Sárkányok – I. rész

Nyáron és ősszel a szabadban gyakran szoktak papírsárkányokat eregetni a szélben. Ezeknek persze jóval egyszerűbb a formája, mint az „igazi” sárkányoké. De kik-mik is valójában azok?

Talán a dinókra hasonlítanak?

A világ legkülönfélébb kultúráinak történeteiben egyszerre, de egymástól függetlenül jelentek meg a sárkányok. Talán azért, mert valamiféle univerzális lelki igényt elégítettek ki. Kétségtelen, hogy a különféle elemekből összegyúrt, mitológiai lények között a sárkány igen kiemelkedő. Hiszen míg például a sellő csupán két elemből – az ember és a hal formájának összekapcsolásából – áll, a sárkányban jelen van a gyík, a kígyó és a madár. Lehet, hogy a formáját a rég kihalt dinoszauruszok megtalált csontvázai ihlették. Mivel összetevői közül a kígyó és a madár az, amelyhez természetes módon adódnak a képzettársításaink, a különféle mitológiákban is ez a két rokonság kap hangsúlyt.

Ez a lenyűgöző lény a pekingi Tiltott Városban lévő Kilenc sárkány falának egyik szereplője.(Fotó: Jakub Hałun, Wikimedia)

A világ teremtésével foglalkozó mítoszokban, eredetmondákban általában ugyanaz a jelentése, mint a kígyóénak: a kavargó, követhetetlen mozgású őskáoszt, rendezetlenséget szimbolizálja. A sárkány testének hullámzása az ősi vizek mozgására, veszélyes erejére, hatalmára is utal. Sok eredetmondában a világ teremtése egy sárkánykígyó elpusztításával ment végbe, és ennek képe a későbbiek során is megmaradt, amikor a legkülönfélébb hősöknek kellett megküzdeniük valamilyen, nagyon nagy erővel (például a Rosszal).

Ilyenkor a sárkány inkább a kiszámíthatatlan gonoszságot, ellenségességet testesíti meg. De az is gyakori, hogy a sárkány a sötétség és a fény, átvitt értelemben a tudatlanság és a bölcsesség harcát is jelképezi. És bár a legtöbb mítoszban keveredik benne a kétféleség, és egyszerre utal például az anyagi és szellemi világ különbségeire is, a keleti kultúrákban inkább a pozitív, a nyugatiban és a perzsában inkább a negatív képzetek tapadnak hozzá.

Sárkányszobor (Fotó: BabelStone, Wikimedia)

A sárkányok sárkánya: a kínai sárkány

A kínai mitológiában évezredek óta a sárkányok a legnagyobb jelentőségű természetfeletti lényei. Ábrázolásuk már az i.e. 2-dik évezredben megjelent az ún. jósló-csontokon, amelyekre rákarcolták a figuráját. Valószínű, hogy Kínában az átlagnál több megkövült dinoszaurusz-, madár- és emlős csont került elő a földből, és mivel akkor még nem voltak meg a tudomány eszközei a csontok eredetének megállapításához, az állatok fogait sárkánycsontoknak (lung-ku) vagy sárkányfogaknak (lung-cse) gondolták.

Egy alkalommal, a Lo-folyóhoz vezető csatorna ásása közben olyan sok csontot találtak, hogy a csatornát Sárkányfejcsatornának (Lungsoucsü) nevezték el. Már ezeken a csontokra rákarcolt képecskéken is látszott, hogy a kínai sárkánynak minden egyéb lénynél gazdagabb a kidolgozottsága. Már azt sem könnyű felsorolni, hogy hányféle állat részeiből áll össze a teste, hiszen szarvasagancs is lehet a fején, amely viszont a tevéére emlékeztet, miközben a szeme egy démoné, a füle inkább a bivalyoké, a nyakán kígyópikkelyek vannak és a karmait, amelyek tigrislábakon nőttek, a sasoktól kölcsönözte. Emellett más színe van a keletinek, és más az égbolt közepét uraló sárkánynak. A föld alatti sárkányok a föld kincseit őrzik, az égiek pedig az esőt biztosítják. A tengereknek, tavaknak és folyóknak, vagyis a vizeknek külön sárkányaik voltak: az úgynevezett sárkánykirályok. Ezek fényes palotákban élnek odalenn, és még hatalmas seregük is van, amelyet tengeri állatokból verbuváltak.

