Emellett az épület oldalfalain is jelentős méretű ablakok vannak. (Kép forrása)

A templom abban eltér a római párjától, hogy az alaprajza nem kör, hanem görögkereszt, vagyis egyenlő szárú kereszt. Annyiban viszont emlékeztet rá, hogy a középpontban itt is egy látványos, 83 méter magas kupola áll, a bejáratnál pedig egy szintén korinthoszi oszlopokból álló csarnok fogadja a látogatót. A templom mozgalmasságot sugárzó, belső terében ugyancsak találkozhatunk korinthoszi oszlopokkal, de emellett rengeteg izgalmas falfestménnyel is.

A fordulatot a Nagy Francia Forradalom hozta el a templom történetében: az új rendszer megszilárdulása után döntöttek úgy, hogy ez legyen a nyughelye a francia történelem és kultúra legkiemelkedőbb személyeinek. Vagyis ekkor vált mauzóleummá az egykori templom.

Elsőként, 1791-ben a sok megpróbáltatást átélt írót és forradalmárt, Mirabeau-t (ejtsd: Mirabó) helyezték itt örök nyugalomra. Őt azután írók, költők filozófusok, zeneszerzők, festők, építészek és tudósok sora követte. Itt nyugszik többek között Voltaire, Rousseau, Victor Hugo, Émile Zola és Claude Monet, valamint Louis Pasteur és a Curie házaspár is.

2002-ben egy kissé szabálytalan temetés is lezajlott az addigra már régóta világhírűvé vált épületben. Id. Alexandre Dumas-t – aki egyebek közt a Monte Cristo grófja és a D’Artagnan-történetek írója – a halálakor, 1870-ben a szülőhelyén, a Villers-Cotterêts-i temetőben hantolták el. 2002-ben azonban egy kulturális testület úgy döntött, hogy ő is érdemes egy sírhelyre a Panthéonban. Ezután a francia köztársasági elnök, Jacques Chirac közbenjárására exhumálták a maradványait, majd átszállították Párizsba a Luxembourg-palotához, ahonnan ünnepélyes menetben indultak vele a Panthéon felé. Kék bársonnyal leterített koporsóját négy köztársasági őr kísérte, akik Athost, Porthost, Aramist és D’Artagnant jelenítették meg, a róluk szóló regényben is leírt, korabeli ruhákba öltözve.

Az épülethez a fizika és a csillagászat történetének egy fontos eseménye is kapcsolódik: 1851-ben az épület kupolájáról végezte el a fizikus Léon Foucault (Fukó) a Föld forgását bizonyító ingakísérletét.

Napóleon egy idő után visszaadta az egyháznak az épületet, ez azonban nem változtatott azon, hogy az egyúttal Franciaország nagyjainak temetkezési helye legyen. Homlokzatán ma is ott áll a felirat: „A nagy embereknek, a hálás haza.”

Lévai Júlia