Utazás a kávéfőzés körül

A legendák szerint a mára oly mindennapossá vált feketekávét a törököktől ismertük meg, akik az italt a 15-16-dik században állítólag feketelevesnek hívták. Azért nevezhették így, mert ez valóban olyan volt, mint egy leves, amely valamilyen sötétebb színű növényből készült. A kávécserje termése egyébként élénkvörös, és kávécseresznyének hívják, de a kávéfőzetbe ennek csak a magját tették bele.

A kávémagból készült, levesmódra főzött ital illata és íze elbűvölte az embereket, akik ezután évszázadokon át éltek is vele, és közben új kávéfőzési eszközöket is kitaláltak. Az egyik leghíresebb a nagy nyomású gőzt használó presszógép, amelyet ma is minden vendéglátóhelyen megtalálunk, ám amelynek megszületése előtt a kávét több évszázadon át vízben főzték.

A Kaffa-hegyen termő cserje öröksége

Kávét az emberiség a 15-dik század óta iszik, és ahogyan az gyakran előfordul, egy véletlen segítette hozzá annak tudásához, hogy ehhez egy cserje termését kell leszednie. A felismerés helyszíne az abesszínai Kaffa-hegy vidéke volt.

A legendák szerint itt történt, hogy az egyik éjszakán egy pásztor nem tudott aludni a hegyoldalban egyfolytában ugrándozó, lármázó kecskék zajongásától, és meg is rémült attól, hogy vajon mi történhetett velük, mitől lettek mindannyian ennyire izgatottak. Reggel segítségül hívta a közeli klastrom derviseit, akik szerencsére jófejű gondolkodóknak bizonyultak.

A kávécserje termését nem véletlenül nevezik kávécseresznyének. Élénkvörös színe mellett egyébként még az is fontos tulajdonsága, hogy távol tartja a kártevőket. Ezért is szórnak sokan kávézaccot a földre, például a virágos növények védelméhez. (Kép forrása)

Arra a következtetésre jutottak, hogy mivel a környéken sem vihart, sem más furcsaságot nem tapasztaltak, a szokatlan izgalomnak esetleg az lehet az oka, hogy az állatok megettek valamit. Ezután elindultak körülnézni a hegyen, és úgy látták, hogy a kecskék valószínűleg a kávécserje vöröslő gyümölcseiből legelésztek, az hathatott rájuk ilyen módon. Jó felfedezők módjára úgy döntöttek, hogy hazavisznek néhány gyümölcsszemet a cserjéről, hogy alaposabb vizsgálatnak is alávessék.

Kézenfekvő módon rágcsálni kezdték a kávémagokat, és hamarosan megtapasztalták, hogy a különös erővel illatozó magok egyre éberebbekké teszik őket. Azonban a magok kemény héját nem volt jó érzés rágcsálni, úgyhogy kitalálták, hogy vízbe teszik és főzik egy kicsit.  Ekkor azt tapasztalták, hogy így még kellemesebb a hatása, és ráadásul a főzet iszogatása ugyanolyan közösség-összekovácsoló eszköz lehet, mint amilyen a teázás is.

Abban az időben a klastromokban időnként kereskedők is megszálltak, és bizony a főzet illata őket is elbűvölte. Így történt, hogy egyre gyakrabban vittek magukkal a kereskedők is néhány magot. A kaffai cserje termése hamarosan a világ egyre több pontján jelent meg, mint különleges finomság, amelynek főzete felélénkít, és elűzi a fáradtságot.

Az arab nyelvben a kaffai hegy neve után kahvának nevezték el a termést. A kahva hamarosan a törökökhöz is eljutott, akik szintén megfőzték, és a színe miatt feketelevesnek hívták a kahvát, amelynek a neve náluk a kahve szóra módosult. A latin alapú nyugati nyelvek legtöbbje megőrizte a Kaffa hegy nevének legerősebb hatású hangzóit, így például az olaszoknál caffè, a franciáknál café, a németeknél der Kaffee, az angoloknál pedig coffee a neve. A magyar nyelvbe azonban közvetlenül az oszmán-törökből került be a szó, amely tehát kezdetben kahvénak hangzott, ám egy idő után a h kiesett belőle, és a végén lévő e-ből, valószínűleg a ragozott formák hatására, é lett.