Ma már nem kell kínainak lenni ahhoz, hogy az ember sárkányt tetováltasson magára. Ez egy szelídebb, ám télen talán kevésbé érvényesülő változat. (Kép forrása)

Istenek is voltak?

A sárkány kezdetben valószínűleg több ősi törzs totemállata is lehetett, és ebben a szerepében is eltért a többitől. A totemállatokat általában a valóságos élőlények közül választják ki (mint például a szlávok a medvét), és csak ritkán fordul elő, hogy a totem egy fantázialény (mint például a magyar ősi mítoszok turulmadara is). És mivel fantázialény volt, alkalmas volt arra is, hogy valamiféle isteni szerepet tulajdonítsanak neki.

Kezdetben, a pogány korok istenképeinek megfelelően a sárkányok egy-egy létező jelenség – például az őselemek, tehát a mennydörgés, a villám, a szél és az eső – istenei voltak. Később, az egyistenhit logikájához hasonlóan már elvontabb, eszmei szerepet kapott a sárkány: így keletkezett a sárkánykirály alakja, amely azonban mégsem azonos az egyetlen Istennel, hiszen több területet és több alakot is kapcsoltak hozzá.

Az egyes sárkánykirályok kultusza mégis erősen hasonlított az egyistenhitek rendszeréhez. A vizek sárkánykirályát például ugyanúgy szakállas öregemberként képzelték el, mint az európai kultúrák istenét, sőt olykor még botot is adtak a kezébe. Az alakjához kapcsolódó mesékben a sárkánykirálynak lányai, fiai voltak, akikkel kapcsolatban megjelenik a „megmentő” szerep erkölcsi értékének kiemelése is. A sárkánykirály gyerekei gyakran kerültek bajba az emberek világában, amivel kiprovokálták az emberi jóságot és segítőkészséget. Aki megmentette a sárkány bajba került fiát vagy lányát, az fényes ajándékot, nem egyszer varázserejű tárgyat kapott ajándékba.

Szinte minden városban templomot emeltek neki, elsősorban a vizek közelében, tehát a folyók, a patakok partján vagy a gázlók menten, de olykor a kutaknál is. A templomból azután a pogányság szellemének megfelelően például aszály idején kivitték a sárkánykirály szobrát és a tűző napra helyezték. Áradáskor pedig végigvitték az árvíz sújtotta vidéken, hogy saját szemével lássa, mekkora a kár. Ilyenkor abban reménykedtek, hogy felébred a lelkiismerete, és intézkedni fog. Ha azonban azt látták, hogy ez nem történt meg, akkor bizony a sárkánykirály szobrát ugyanúgy „vízbe fojtották”, ahogyan más kultúrákban is „megbüntették” a cselekvésre képtelen szellemek vagy istenek jelképes szobrait (vagy elégették például a telet jelképező kisze-bábut).

A kínai császárok dicséretük jeléül gyakran adományoztak hivatalos címeket, rangokat a sárkánykirályoknak. Amiből persze az is következett, hogy amikor azok „renitenskedtek”, akkor bizony akár meg is fosztották őket a rangjuktól vagy távoli vidékekre száműzték a szerencsétleneket.

Sárkányok a kultúrában

A sárkány azóta is jelen van a kínai képzőművészetben és a díszítő művészetben, emellett a folklórban és az irodalomban is. Egy idő után magának a császárságnak is a szimbólumává vált. Igaz, itt egy másik csodalénnyel: a poraiból örökké feltámadni képes főnixszel kellett osztoznia. Ez a madár a császárné mitikus jelképállata volt. A kínai sárkánykultusz nagy hatást gyakorolt a további távol-keleti népek mitológiájára is. A sárkányok sokszínű alakjából és legendáiból sokat merített a japán, a koreai és a vietnami mitológia is.

Természetesen a kínai asztrológiából sem maradhatott ki a sárkány. Ebben a rendszerben a sárkánynak, a patkánynak, a bivalynak, a tigrisnek, a nyúlnak, a kígyónak, a lónak, a kecskének, a majomnak, a kakansak, a kutyának és a disznónak tulajdonítják az egymást követő éveket. Mondanunk sem kell: a tizenkét jegy közül a sárkány a legszínesebb és legizgalmasabb egyéniség.

Lévai Júlia

Érdekelnek a "valódi" sárkányok?

Mi MICSODA Hüllők és kétéltűek – Gekkók, békák, varánuszok
Mi MICSODA Ősi hüllők birodalma – Dinoszauruszok