Itt érdemes visszatérnünk annak legendájához is, hogy vajon hogyan találkoztak a magyarok a törökök kedvenc italával, és ennek eseménye belejátszhatott-e abba, hogy a „feketeleves” kifejezés a rossz események megjóslásával is összekapcsolódott.

„Hátra vagyon még a fekete leves!” 

A legenda két változatban is ismert a magyar leírásokban. Az egyiknek Thököly Imre erdélyi fejedelem, a másikban Török Bálint magyar főnemes, hadvezér és nándorfehérvári bán a főszereplője. (Az előbbiről erdélyi anekdota-gyűjteményekből, utóbbiról Arany János Török Bálint című versében olvashatunk.)

A történet szerint az 1680-as években a váradi pasa úgy akart elfogatni egy magyar főurat, hogy ebédmeghívás ürügyével magához csalta. A főúr azonban gyanakodott, hogy készül valami ellene, ezért mihelyst végeztek az ebéddel, gyorsan felállt, és elköszönt, hogy mielőbb távozzon. Ekkor azonban az egyik janicsár aga szintén felugrott, és ezt mondta neki: „Ne siess Uram, mert hátra vagyon még a fekete leves!” Ezután valóban fel is szolgáltak egy finom, gőzölgő kávét. A vendég szépen megitta, ám a következő pillanatban körülvették, bilincset tettek rá, és már vitték is az isztambuli Héttorony börtönébe.

Állítólag ekkor került be a nyelvbe a kávé neve, immár egybeírva „feketeleves”-ként, és ez az alapja a kifejezés negatív jelentésének. A magyar nyelvben egyébként létezett a „fekete leves” fogalma: a lúd- vagy nyúlvérrel, borba áztatott kenyérrel, olykor főtt szilvabéllel készített, sötét színű és sűrű mártásokat illették ezzel a névvel.
Mindenesetre az tény, hogy a kávészemeket több évszázadon át vízben főzve itták, amihez a törökök egy ma is ismert, jellegzetesen hosszú nyelű, rézből készült edénykét – findzsát vagy cezvét – használtak. Ebben forralták fel a később már finomra őrölt kávészemeket, és ezt a főzési módot nevezzük ma is törökkávénak.

Több helyen – például Oroszországban és Bulgáriában – nemcsak közvetlenül nyílt tűzön, hanem felforrósított homokban tologatva is főztek a findzsákban kávét. A jó aroma titka itt többek szerint az, hogy a levet háromszor kell egymás után felforralni.

Az egyik legelső – inkább még kísérleti darabnak nevezhető – kávéfőző-gép 1900-ban jelent meg az otthonokban és a cukrászdákban, és inkább egy varrógépre emlékeztetett. Ugyanakkor ezzel már a mai, finoman aromás presszókávékhoz hasonló főzeteket lehetett elkészíteni. (Kép forrása)

Idővel azonban egyre kevésbé szerették a kávéivók, hogy a főzet alján ott marad az összeiszaposodott darált kávé, úgyhogy elkezdtek ennél kifinomultabb módszereket és eszközöket keresni. Amikor pedig a 18-dik században a gőzgép felfedezése nyomán már ismertté váltak a gőznyomás felhasználásának módjai, elindulhattak azok a kísérletezések is, amelyek végül a mai, nagy nyomással működő és a kávéőrleményt biztonsággal elkülönítő presszógépekhez vezettek. Ezek történetének részletes leírását itt is elolvashatod.

Mindezek mellett azt sem árt tudni, hogy bár a kávé általában csak akkor okoz nagyobb bajt az emberi szervezetben, ha valaki extrém mennyiséget iszik meg belőle, a benne lévő koffein eltérő módon hat az emberekre, és néha rosszullétet is okozhat. A hatása ugyanis az agykéregben és a nyúltagy többféle központjában is érvényesül, ami azt jelenti, hogy az idegrendszerre, a tüdőre, az erekre, a szívre, a vesékre és az izmokra is hat. És hogy miképp, az a felsorolt szerveknek az általános, de a pillanatnyi állapotától is függ. Ezért tapasztalhatják sokan, hogy a kávénak antagonisztikus – vagyis ellentétes – a hatása, vagyis ugyanúgy kiválthat egyszerű élénkséget vagy túlzott izgatottságot, mint letaglózó álmosságot és rettentő fáradtságérzetet. Ezért jó, ha mindenki a maga állapota figyelembevételével iszik kávét, és mindig csak annyit, amennyiről tudja, hogy nem árthat meg neki.

Lévai Júlia